PR cikk póló ruhadarab kényelem
Van egy szenzációs hírünk azoknak, akik ragaszkodnak a kényelemhez, ugyanakkor vágynak a trendiségre is. Sokáig úgy tűnhetett, hogy ez a kettő nem egészen fér meg egymás mellett, vagy csak úgy hellyel közzel. Ám a legújabb divatirányzatok pontosan ennek az ellenkezőjét igazolják, miszerint a trendiség, valamint a komfortos közérzet nem, hogy nem ellentétpárjai, hanem kiegészítői egymásnak.
Forrás: housebrand.com

Éljen a lezserség!

Az oversize póló – House felhozatalában – erre olyan példa, ami magáért beszél. Laza, lezser, könnyed viselet, amiben még a kánikulától perzselő napokat is egyszerűbb elviselni. A szél átjárja, a levegő tánca pedig biztosítja a frissülést hozó közérzetet. Mindez azonban nem elég. Mivel nem feszülős, így azoknak is pazar választás, akik túlsúllyal élnek együtt, de itt jön a csavar a történetben! Akik vékonyak, azok is élvezhetik ennek a stílusnak minden egyes előnyét, ugyanis egy kellő odafigyeléssel összeállított szett minden olyan testi adottságot kihangsúlyozhat, kiemelhet, ami egyénileg „célnak” tekinthető.

A túlméretes felhozhat régi, rossz emlékeket?

Akik a testvérüktől, az unokatesóktól, vagy innen-onnan gyerekkorukban örököltek meg számukra előnytelen, nagyobb ruhadarabokat, amikbe valójában sohasem nőttek bele, és amik éppen ezért sohasem nyújtottak sem kényelmet, sem mást, könnyedén ott találhatják magukat az oversize kollekciók láttán, mint egykor, gyerekként. De ez csak az első benyomás, mivel az oversize túlméretezett, de nem eltúlzott méretű, a póló pedig kitűnően kombinálható. Nincs mitől tartani – megéri félretenni a rossz emlékeket!

Forrás: housebrand.com

Íme, néhány ellenállhatatlan kombináció!

Az oversize póló tulajdonképpen sok tekintetben úgy funkcionál, mint egy tunika. Ennek megfelelően nagyszerűen mutat leggingsszel, szűk farmerrel vagy passzentos bőrnadrággal. A lényeg, különösen leggings esetén, hogy a póló az ágyékrészt is eltakarja.

Aztán természetesen szoknyával is pazarul közös nevezőre hozható. Ebben az esetben úgy érdemes kialakítani a szettet, hogy a szoknya a póló folytatásának minősüljön. Ezt színátmenettel a legkönnyebb elérni, vagyis a színek harmonizálására célszerű fokozottan odafigyelni.

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.