zseni énekesnő Beth Hart legenda művészettörténet dal
Beth Hart egy 45 éves Los Angeles-i csaj. Gyakorlatilag minden hangszeren játszik, és nem mellesleg úgy énekel, mint Janis Joplin... - Ha nem jobban.

Elég végignézni egy koncertfelvételt, és egyből magával ragad eszméletlen szexuális kisugárzása - pedig legkevésbé sem egy Playboy nyuszi alkat. Annyira együtt lüktet a zenével, hogy szinte orgazmus közeli állapotba kerül - egy szám alatt többször is.

Ő korunk egyik legnagyobb művésze, aki igazán maradandót alkotott a rock-blues-songwriter-jazz-show business szcénában. De bármihez nyúl, szenzációsat alkot, hiszen állandóan ihletett állapotban van: mintha a lelke állandóan extázisban lebegne.

Abszolút nő - vagy inkább nőstény. Árad belőle a nőség - ezer arca van, és ezer alakja. Néha csont sovánnyá fogyva, beesett szemekkel, mint önmaga kísértete jelenik meg a színpadon - máskor duci, csöcsös, későn érő kamaszlányként. Megint máskor femme fatale-ként, akár punk csajként vagy csak egyszerű stúdió blues zenészként.

És nemcsak én mondom, hogy ő az új Janis Joplin, hanem ez már szinte eposzi jelzőként tapad a nevéhez. A sors fintora, hogy Beth pont 27 éves volt, amikor megkapta a címszerepet a Szerelmes Janis Joplin című musicalben - hiszen a nagy példakép pont 27 évesen halt meg drogtúladagolásban.

Ez is egy közös pont Janis és Beth életében, de Beth végül szerencsésen lejött a szerről.

Zenei pályafutása

Fontos tudni róla, hogy a dalait ő maga írja, hangszereli és játssza. Már 1993-ban, tehát 21 évesen egy Los Angeles-i tehetségkutató versenyen elnyerte az első helyezést. Feltűnése óta ott van a legrangosabb toplisták élén, és 2014-ben nominálták is Grammy-díjra, valamint az év "Legjobb Kortárs Blues Énekesnő" díjára.


A 2000-es évek elejére már több platinalemeze van. És ami meglepő, hogy Európában is váratlan népszerűségre tett szert: a dánok teljesen beleszerettek a hangjába, és vezeti is az ottani slágerlistákat.


2011-ben találkozott a szenzációs blues gitárossal, Joe Bonamassával, aki a társa lesz az életben és a zenében is. Közös albumaik világsikert aratnak.

Beth Hart koncertezni fog idén Európában - sajnos Budapestre nem jön, de át lehet ugrani október 25-én Hollandiába (Zwolle) egy kis hamisítatlan Beth Hart élményért!

Jutoper Aladár

Szexi zsenik: Sophia Loren http://www.she.hu/kultur-mi/20170610-sophia-loren-szineszno-diva-szimbolum-legenda-szepseg.htmlSzexi zsenik: María Callashttp://www.she.hu/kultur-mi/20170606-maria-callas-elete-muveszet-enekles-zene-szerelem-szex.html

Nyitókép: AFPforum

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.