Hollywood szexszimbólum sztár Jónás Zsófi Robert Redford színész filmcsillag születésnap
A ma 82 éves Robert Redford nemrég bejelentette a visszavonulását. Vagyis csak félig. Ugyanis a rendezéssel nem hagy fel, csak a színészettel.

Nekem, aki imádta nézni a filmvásznon, ez azért sovány vigasz. Redford azonban mindig is sokkal, de sokkal több volt, mint egy jóképű szőke pasi igéző kék szemekkel.

A tehetséges sportoló

Nem sok hiányzott ahhoz, hogy a közönség lemaradjon a hetvenes évek szexszimbólumáról. Redford ugyanis tehetséges sportolóként kezdte a Colorado Egyetemet. Baseball ösztöndíjat kapott, ám mivel a kocsmákat szívesebben látogatta, mint az órákat, nagyon hamar kicsapták az intézményből. Így inkább a másik szenvedélyéhez fordult: a művészethez.

Forrás: AFPforum

A festő

Miután kidobták az egyetemről, nyakába vette Európát. Az első választása ugyanis nem a színészet volt, hanem a festészet. Tanult Franciaországban, majd Olaszországban, ám mivel sikereket nem ért el, felhagyott a festészettel. Nagy szerencsénkre. Visszatért New Yorkba, és végre-valahára színészettel kezdett el foglalkozni. A többit pedig már tudjuk. A festészet iránti rajongása azonban megmaradt, második felesége, Sibylle Szaggars is festő.

Forrás: AFP/Gabriel Bouys

A filmes reneszánszember

Idén ugyan visszavonul, de csak mint színész. A kamera másik oldalán továbbra is aktív marad. Redford ugyanis nemcsak színészként, hanem rendezőként és producerként is nagyon sikeres pályát tudhat maga mögött. Olyannyira, hogy az 1980-ban elnyert Oscar-díját is egy rendezésért kapta. Ami sokszor sokkal többet jelent, mint a színészi díj. Kevin Costner, Clint Eastwood és Mel Gibson is a kamera túloldalán alkottak felejthetetlent.

Forrás: AFP/Mike Nelson

A független filmesek mecénása

Sikerei mellett sosem feledkezett meg a kezdőkről sem. Ő alapította a Sundance Filmfesztivált, ami mára Amerika legnagyobb független filmes rendezvénye. Minden évben Salt Lake City-ben gyűlnek össze a fiatal és a mainstream világból kiábrándult filmesek, hogy bemutassák, mire is képesek Hollywood nélkül. Olyan neveket fedeztek itt fel, mint Quentin Tarantino és Steven Soderbergh.

Forrás: AFP/Ben Stansall

A jogvédő aktivista

Napjainkban minden valamire való híresség támogat valamilyen jó ügyet, de Redford nem divatból tesz így. Már a hetvenes évek óta hívja fel a figyelmet fontos kérdésekre. Hatalmas környezetvédő, napenergia párti, és minden eszközt bevet azért, hogy megvédje a még meglévő vadont. Utóbbi védelme érdekében nem fél az aktuális elnököt is kritizálni. A Time magazin egyszer a környezet hősének is nevezte. Otthonául is a festői szépségű Utah államot választotta, nem pedig Los Angelest. De kiáll a melegek és az őshonos amerikaiak jogaiért is.

SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Shutterstock

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.