Férfivélemény: A macsók világában már nincs értéke a lovagiasságnak?!

A lovagság, a lovagi erények hallatán a legtöbbünknek filmek és romantikus lovagregények jelenetei ugranak be. Ezek pedig sokkal nagyobb hatással vannak a képzeletünkre, mint amit az iskolában tanultunk a feudalizmusról és a hűbéri rendszerről. Kik voltak a lovagok a valóságban? Lovagiasak voltak egyáltalán? Hát persze, hogy azok. Csak éppen nem a mi fogalmaink szerint.

Védték az egyházat. Nem annyira meggyőződésből, hanem mert érdekükben állt. Hősiesen viselkedtek a csatában, bátran néztek szembe az ellenséggel. Hűségesek voltak a hűbérurukhoz, mert nemigen volt más választásuk... Tisztelték a nőket, tiszta és erkölcsös életet éltek... Hoppá, várjunk csak! Dehogyis.

A mesterségük a háború volt. Halomra ölték az ellent, ittak és káromkodtak, a nőket pedig megbecstelenítették a hadjáratok során. Csak úgy, merő szórakozásból, meg azért, mert a parasztokat emberszámba sem vették. Hölgyeknek a nemesi származású nőket nevezték, de nekik sem volt az az aranyéletük, mint azt ma gondolnánk.

Legnagyobb művelői olyan lovagok voltak, akik kisnemesi származásuk okán - esetleg másodszülöttként - nem sok előmenetelre számíthattak életük során. A trubadúr maga adta elő saját költeményeit, vagy - ha nem volt meg hozzá a megfelelő tehetsége - dalnokot fogadott maga mellé.

Mindössze egy százötven éves korszakról beszélünk, de tagadhatatlanul örökre nyomot hagyott a kultúránkban. Az "irányzat" lényege a piedesztálra emelt nőiség. Ezeknek a lovagoknak mindig volt eszményképe, egy elérhetetlen, ún. "Magas Hölgy" (német megfelelője minne), akiért a lovag epekedhetett. A szerelem lelki értelemben zajlott, a testiség tiltva volt mind morális, mind reális lehetőségek terén.

A lovag dallal és hőstettekkel adózott szíve választottjának, aki rendszerint rangban jócskán felette álló, gyakran férjezett asszony volt. Egyrészt ebből eredt az elérhetetlensége. Ám nem csak fizikai értelemben volt megközelíthetetlen. A trubadúrok önmegtartóztató, tragikusan gyötrelmes világa spirituális gyökerekben keresendő.

Mondhatjuk azt, hogy a trubadúr költészet művelői magába a szerelembe voltak szerelmesek. Ám érdemes-e ragaszkodnunk ezekhez a soha nem létezett eszmékhez, amik csak a későbbi korok során kapták meg máig tartó értéküket? Íróként néha úgy érzem, kiveszett a romantika a világból. Eszembe jutnak azok a férfi sirámok, amiket lépten-nyomon hallok és olvasok: "Kinyitom neki a kocsiajtót, erre beszól, hogy mit képzelek én róla, erre sem képes?!" Vagy: előreengedek egy csajt az üzlet ajtajában, mire rám förmed, hogy "Szemét disznó, csak a seggemet akarod megbámulni!"

Nem azt mondom, hogy ez a mindennapos, de sajnos egyre gyakoribb. Aki férfi létére nőként kezeli a nőt, az bizony hoppon marad, mert a macsóknak áll a világ. Aki hűséges, lovagias és lojális - nem csak a női nemhez, de akár egy eszméhez -, abból könnyen vesztes, Nemecsek Ernő lesz. Gondoljunk csak Servantes Don Quijotéjára, aki egy olyan eszme bolondja volt, ami csak fájdalmat hozott a fejére!

Kell ez nekünk a mi modern korunkban? Vagy hagyjuk meg a lovagi erényeket az irodalomórára, és soroljuk őket a reménytelen szélmalomharc kategóriába? Nos, Hölgyeim?

Trux Béla

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock