szerelem kibeszélő történet partner házasság
- Meséld el! - kérleltem anyámat lefekvés előtt. - Már megint?

- Megunhatatlan - válaszoltam, és kellemesen elnyúltam a takaró alatt, hogy újra végighallgassam azt a történetet, aminek köszönhetően én és a nővérem is létezhetünk. Ő pedig elkezdte...

"16 éves voltam, amikor megismertem őt. Magas volt, szőke és kék szemű. A haja a válláig ért és olyan dús volt, hogy az ember egyből szeretett volna beletúrni. Én is. Egyszerűen elvarázsolt a férfi, aki olyan megközelíthetetlen volt számomra.

Egy meleg nyári éjszakán aztán a barátnőmmel, Annával kiszöktünk a közeli diszkóba. A szüleink nagyon konzervatívak voltak, meg sem mertük kérdezni, hogy elmehetünk-e. Így hát felvettük a legmenőbb piros bőrszoknyánkat, hatalmas klipszet aggattunk a füleinkbe, majd amikor az óra 10-et ütött, egyszerűen kiszöktünk a hátsó ajtón.

Nagyon izgultam, mert tudtam, hogy ott lesz. Párszor már rám kacsintott az iskola folyosóján, de mindig annyi lány vette körül, hogy sosem tudtam eldönteni, tényleg engem bámul-e, vagy csak a szemem káprázik. Amikor beléptem a terembe, egyből észrevettem a villódzó fények között. Éppen egy másik lányt tartott a karjaiban, akinek valami nagyon vicceset mondhatott, mert a hangos zenén keresztül is hallani lehetett, ahogy élesen felvisít a nevetéstől. Minden bátorságom elszállt, pedig azzal a céllal mentem oda aznap éjjel, hogy most megmondom neki. Odaállok, és azt mondom: nem ismerlek igazán, de halálosan beléd szerettem.

Forrás: Shutterstock

Tényleg így volt. Őrülten szerettem őt. Az sem érdekelt, hogy igazi rosszfiú. Az sem, hogy minden héten másik lány kezét szorongatta a szünetben. Egyszerűen megláttam, és tudtam, ő lesz a férjem. A gyermekeim apja. Lesz egy nagy házunk, kis kerttel, ahol majd szaladgálnak a kislányaink, és olyan boldogok leszünk, mint senki más a földön.

Gyermekded gondolataimnak gyorsan vége lett, mikor megláttam, hogy éppen az aktuális partnere szájában matat a nyelvével. Hirtelen felfordult a gyomrom, és már egyáltalán nem akartam bulizni. Szóltam is Annának, hogy hazamegyek.

- Nem mehetsz el! Nézd ott azt a fiút! Irtó helyes.

- Ja... elmegy, de én most inkább...

- Figyelj, beszéltem vele. Azt mondta, nagyon bejössz neki. Gergőnek hívják.

Nem sok időm volt válaszolni, mert Gergő már mellettem is termett, kézen fogott, és cipelt a tánctér felé. Lányos zavaromban meg sem tudtam szólalni, csak mentem utána, amíg oda nem vezetett hozzá. Tág szemekkel bámultam.

- Bálint! Ő itt... - rám pillantott, én meg elhűltem. Most tényleg az van, hogy bemutat neki?
Eszter vagyok - mondtam, miközben Bálint le sem vette rólam a szemét. Kezet fogtunk, de a tekintetünk egy percre sem engedte el a másikét. Annyira fura szituáció volt, hogy most már innen is menekülni akartam.

- Vigyázz Gergővel! - szólalt meg végül Bálint. - A bátyám nagyon rámenős.

Itt jöttem rá, mi történik. Az én álomhercegem pont annak a fiúnak a testvére, aki engem kiszemelt! Ráadásul nem is tetszik. Nem is akarok táncolni vele, csak Bálint kék szemeit látom magam előtt, még akkor is, amikor már Gergővel lassúzok valami borzalmas számra.

- Mire gondolsz? - kérdi.

- Nem gondolok semmire.

- De, látom, hogy valamin nagyon agyalsz... szerintem tudom, mit szeretnél - fura mosoly volt az arcán.

- Csókolj meg!

- Tessék?!

"Mi az, hogy csókolj meg? Hogy, lehet valaki ilyen barom?" - gondolom magamban. Ha meg akar csókolni, tegye meg, de hogy én őt...

- Azt mondtam, csókolj meg!

- Nem foglak - vetettem oda félvállról a választ, és már futottam is kifelé az ajtón, mert éreztem, dühös lesz, amiért elutasítottam.

Nem is néztem hátra, csak átszaladtam az utcán, egészen a parkig, ahonnan már csak két utca a mi házunk, és sírtam. Sírtam, mert szörnyű volt az este, mert láttam, ahogy Bálint egy másik lánnyal smárol. És sírtam, mert elszalasztottam őt örökre. Leültem egy padra, és próbáltam megnyugodni, de a könnyek csak jöttek.

- Segíthetek valamiben? - hallottam hirtelen egy hangot.

Felnéztem, és ott állt ő, álmaim netovábbja, egyedül. Azzal az oroszlánsörényével és a gyönyörű mosolyával. Nem szóltam semmit, és ő sem próbálkozott azzal, hogy szóra bírjon. Csak megfogta a kezem, és hazakísért. Hazakísért akkor este, és onnantól kezdve minden nap, 50 éven át.

Farkas Nóra

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.