párkapcsolat kibeszélő szex szenvedély tisztelet
Életemben nem szerettem még így senkit. És ez jó érzés, hiszen ez azt jelenti, hogy még mindig képes vagyok mély érzelmekre. Vicces ugye, hogy milyen "apróságoknak" tudok örülni? Mert hát elsőre úgy tűnik, mintha mély érzéseket táplálni valaki iránt nem lenne akkora teljesítmény.

Nekem mégis az. Pláne az elmúlt pár évem után, amelyben akárhányszor kezet nyújtottam egy férfinak, tőből letépték a karom. Szóval, ez egy óriási dolog számomra.

Végre valaki mellett biztonságban vagyok - nemcsak fizikailag, hanem érzelmileg is. Tudom, hogy Áron mindig figyel rám, és igyekszik minden nap tenni valamit azért, hogy mosolyt csaljon az arcomra. Nem telik el úgy nap, hogy ne mondaná el, mennyire szeret, és ne ölelgetne, puszilgatna a végtelenségig. És ez nagyon jó, már annyira hiányzott. Éveken át egy ilyen pasiról álmodoztam. Olyanról, aki érzelmileg intelligens, aki nem csak szexre használja a nőket, és aki normális párkapcsolatot, majd családot szeretne. Ránézésre erről szól egy jó párkapcsolat, nem? Ránézésre...

Sokáig nem mertem bevallani, hogy valamit hiányolok ebből az egészből. Mert noha békességben és szeretetben élünk, kicsit olyan ez az egész, mintha egy 20 éves házasság lenne - pedig mindössze 1 éve tart. Van benne elfogadás, megértés, tisztelet - de nincs benne szenvedély, kaland, huncutság. Soha nem is volt igazán.

Persze, mikor erre gondolok, rögtön le is szidom magam - mondván, hogy nekem semmi sem elég jó, és ha nem értékelem eléggé Áront, akkor az élet majd emlékeztetni fog rá, milyen boldogtalan voltam nélküle. És ez így is van. Szó sincs arról, hogy ne értékelném, de hiába minden racionális érv, időnként kibuggyan belőlem az elégedetlenség - vagy nem is az elégedetlenség, sokkal inkább a vágyakozás.

Egyre nehezebben tudom magamban tartani. Egyre jobban zavar, hogy elszaladnak mellettünk a pillanatok. Mi pedig ahelyett, hogy vadul szeretkeznénk, vagy csak meztelenül fetrengenénk egy kockás pokrócba burkolva, mindig valami mással töltjük az időnket. Hiányzik az érintése, a bőrének tapintása, a lélegzetének csiklandozó közelsége. Persze, a magam módján ezt már számtalanszor próbáltam elmondani neki, de ő mindig azt felelte erre, hogy számára ezek a dolgok nem olyan fontosak.

Ezt a választ sosem tudtam elfogadni. Nem értem, hogy lehet egy férfi számára kevésbé fontos dolog ez. Akkor mi a fontos számára, ha nem ez? Erre azt szokta felelni, hogy számára az intimitás sokkal mélyebb alapokon nyugszik. Vagyis hogy neki is fontos, de nem ugyanazon a felszínes, hétköznapi módon vágyik rá, mint a többi ember - hanem inkább kevesebb, de minőségibb módon.

Forrás: Shutterstock

Hát ezek után nehéz az embernek nem fehérmájú kurvának éreznie magát. Eleve amúgy is folyamatosan attól rettegek, hogy valójában ő nagyon is szereti a szexet, csak velem nem oké valami. Ez persze nagyon nem tesz jót az önbizalmamnak - olyannyira nem, hogy már le is mondtam arról, hogy kezdeményezzek. Ha szerinte nincs szükség szexre, akkor hagyjuk - mondja a sértődött gyermeki énem, aki sosem gondolkodott el azon, hogy vajon mások viselkedése miért hat ilyen drasztikusan az önbizalmára. Nyilván azért, mert alapból is elég viseltes szegény.

Aztán egy napon nem bírtam tovább, és dühből, agresszívan hozzávágtam ezt az egészet. Elmondtam, hogy így nem lehet egy kapcsolatban élni - vagy legalábbis én nem tudok. Elmondtam, hogy nem vagyok boldog, hogy nagyon sok minden hiányzik, és ezek nélkül nem fog menni a dolog. És ekkor tudtam meg, hogy Áron is bőven cipel terheket.

Végre ő is a fejemhez vágta, hogy neki sincs önbizalma. Végre elmondta, hogy nagyon-nagyon régen én - akaratlanul - milyen szavakkal bántottam meg, és hogy ez hogyan tette tönkre a benne élő férfit. Persze, ő azon nem gondolkodik, hogy az ő önbizalomvesztésének valójában nem én vagyok az oka, hanem az anyja, akinek sosem tudott megfelelni - de legalább most már tudom, mi zajlik benne.

Most itt ülünk egymással szemben. Két ember, akik nagyon szeretik egymást, de mindketten bizonytalanok és tétlenek - tele önbizalomhiánnyal. Én az apám szeretetéért harcoltam huszon éveket, ő pedig egész életében az anyjától várt némi elismerést - amit sajnos sosem kapott meg. Egymásra projektáljuk (vetítjük - a szerk.) a félelmeinket, és haragszunk, pedig egyikünk sem tehet róla.

Eddig azt hittem, egy kapcsolathoz semmi más nem kell, csak az, hogy szeressük egymást. Most már tudom, hogy egy kapcsolathoz rengeteg dolog kell, melyeknek az alapja a szeretet - viszont ez önmagában rettentően kevés. Belátás, őszinteség, akarat és bátorság nélkül kitörölheted vele a segged, és lehúzhatod a wc-n.

Szalay Rebeka

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.