okostelefon Lovay Fruzsi Trabant weboldal eszközök születésnap
Ma van pontosan 62 éve, hogy a világ első Trabantja legurult a futószalagról. Ám a német állami autógyárak akkor még nem is sejtették, hogy a következő évtizedek a Trabantról fognak szólni. Ennek kapcsán pedig összegyűjtöttem még pár érdekes "első megjelenést".

A világ első Trabantja

A népautó sztorija nem egy bonyolult képlet, sokkal inkább a szájbarágás magasiskolájának ékes példája. A Német Demokratikus Köztársaság minisztertanácsa gondolt egyet és utasításba adta, hogy azonnal fejlesszenek ki egy kicsi járgányt. A cél az volt, hogy egy átlagos német család kényelmesen elférjen benne, ám a kocsi ne legyen nehezebb 600 kilónál, és ne fogyasszon többet 5 liternél 100 kilométer alatt. Fontos szempont volt az is, hogy évi 12.000 darab legyártása is lehetséges legyen, de ne kerüljön többe darabonként 4.000 márkánál.

Így aztán az elvtársak bevertek egy-egy erős feketét, felszívták magukat és létrehoztak egy olyan autót, ami tényleg megfelelt az összes elvárásnak. Az első jármű 1957. november 7-én, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom emléknapján villantotta meg magát, az utolsót pedig 1991. április 30-án gyártották. Az első P70-es és P50-es szériák után jelentek meg azok a három számjegyű típusok, amik a legkelendőbbek voltak: jött az 500-as, a 600-as, aztán a mindenki kedvenc 601-ese is. A Wikipédia szerint ebből összesen 2 774 821 darab készült.

Forrás: Shuttertsock

A világ első okostelefonja: Simon

Simont, azaz a Simon Personal Communicatort 1992-ben keltette életre az IBM. Ez volt az első olyan PDA, melyen keresztül telefonálni is lehetett - vagyis ha azt mondjuk, hogy Simon az okostelefonok öregapja, akkor nem tévedünk sokat. A készüléket egy digitális tollal lehetett irányítani, és e-mailezni vagy faxolni is lehetett vele.

A forradalmi technikai újítások miatt 2 évvel később már piacra is dobta egy telekommunikációs cég, de sajnos elhasaltak vele. Mindössze 50.000 példányt tudtak eladni, így 1995 februárjában leállították a forgalmazását. Valószínűleg azért bukott meg a dolog, mert túl nagy volt, az ára pedig egy mai csúcskategóriás okostelefon árával vetekedett.

A világ első weboldala

Nos, ahhoz képest, hogy mire számítottam, egész pozitív csalódás ért. Bár igaz, a világ első weblapja pontosan úgy néz ki, mint mikor kezd elfogyni a mobilneted - de őszintén szólva én ennél rosszabbat vártam. Az első weboldal 1991-ben látta meg a napvilágot, és szerencsére az 1992-es változatáról még fennmaradt egy archivált változat. A világ első működő webcíme a http://info.cern.ch/hypertext/WWW/TheProject.html volt, amely tájékoztató jellegű infókat tartalmazott a honlapok létrehozási lehetőségeiről, illetve a web alapvető működéséről.

+1 A világ első tévés reklámja!

Manapság már ahhoz vagyunk szokva - vagy legalábbis igyekszünk megszokni -, hogy egy filmet, egy sorozatot, de még egy klipet sem tudunk úgy megnézni, hogy ne kúszna be a képbe legalább egy reklám. Innen szemlélve teljességgel lehetetlen elképzelni azt az időszakot, amikor még nem voltak reklámok.

A tévés reklámok nem meglepő módon az USA-ból származnak. Itt már 1928 óta dübörög a tévézés, ám kereskedelmi engedélyt egészen 1941. július 1-éig egyetlen csatornának sem adtak. Ekkor egy baseball meccs közvetítése alatt került adásba a Bulova Watch Co. "Bulova Time Check" hirdetése.

Az exkluzív karórák készítésével foglalkozó cégnek szerencséje volt, ugyanis az akkori reklám költségek kifejezetten alacsonyak voltak: a 9 másodperces reklámért mindössze 9 dollárt kellett fizetni - melyből 4 dollárt a műsoridőre, 5 dollárt pedig az állomásdíjakra költöttek el.

SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.