Edith Piaf életének három tragédiája: nyomor, gyász és függőség...

Olyannira, hogy halálakor a katolikus egyház megtagadta az egyházi temetést - és a gyászmise tartását is -, sírjánál csak egy felbérelt atya mondhatott néhány szót.

Az első tragédia...

Gyermekkora valóságos rémálom volt. Édesanyja korán elhagyta, majd édesapja a nagymamánál helyezte el - aki mellesleg madame-ként dolgozott egy híres bordélyházban. Ugye, nem épp ideális hely egy kisgyermek számára? Persze az ott dolgozó lányok imádták, sajátjukként nevelték. Ám sajnálatos módon 3 éves korában szaruhártya-gyulladást kapott, ami miatt hosszú időre elvesztette látását. Akkoriban valódi csodának számított, hogy végül mégis meggyógyult.

A második tragédia...

17 éves korában teherbe esett, ám a kislánya még 2 éves sem volt, mikor az apjával szakítottak. Ezt követően a kicsi agyhártyagyulladást kapott, majd életét vesztette. Az énekesnő sosem tudta feldolgozni a traumát - ahogy azt sem, hogy nem volt pénze eltemetni a gyerekét. Évekkel később vallotta be, hogy áruba bocsátotta a testét egy éjszaka erejéig - így végül finanszírozni tudta a gyermeke utolsó útját.

Az életéről készült hollywoodi kasszasikerben tökéletesen végigkövethető, hogyan is vált a neveletlen kislányból valódi díva. Edith egyéniség volt - mind a színpadon, mind a magánéletben, és nem igazán érdekelték a szabályok, vagy mások véleménye. Imádott partikat adni, bárokban szórakozni. Nem vetette meg sem az alkoholt, sem a cigarettát. A férfiakat pedig kifejezetten imádta. Nem tudni, hogy a bordélyban töltött gyermeki évek hatással voltak-e rá, de az biztos, hogy két végén égette a gyertyát.

A harmadik tragédia...

Több szerelme is volt, a legjelentősebb talán Marcel Cerdan, világhírű ökölvívó bajnok. A love story szépséghibája, hogy megismerkedésükkor a férfi már házas családapa volt. Ennek tetejében pedig egy szerencsétlen repülőgép-balesetben életét is vesztette. Az énekesnő ezt soha nem tudta feldolgozni.

Mindezek ellenére tudjátok, mit érzek, ha a "La Vie En Rose"-t hallgatom? Lehunyom a szemem, és hirtelen minden gondom elszáll. Mintha lábujjhegyen lépkednék Párizs macskaköves járdáin. Még a ruhám finom tapintását és a parfümöm illatát is érzem. Majd elindul a "Non, je ne regrette rien", és egy új színhelyre érek.

Egy füstös kis kocsmában találom magam, egy pohár borral a kezemben - és épp az utolsó cigimet szívom. Közben azon gondolkozom, hogy valóban nem bánok semmit! Ennyire volt jó Edith Piaf... Csupán hangja játékával képes egy más világba repíteni. Képes a mai napig elérni, hogy fullba nyomjam a kamu franciát libabőrös karral, és akkora átéléssel énekeljek, mintha csak erre születtem volna. Azt hiszem, erre szokták mondani, hogy életében zseni, halálában legenda!

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: AFPforum