történelem élete Luther Márton Herczeg Zsuzsa
Egész pontosan fél évezreddel ezelőtt egy német férfi felforgatta a történelem alakulását, mindössze azzal, hogy kiszögelte pontokba szedett gondolatait egy vár kapujára.

A vár Wittenbergben volt, a tételsor 95 pontból állt, és a férfit Luther Mártonnak hívták. De mi volt az utolsó csepp, aminek hatására elindította azt az eseménysorozatot, aminek az egyház kettészakadása lett a vége?

A búcsúcédulák

500 éve még vettél egy cetlit, és el voltak felejtve a bűneid. De az sem volt gond, ha a túlvilágon jutott eszedbe, hogy valami rosszat követtél el. A rokonok perkáltak, és máris a mennybe kerültél. Na, ezen akadt ki Luther!

Forrás: Herczeg Zsuzsa saját képe

De miért is? Mert bár már többször reklamált "feletteseinél" a búcsúcédulák árusítása ellen, nem történt semmi. Egyes szerzetesek pénzéhsége pedig már odáig fajult, hogy a következő szólással árusították azokat: "Amint a pénz a ládában csörren, lelked rögtön a mennybe röppen." Innen pedig már csak pár lépés hiányzott ahhoz, hogy a halottak bűneit, illetve a még el sem követett bűnök megbocsátását is képesek legyenek kiárusítani pénzért.

Forrás: Herczeg Zsuzsa saját képe

Luther tehát szót emelt a bűnbocsánattal történő visszaélésekkel szemben. Írásba foglalt prédikációja pedig olyan népszerű lett, hogy a könyvnyomtatók nem győzték újranyomni a példányokat.

Halálos félelmében lett belőle szerzetes

Bár, ha apján múlik, soha nem lett volna belőle szerzetes, hiszen elsőszülött, rendkívül jóeszű fiúként rézbányász édesapja, valamelyik választófejedelem udvari tanácsosának szánta. A jogi tanulmányok azonban nem elégítették ki Luther nyughatatlan, örökké töprengő lelkét. És állandóan foglalkoztatta a gondolat: mi lenne vele, ha hirtelen halált halna?

"Óh Istenem örök halál lenne a részem, mert nem tudlak igazán szeretni." Így történt, hogy amikor egy utazásán hatalmas viharba került, és egy mellette álló fába villám sújtott, ő, hogy megmeneküljön, így könyörgött: "Szent Anna segíts, szerzetes leszek." És a legenda szerint, az égszakadás, földindulás abban a pillanatban elmúlt.

Forrás: Herczeg Zsuzsa saját képe

S bár tartott szülei haragjától, megtartotta fogadalmát. 22 éves korában belépett az Augustinusról elnevezett koldulórendbe. Már ekkor fölmerült benne a gondolat, hogy a Bibliát az eredeti nyelveiről fordítsa le. Luther az Újszövetséggel kezdte, majd az egész Szentírást átültette német nyelvre. Mert bár előtte is léteztek német nyelvű fordítások, de azok mind a Vulgata mintájára készültek.

Tudtad?

Luther csak álfogságban volt Wartburg várában, amikor belekezdett az Újszövetség fordításába. Hiszen mivel nézetei miatt kiátkozta a pápa, bárki büntetés nélkül megölhette volna. Épp ezért egyik pártfogója, a választófejedelem Bölcs Frigyes inkább "elraboltatta", hogy családjával biztonságban lehessen a felügyelete alatt.

Forrás: Herczeg Zsuzsa saját képe

Apácát vett feleségül

Ja igen, mert Luthernak volt ám felesége is! Ez akkoriban totális szentségtörésnek számított. Hát, ha még azt is hozzávesszük, hogy egy volt apácát vett feleségül. Bora Katalint, aki több apácatársával együtt Luther tanításai hatására szökött meg a kolostorból. Az új tanok miatt jöttek rá arra, hogy férjes asszonyként is élhetnek Istennek tetsző életet. Luther ki is házasította őket, hiszen egyedülálló nőként nem boldogultak volna az akkori társadalomban.

Felesége még sörfőzdét is működtetett

A nála 17 évvel fiatalabb Bora Katalint férje "Wittenberg hajnalcsillagának" hívta, s az őt támadó protestánsoknak, a lipcsei szamaraknak csak ennyit üzent: "Most már urak, papok és parasztok támadnak ellenem, de mi mást tehetnék, ha Isten a házaséletet rendelte számomra, akkor azt akarom, hogy életem végéig Isten házaséletben találjon majd engem." Barátainak pedig házasságkötése után arról számolt be, hogy ifjú feleségét nem adná sem Velence gazdagságáért, sem Franciaország szépségéért.

Nem is csoda, hiszen igen jól gazdálkodó asszony vált a kiugrott apácából, aki több gyermekkel is megajándékozta Luthert. A férjétől átvett kolostorban Katalin kosztosokat fogadott, diák- és vendégszállót működtetett, saját állatállománya és még sörfőzdéje is volt.

Forrás: Herczeg Zsuzsa saját képe

Egyházszakadás lett a vége

Luther eredetileg nem akart új egyházat alapítani, hanem inkább belülről szerette volna megreformálni a katolikus egyházat. De mivel a Vatikán nem támogatta ezen törekvéseit, ám tanai futótűzként terjedtek el szerte a világon, "megszületett" az Evangélikus Egyház.

Méregkeverő asszonyok - ha meguntad a férjed, tedd el láb alól!http://www.she.hu/kultur-mi/20170818-mereg-meregkevero-asszonyok-ferj-megoles-gyilkossag.html

Nyitókép: AFPforum

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.