Németh László, aki a felesége combjai között élte az életét

Vannak azonban, akik ilyenkor is szent kötelességüknek érzik a házasság fenntartását. Ilyen volt az író is - és az élet őt igazolta...

Meghalok, ha nem szeretsz!

Édesapja az első világháborúban hadifogságba került, és csak évek múlva tért haza, felesége pedig a távolléte alatt nem maradt hűséges, fiatal szeretőt tartott. A fiú ezt nem nézte jó szemmel - talán ennek hatására ért meg benne a gondolat, hogy tiszta szerelemre vágyik.

Ekkoriban ismerkedett meg a 13 éves Démusz Gabriellával, Ellával. Szorgalmasan írogatta a leveleket a lánynak, és bár még ő maga is csak 17 éves volt, halálosan beleszeretett. Szó szerint halálosan, hiszen féltékenységében még öngyilkosságot is megkísérelt. Szerencsére nem sült el a fegyver. Ha a golyó nem is, a lány viselkedése mindenképpen hatalmas sebet ejtett a szívén, így soha többé nem akarta látni szerelmét.

Mindezek ellenére egyik sem tudta feledni a másikat. Ella évek múlva már esküvőre készült egy másik férfival, de nem akart oltár elé állni, amíg nem találkozik még egyszer Lászlóval. Egy közös séta elég volt ahhoz, hogy szélnek eressze vőlegényét, azzal az indokkal: "hosszabb útra igazabb társra talált".

"Írás a küldetés, fogászkodás a kenyér."

A szülők ellenezték a házasságukat. "Még nem késő, most még meggondolhatod magad, - óvott apád az esküvő reggelén, amikor a násznagy már ott volt a házban. Húgod, barátnőd azon csodálkozott: "Mit akarsz ezzel az éretlen, rossz táncos, rosszul öltöző fiúval, aki még azt sem tudja, gömbölyű vagy csőorrú cipő-e a divat..." - olvasható az író visszaemlékezéseiben.

Ennek ellenére összeházasodtak, és a férfi fogorvosként kereste a pénzt, mivel korábban a bölcsészkar leromlása miatt átiratkozott az orvosira. "Elmeorvosnak készültem... de a házasságom s az a váratlan incidens, hogy a Nyugat 1925-ös novellapályázatát megnyertem, író-fogorvossá zökkentett. Írás a küldetés, fogászkodás a kenyér."

Ella combjai között

Az évek múltak, és Ellától hat lánya született, de már nem voltak olyan összhangban, mint kapcsolatuk elején. A gazdasági világválság idején kötelességének érezte, hogy - a nép iránti szolidaritását kifejezve - ő is szegénységben éljen. Felesége azonban teljesen érthető módon szeretett volna létbiztonságot, biztos hátteret. Elege lett abból, hogy állandóan költözniük kellett, mert a sok gyerekkel egyre nehezebben kaptak szállást.

Féja Géza szerint az író mindig is "Ella combjai között" élt, fiatal férjként éppúgy, mint később korosodó, majd nagypapakorú férfiként. Bármi is volt a kettejük közötti kapocs titka, működött. Az író negyvenéves házassági évfordulójuk alkalmából mély érzésű vallomásban tárta ország világ elé felesége iránti érzéseit Mérleg című írásában, amelyből kiderült: a "legcsodálatosabb, közös alkotásunk mégis: a viszonyunk". Mert "... egy kapcsolat erejét, gyengéjét nem az mutatja meg, hogy mennyire rángatják, hanem, hogy mekkora rángatás nem képes elszakítani." És valóban - csak a halál választhatta el őket.

Együttmaradásukat talán pont az eltérő értékrendjüknek köszönhették, hiszen kiegészítették egymást. Így annak, aki hosszú házasságra vágyik, nem árt megfontolnia az alábbi mondatokat, hogy évek múltán ő is elmondhassa majd a társának: "Hibáink így árnyékban maradtak, erényeink pedig mint bennünket s másokat melegítő tűz égnek egybeforrt életünk közepén."

Nyitókép: Így szerettek ők- (Könyvillusztráció)-Origo