kibeszélő szabadság megfelelési kényszer félelmek boldogság
Kétféle ember létezik, ha félelemről van szó: az, aki képes magát korlátozni azért, mert fél, illetve az, aki erre képtelen. Az egyiket gyakran a félelmei uralják, a másik pedig többnyire képes uralni a félelmeit.

Egyik sem jobb a másiknál, illetve mindkét útnak megvan a maga előnye és hátránya. Az előbbi típus például összességében véve nagyobb biztonságban van, ugyanakkor az is valószínű, hogy kevésbé tudja magát elengedni. Míg az utóbbi adott esetben releváns veszélyt kockáztat, viszont nem hagyja, hogy a félelem felülkerekedjen az életén.

Mondok egy példát: Csilla vágyik ugyan arra, hogy szexi ruhákat hordjon a bulikban, de retteg attól, hogy egy mélyebben dekoltált felső, vagy egy rövidebb ruha miatt inzultálják a metrón. Ezért inkább konzervatív öltözködésre vált, ha szórakozni megy. Zsófi felveszi, amit jónak lát, és nem törődik a füttyögő építőmunkásokkal, mert jól tudja, a burkát hordó nőket is megerőszakolják. Sajnos nem a szoknyahosszon múlik az ilyesmi. Ahogy azt is tiszta szívből hiszi, hogy ha mindig kontrollálná magát a perverzekre és bántalmazókra gondolva, nyitott szandált se vehetne fel nyáron. Elvégre rengeteg a lábfetisiszta, és a nagy számok törvénye alapján még darabolós kéjgyilkos is lehet közöttük.

Csilla nagyon ügyel arra, hogy mit mutat meg magából nem csak a közösségi portálokon, de élőben is. Hiszen ki tudja, ki az, aki majd pont azért nem veszi fel egy munkahelyre, mert spiccesen karaokézott a barátnőivel a belvárosban? Zsófi legyint. Ha valahová azért nem kell, mert önazonosan viselkedik, aminek a jókedv és a zene is a része, akkor oda nem is vágyik.

Forrás: Shutterstock

Csilla szeretne blogolni, de szorong, hogy mit szólnak hozzá mások, és retteg a trolloktól. Ha ír valahova, azt csak álnéven teszi. Zsófi népszerű Instagramot visz, alkalmasint belekötnek ugyan az irigyei, és olykor elmegy az ideje értelmetlen kommentháborúkra a Facebookon, de tudja, ez ezzel jár.

Csilla nem oszt meg képet a gyerekeiről sem, mert mi van, ha egy pedofil elmenti, és arra kéjeleg majd otthon.

Vagy, ami még rosszabb, még terjeszti is ezeket a fotókat. Zsófi viszont úgy gondolkozik, hogy bár ez benne lehet a pakliban, ugyanígy az is benne van, hogy a strandon a gyerekmedence mellett ólálkodik egy pedofil, ahol a lenge ruhában lévő csemetéket fotózza. Most akkor tehát strandra se vigye soha a kicsit, vagy öltöztesse őt nagykabátba?

Néha kockáztatni kell

Élete egy pontján Csilla rájött, hogy a kiégés határán van, és nem bírja tovább. De még maradt a munkahelyén az idegösszeomlásáig, mert biztos állás, a szülei nem értenék meg, miért lépett ki, és amúgy is válság van. Zsófi is rájött, hogy rosszul érzi magát és nem mehetnek így tovább a dolgok, ezért felmondott, eladta az autóját, és belevágott a saját vállalkozásába. Még nem hoz annyit a konyhára, mint a multis középvezetői állás, de imádja csinálni, és a szabadságot is élvezi. Össze kellett húzni a nadrágszíjat, nem mennek nyaralni idén, új ruhák se lesznek, és ha a projekt befuccsol, nagy bajban lesz. Ám úgy érezte, nincs más út, hogy túléljen, ezért tette, amit tennie kellett.

A példákat sorolhatnám. Sok esetben nem különül el ennyire Csilla és Zsófi útja, de megfigyeltem, hogy sokan kerülik a kockázatot önmaguk korlátozásának árán is, míg mások alaptételként kezelik, hogy kockázat nélkül nincs élet. Mert tény, léteznek perverzek, zaklatók, trollok, pedofilok, járványok, munkanélküliség, nyomor.

Tény az is, hogy, ha kerülünk bizonyos helyzeteket, akkor minimálisra csökkentjük - teljesen persze nem iktatjuk ki - a baj esélyét. Ugyanakkor az is vitathatatlan, hogy rabságban a panda se igazán szaporodik, és a cserepes virág is kisebb marad, mint szabadban élő társa.

Vagyis a lehetséges veszélyekre felkészülni és adott esetben áldozatot hozni alighanem bölcs dolog. Viszont van egy pont, amikor az önkorlátozás által hozott életminőség romlás már veszélyesebb, mintha csak azt tennénk, amit szívünk és utunk diktál. Félelmek nélkül, persze kellő körültekintéssel. És hogy hol van ez a pont? Mindenkinek máshol, de érdemes néha feltenni a kérdést: jól vagyok abban, amiben vagyok úgy, ahogy vagyok? Vagy a félelmeim irányítanak engem, és nem én őket?

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.