gyerek család változás nagyszülők unoka kötelék szülők
A gyerek születése előtt jó kapcsolatot ápoltunk anyósékkal, akikkel ugyanabban az utcában lakunk: minden hétvégén meglátogattuk őket, beszélgettünk, főzőcskéztünk - sőt, néha még buliztunk is.

A párom sokat segített nekik: füvet nyírt, együtt tanult az öccsével, de még főzött is, mikor az anyukája kórházban volt. Örültem, hogy ilyen jó velük a viszony, és szerettem őket - a maguk hibáival együtt. Fontosak voltak számomra, hiszen az én anyám 13 éves koromban meghalt, apám pedig 80 kilométerre él tőlem, éjjel-nappal dolgozik, és egyikünknek sincs jogosítványa - így a találkozás komolyabb szervezést igényel. Éppen ezért jó, ha az embernek van egy második családja az utca végén.

A gondok akkor jöttek, mikor a kicsi születése előtt két hétig kórházban voltam, és a páromon kívül senki sem látogatott meg a családból. Meglepődtem, hogy később aztán az újszülötthöz sem jöttek be - és azon is, hogy taxival kellett hazajönnünk, pedig apósnak van autója. Ekkor azonban még nem gondoltunk rosszra: ugyanúgy látogattuk a családot hétvégente, és olykor hétközben is. Lelkesen beszámoltunk az új unoka fejlődéséről, és mivel anyós mindig kérdezgetett, én büszkén meséltem.

A bomba akkor robbant, amikor a párom kitalálta: ha majd 5 hónapos lesz a kislányunk, menjünk el kettesben egy barátunk szülinapi ünnepségére. Legyen ez az első program, ahova a gyerek nélkül megyünk, addig majd (gondolta naivan) a nagyi vigyáz rá. Egy hónappal az esemény előtt meg is kérdezte anyját, aki azonnal - és kategorikusan - nemet mondott. Az ok: messze lakunk (nyolc perc sétára). Azt mondta, mi átvihetjük a gyereket, de ő aztán egészen biztos, hogy nem jön ide hozzánk.

Ott álltunk leforrázva: a filmekben a nagyik örülnek, ha időt tölthetnek a kisunokával. Ráadásul az este 7-es altatás után tényleg csak őrizni kellett volna az álmát, hiszen fél tizenkettő előtt nem ébred fel, de mi addigra már hazaértünk volna.

Tudomásul vettük azonban, hogy számára a "távolság" és az idegen, nemdohányzó környezet (nálunk velük ellentétben a lakásban nem szabad rágyújtani) túl nagy teher, és ha fájó szívvel is, de lemondtunk a kettesben töltött időről. Majd ha a gyerek nagyobb lesz, és babysitterre is lehet már bízni, bepótoljuk - addig meg megyünk mindenhová hármasban, napközben.

Forrás: Shutterstock

Amikor megtudtam, hogy a történteket követően anyós boldog-boldogtalannak azt híreszteli, hogy ő mennyire szeretne vigyázni a gyerekre, de mi ezt sajnos nem engedjük, eldurrant az agyam. Aludtam rá egyet, aztán egy higgadt, de határozott levélben elétártam az érzéseimet. Leírtam, hogy ezzel együtt is szeretem és tisztelem őket, és várom a tisztázó beszélgetést. Mondanom sem kell, soha nem érkezett válasz a levelemre.

A történtek után sokat beszélgettünk a párommal arról, vajon mi rejlik az események hátterében. Hiszen korábban szeretetteljes, szoros viszony volt köztünk, és nem tettünk semmit, amivel rászolgáltunk volna az elutasításra.

Ez a csodaszép, mosolygós kislány pedig aztán végképp nem: ő csak kedvességre, simogatásra, szeretetre vágyik. Hetekig tartott, amíg megértettük: nem konfliktushelyzet okozta kapcsolatunkban a változást, hanem a körülmények lettek gyökeresen mások.

Mindketten főállásban dolgozunk itthonról, a kicsi mellett, aki egész embert kíván. Így már nincs időnk átmenni beszélgetni, iszogatni, és segíteni sem tudunk annyit, mint azelőtt. Olyan élethelyzetben vagyunk, amiben nekünk volna szükségünk segítségre: egy-egy fuvarra, egy-két órára, netán havonta egy estére, amit kettesben tölthetünk. De ők ehhez a feladathoz nem tudtak felnőni. Nekik ez csupán kényelmetlenség, teher.

Sajnos az az igazság, hogy eddig is kizárólag mi tettünk energiát a kapcsolatba, ezért mikor mi már nem tudtunk adni, megszűnt a kötelék. Nehéz, fájdalmas felismerés ez, de egy dolog biztos: mindketten nyitva hagytuk a kaput, és megadtuk a lehetőséget a változtatásra. Innentől rajtuk múlik, szeretnének-e igazi - nem csak névleges - nagyszülői szerepet vállalni, vagy sem...

Király Dóra

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.