magazin mellékszereplő kibeszélő élet főszereplő házasság
Bea barátnőm ül velem szemben, kicsit sápadt és zavartnak tűnik, ahogy kávéját kavargatja. Nézek rá szótlanul, próbálom kitalálni, mi történt, nem akarok ajtóstul rontani a házba, megvárom, amíg magától elmondja.

Bea 10 éve él látszólag boldog házasságban, született két gyönyörű gyermeke, a férje kedves és odaadó, tipikusan azt az életet éli, ami számomra sokszor irigylésre méltó. Bezzeg én évek óta egyedül élek, alig bírok összehozni egy randit, nemhogy egy említésre méltó, komoly párkapcsolatot. Kettőnk közül ő volt mindig az, akinek minden úgy összejött, ahogy az a nagykönyvben meg van írva, én meg a „jaj te szegény, majd biztos hamarosan jön az igazi" típus, aki aztán terápiáról terápiára járt, hogy választ kapjon élete nagy kérdéseire.

Általában az a felállás volt kettőnk között, hogy én panaszkodok, ő vigasztal és nem fordítva. Így számomra is teljesen új ez a helyzet, hogy úgy látom, kettőnk közül most neki van rosszabb napja. Azon agyalok, vajon mi történhetett, elveszítette a férje az állását vagy gond van az egyik gyerekkel a suliban, amikor váratlanul megszólal.

„Úgy érzem, hogy csak mellékszereplő vagyok a saját életemben" – néz rám komolyan, miközben majdnem kiesik a bögre a kezemből. Hogy micsoda? Bea és a mellékszereplő? Hisz olyan élete van, mint a hollywoodi filmekben. Mindig minden happy, rózsaszín szívecskék repkednek körülötte, ha a családjáról beszél és van egy normális munkahelye, ahol 6 órában dolgozik. Igaz neki régebben nagy önmegvalósító tervei voltak, de érthető, ha egy család mellett már nem ez a legfontosabb.

„Nem vagyok boldog. Valójában azt sem tudom már, én ki vagyok, az elmúlt éveimet csak Tominak és a két gyerekemnek szenteltem. Az volt a fontos, hogy legyen finom vacsora az asztalon, a gyerekeknek mindene meglegyen és közben ébren tartsam a szenvedélyt a házasságomban. Tegnap Tomi megkérdezte tőlem, mi lett azzal a nővel, aki egykoron szerette volna megvalósítani önmagát. És tudod mit? Fogalmam sincs. Már nem tudom, ki vagyok a férjem és a családom nélkül" – nézett rám könnyes szemmel, nekem pedig elakadt a szavam. Fogalmam sem volt róla, hogy Beát ilyen kétségek gyötrik, hisz mindig úgy tűnt, nagyon jól érezte magát a „tökéletes" életében.

Forrás: Shutterstock

„Tudod, nagyon irigyellek. Te folyamatosan jársz ezekre a tanfolyamokra, fejlődsz és próbálod irányítani a saját életedet. Egyedül is boldogulsz, bár tudom, nem könnyű, de a saját életed főszereplője vagy. Én is szívesen tanulnék, de tudod, a gyerekek... nincs nekem erre időm és a tanfolyamok árát is inkább rájuk költöm" – mondta még Bea, én pedig szerettem volna valami nagyon okosat válaszolni neki, de nem tudtam. Ajánlottam neki pár könyvet, ami talán segíthet és bátorítottam, hogy ez már fél siker, hogy ezt felismerte, innen már felfelé vezet az út.

Hazafelé menet aztán elgondolkoztam azon, hogy mindig azt hisszük, a másik sokkal könnyebb helyzetben van, mint mi. Bár Beának ott van a családja, mégsem érzi teljesnek az életét, mert minden idejét és energiáját a családjának szenteli. Nekem annyi énidőm van, hogy Dunát lehet vele rekeszteni, viszont nincs szerető családom, akik szeretnek és akikre támaszkodhatok. Ő cserélne néha az én szabadságommal, én pedig szeretném érezni, hogy tartozom valakihez.

Ahogy ezen töprengek, bekúszik a gondolataimba az a bölcsesség, hogy minden úgy van jól, ahogy van és mindenki azt az élethelyzetet kapja feladatul, amellyel dolga van. S bármennyire is úgy tűnik, senkinek az élete sem tökéletes. Az viszont fontos, hogy mindenki a legtöbbet hozza ki a sajátjából és életünk főszereplője legyünk.

Kezdőkép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.