Karády Katalin: Aki gyötrelmes kínok között is képes volt szeretni!

Talán soha nem lebeg annyira két ember a végzetben, mint amikor úgy tűnik, sorsszerű szerelmük elé csak akadályokat állít az élet. A tudat, hogy elveszíthetem a "nekem rendelt egyetlen embert", valószínűleg a legnagyobb fájdalmak egyike, a legnagyobb próbatétel, a legkínzóbb félelem. Ezért hinni abban, hogy a szerelem túl tud látni emberi léptékeken és valódi egyesülést jelent egy másik emberrel, talán a legnagyobb bizalom megélése.

Karády Katalin nevét szinte mindenki ismeri. A Hiába menekülsz című dalt a legtöbben az ő hangján őrzik magukban. Karády sokak számára jelent valamit. Alakját legendássá tette, hogy - a nyilasokat lefizetve - zsidó kisgyermekeket mentett meg a haláltól, akikre aztán a háború végéig vigyázott. Sokan és sokféleképpen próbálták megfejteni a titkát. A nőét, aki elképesztő magasságokat és mélységeket élt meg. A nőét, akit az apja szíjjal vert. A nőét, akit a Gestapo válogatott kínzásokkal gyötört, és mégis talpon maradt.

Tényleg, mi a titok? Ki ez a nő?

Ha egy kicsit utánanézünk, rájöhetünk, hogy Karády irtózatos, több hónapos kínzásának oka egy hatalmas szerelem volt, ugyanis Ujszászy István tábornok, Horthy kémfőnöke kérte feleségül. "Ez lett a veszted, mind a kettőnk veszte" - szólhatna akár egy újabb Karády dal, mert elsősorban ez a szerelem volt az oka, hogy a Gestapo kémkedés vádja miatt majdnem halálra kínozta. Bár Ujszászy barátai kiszabadították a börtönből, ők soha többé nem találkoztak, Karády pedig majdnem belehalt ebbe.

A Magyar Színházban február óta megy egy darab, amely Karády életének épp ezt az időszakát tárja elénk. A címe: Ópiumkeringő. Nem hiszem, hogy van ennél pontosabb kifejezés erre a jelenségre. A pusztító szerelemre, ami elringat, miközben meggyilkol. Azt sem hiszem, hogy létezhet színdarab, amely ennél mélyebben, megrázóbban, szebben képes megragadni ennek a kitaszított, szeretetet remélő, sokak által vágyott, sokak által gyűlölt nőnek a jellemét.

A XX. század egyik legnagyobbnak tartott magyar színésznője, aki szinte félholtan kerül ki a börtönből, és találkozik a zsidó kisfiúkkal és kislányokkal, akik rosszkor születtek, rossz helyen, és épp a végzetük felé robog velük a gonosz. Tragikus kis sorsok egy kupacban. Vajon mi kell ahhoz, hogy az elgyötört lélek önmaga kínjából kinézve a segítségükre siessen? Hogy ne mérlegeljen, ne gondoljon önmagára, csak tegye, amit egy embernek tennie kell?

Erő, bátorság, hit azt életben? Kapaszkodás az egyetlen megmaradt csodába, a szerelembe? Mi kell a túléléshez, az élet elfogadásához, ahhoz a hithez, amit a darabban valahogy így fogalmaz meg a hősnő: "Hogyan magyaráznám meg Istennek, ha eldobnám az életem?" A színpadon Kismadár és Doktor úr, a valóságban Karády és Ujszászy sorsa fonódik össze. Már tudjuk, hogy - legalábbis, ami az emberi lehetőségeket jelenti - nem örökre. Mégis, valahogy azt képzelem, hogy bármi is történt velük, ezt a szerelmet nem cserélték volna el semmiért. A pillanatot, amikor meglátták egymás tekintetében önmagukat, valószínűleg őrizték, amíg éltek.

Ópiumkeringő. A Karády darabot író Lengyel Ferenc már önmagában ezzel az egy szóval megfejtette a Karády titkot - és ezzel sok tragikus sorsösszefonódás végtelen rettenetének a titkát is. A sorstáncot, amiből nincs kilépő, mert elhiteti magáról, hogy csillapítja a létezés fájdalmát.

Nyitókép: Wikipedia