Működhet úgy egy párkapcsolat, hogy távol vagyunk egymástól?

Este van. Várom, hogy beszéljünk. Már vagy egy hónapja, hogy nem találkoztunk, és én folyton utánad epekedem. Legközelebb csak egy hónap múlva látlak. Te Budapesten vagy, én pedig Lisszabonban. Annyira örültem ennek a lehetőségnek, és most mégis itt ülök a szobámban és szomorúan nézek kifelé az ablakon.

Két éve vagyunk együtt és én folyamatosan azon gondolkodom, hogy vajon életem lehetősége nem választ el tőled? Tényleg megérte ez a rengeteg áldozat? Sok mindent mérlegre tettünk mielőtt útnak indultam. Megbeszéltük, hogy egy évet adunk ennek az egésznek, és meglátjuk, mi lesz belőle, megerősíti-e kapcsolatunkat, avagy sem. Nagyon hiányzol. Azt hittem, hogy a hónapok csak úgy repülnek majd, viszi őket a szél és az idő megállíthatatlanul eltelik.

Az első néhány hónap valóban gyorsan eltelt, de most így fél év után mintha az idő is megállt volna. A munkában elmúlt a kezdeti stressz, végre sikerült beilleszkednem, és otthonosan érzem magam a kollégáim közt. Most viszont az idő mintha ólomlábakat növesztett volna, és egyszerűen csigaléptekben halad. Valószínűleg a munka már nem tölti ki minden egyes gondolatomat, helyette a hiányodra koncentrálok. Azt hittem Európán belül nincsenek távolságok, de kiderült, bizony vannak. Pedig próbálom lefoglalni magam, de nagyon nehéz. Ráadásul az a kis zöld szemű szörnyeteg is olykor felbukkan, és ilyenkor még nehezebb. Minden este epekedve várom, hogy beszéljünk, és megoszthassam veled az aznapi történéseket. Imádom, hogy mindent meg tudok veled beszélni. Ez már a kezdetek kezdetén is így volt, és idővel ez a kötelék csak még erősebb lett.

Nagyon szeretném, ha a kapcsolatunk megerősödne, mert így fél év elteltével annyi kétség van bennem. Azt hiszem hiányzik az, hogy esténként csak úgy odabújjak hozzád, és érezzem, fontos vagyok neked. Annyira tudnám most értékelni a közös pillanatokat, amiket korábban mind természetesnek vettem. Szeretnék ott lenni melletted a fontos pillanatokban, hogy én legyek az, akivel először megosztod a nap történéseit, vagy bármit, ami éppen foglalkoztat.

Minden átértékelődött bennem, mióta távol vagyok tőled. Már nem veszem magától értetődőnek, hogy minden este egymás mellett hajtjuk álomra a fejünket, hiszen itt minden este a könyvem társaságában alszom el. Örülök, hogy eljöttem Lisszabonba, mert jobban értékelem azt, hogy mellettem vagy. Ha most még mindig a megszokott környezetemben lennék, lehet rá sem döbbentem volna arra, hogy egy idő után mindent rutinból csináltunk. Ez a megszokás itt egyszerűen megszűnt létezni.

Senki és semmi nem olyan fontos, mint te. És ahhoz, hogy ezt megértsem, majdnem 2500 kilométert kellett megtennem. Az idő és távolság sokszor gyógyír lehet egy fáradt párkapcsolatra, és arra, hogy még időben ráeszméljünk, mik az igazán lényeges dolgok az életben. Amíg azt gondoljuk, hogy egy adott pillanatban minden megillet minket, addig nem igazán értékeljük egymást, és az együtt töltött időt sem. Amint más megvilágításba kerülnek a dolgok, úgy tisztul le bennünk is minden, hiszen a távolság felnyitja a szemeinket.

Léda történetét Szabó Andrea jegyezte le.

Nyitókép: Shutterstock