szakítás szerelmi bánat legénybúcsú
Már csak a közös otthonunk maradékát találtam, miután hazaértem a legénybúcsúról, ahol összekavartam egy táncoslánnyal. A közösségi oldalaknak hála Anna a hazatérésem előtt értesült mindenről, ami ott törént, és nem kaptam esélyt a helyrehozásra.

Sok szakításon túl vagyok már, de talán a legutolsó volt a legdurvább. Történt ugyanis, hogy másfél év után az összeköltözés mellett döntöttünk. Az akkori páromra, Annára bíztam, hogy válassza ki álmaink otthonát, de természetesen szemrevételeztem, milyeneket válogat össze. A végső döntést ketten hoztuk meg.

Együtt rendeztük be, együtt fizettük a költségeit. Még a cirádás betűkkel megírt névtáblát is együtt raktuk fel a bejárati ajtóra. Igazi kis boldogság és szerelemkuckó lett belőle. A miénk volt.
Ez körülbelül hat évig tartott így. Aztán én az egyik legjobb barátom legénybúcsúján a kelleténél jobban felöntöttem a garatra, és elég merésznek éreztem magam ahhoz, hogy összekavarjak az egyik táncoslánnyal, akit a többi sráccal közösen fizettünk neki.

A legénybúcsú egy egész hosszú hétvégén át tartott. Vidéken béreltünk ki egy nyaralót, csak mi, fiúk. Ez az ominózus félrelépés a második estén történt. Addig minden úgy ment, ahogy kellett: küldtem mindig az infókat Annának, képeket, videókat, aktívan tartottuk a kapcsolatot. A srácok gyakran böktek oldalba, hogy „Mekkora papucs vagy, Soma, pedig még nem is te nősülsz!"

Ebben mondjuk igazuk volt. Valószínűleg ez is az oka lehetett a félrelépésemnek. Kijózanodva visszagondolni arra az afférra kellemetlen volt. Viszont azt az elvet vallottam, hogy amiről nem tudunk, az nem fáj. Ezért bíztam abban, hogy megúszhatom mindenféle balhé nélkül. Nem így lett.
Már a bulin is nagyon egymásra voltunk mozdulva azzal a táncoslánnyal, és

hála a közösségi médiának, a srácok kábé mindent is kisztoriztak, posztoltak. Be is jelöltek rajta. Ez buktatott le Anna előtt.

Forrás: Thinkstock

A legénybúcsús hétvége után azzal a szándékkal mentem haza, hogy szépen leülünk és megbeszélünk mindent.

Az ajtó előtt vacilláltam, gyűjtöttem az erőt. Elfordítottam a zárban a kulcsot, az kattant, majd benyitottam. „Anna?"

Szólongattam párszor. Fura volt a vaksötét, s az, hogy visszhangzik a hangom. Felkattintottam a világítást, és szinte sokkot kaptam. A közös otthonunk kis híján kongott az ürességtől. Egyedül a beépített bútorok álltak a helyükön. A tévé, a bluetooth-os rádió, és Anna összes személyes cucca eltűnt. Az én holmijaim szanaszét hevertek. A konyhapulton felborítva és üresen állt egy kávésdoboz. A közös élményekre félretett pénz volt benne. Végig sétáltam a lakáson. Helyiségről-helyiségre egyre homályosabban láttam magam körül a teret.

A hálószobánkban szét voltak dobálva a ruháim. A pipere asztalán széttépve egy közös fotónk maradékát találtam. A nappaliban üres képkeretek felborogatva. Már meg sem lepett, hogy Anna olvasós foteljének és lámpájának is hűlt helyét találtam, ezzel szemben

az én lazulós ülőkém, felborítva ugyan, de ott volt. A helyére tettem, és lerogytam rá.

Előkotortam a telefonomat, írtam egy üzenetet Annának. Elolvasta, szinte pár percen belül, de nem válaszolt. Ráböktem a videóhívásra. Azt éreztem, hogy a végtelenségig kicseng, végül magától megszakadt. Nem vette fel. Ez még annál is rosszabb volt, mintha rám nyomta volna... Az arcomat ekkor már könnyek áztatták. Igen, nem szégyellem, piszkosul fájt ez az elválás, ami voltaképpen teljesen egyoldalú volt. Vettem egy nagy, fájdalmas levegőt, és elkezdtem hosszasan pötyögni egy üzenetet.

Leírtam Annának, mennyire sajnálom, ami történt. Azt is leírtam, tudom, hogy elszúrtam. A végére pedig azt is, hogy abban reménykedtem, meg tudjuk beszélni,

oldani a dolgot, de ehelyett ő a szó minden értelmében megfosztott annak az esélyétől, hogy helyrehozzam. Akkor fújtam csak ki a levegőt, mikor rányomtam a küldésre. Megint hamar elolvasta, majd láttam, hogy hullámzik a három kis pont. Válaszolt. „Erre előbb kellett volna gondolnod", és egy törött szívű emoji, majd mikor már válaszoltam volna neki, megszakadt a kapcsolat. Letiltott.
Kifosztott, kizárt az életéből. Engem pedig kegyetlenül a padlón hagyott, a romokon heverve, amit maga után hagyott.

Soma és Anna történetét Pokk Brigitta jegyezte le.

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.