Én szeretőre vágytam, te rabszolgára!

Nem könnyű, hogy ennyire belelátok másokba, sőt, szinte azonosulok velük. Mélyen legbelül tudtam, mit gondolsz - a gyermeki naivitásom mégis melletted tartott. Hittem neked, bíztam abban, hogy te más vagy: te az igazi arcodat mutatod.

Hittem abban, hogy nem fogsz cserben hagyni, amikor a legnagyobb szükségem lesz rád. Azt feltételeztem, hogy a szerelmet keresed. Hiba volt. Nem kellett volna hinnem az édes, behízelgő szavaidnak, hiszen csak a terved részei voltak.

Persze, nem gonoszságból, rossz szándéktól vezérelve bolondítottál magadba, csak épp úgy viselkedtél, mintha istennek tartanál, én pedig hittem neked. Éreztem, hogy valami nincs rendben, az eszemmel tudtam, hogy nem te vagy az igazi. A szívem mégis azt súgta: "Adj neki időt, ne siettesd, ne akard túl gyorsan, hogy tökéletes legyen!" Nem hallgattam a józan ész parancsára, hiába zúgott a fejemben: "Csomagolj, és menj tovább, mert itt nagyon nem stimmel valami!"

Sokáig voltam egyedül, túl hosszú ideig nem volt szerelem az életemben - ezért túl sok esélyt adtam neked. Reméltem, hogy betöltöd azt a helyet, ami régóta üresen tátong. Te pedig úgy tettél, mintha fontos lennék, ám az egész kapcsolatunk csak színházasdi volt. Közös darabunkban te voltál a főszerepő, nekem csak a statiszta szerepe jutott - az volt a dolgom, hogy naggyá tegyelek és dicsőítselek.

Tökéletesen alakítottad a szerepedet. Átformáltál. Olyan lettem, amilyennek látni akartál. Áldozattá váltam, már csak te irányítottál. Volt idő, amikor fellobbant benned a szerelem lángja: úgy érezted, az a férfi vagyok, akivel nemcsak szexelni érdemes, hanem együtt élni is. Ám ahogy kezdted elveszíteni a józan eszed, rájöttél: nem engedheted meg magadnak a szerelmet, hiszen a múltban is megmérgezte az életedet.

Eltompítottad az érzelmeidet, amint kötődni kezdtél hozzám, és az eszeddel alakítottad tovább a jövőt. Nem tudtál, nem is akartál szeretni. Számodra csak az a kapcsolat jó, ami teljes mértékben kiszámítható, és szó nincs benne érzelmekről.

Te viszont mindig is azt mutattad a külvilágnak, hogy erős nő vagy. Sokáig hittem a maszkodnak, pedig valójában kapcsolatfüggőbb voltál, mint én, csak ügyesen álcáztad a valódi énedet. Én azért áldoztam fel az egyéni érdekeimet, mert szeretetre éheztem. Te uralkodásra, irányításra vágytál. Azt akartad, hogy mindenki nagynak lásson, azért volt szükséged párra, hogy szolgáljon és bólogasson neked.

Most azonban elköszönök. A szívem helyett az eszemnek adom át az irányítást, és kilépek végre ebből a kapcsolatból, hogy lehetőséget adjak egy új szerelemnek. Találj magadnak másik rajongót, másik áldozatot! Remélem, boldog leszel.

Nyitókép: Shutterstock