antibiotikum vitagyn2023 hüvelyflóra
Semmiségnek tűnt, hogy nem tartom be teljesen az orvosi utasításokat. Arra gondoltam, bőven elég, ha a legszükségesebb antibiotikumra költök, de nem is tévedhettem volna ennél nagyobbat. Ezzel a döntéssel teljesen felborítottam a hüvelyflórámat, ami újabb problémákhoz és újabb szükséges kezelésekhez vezetett. De legalább egy életre megtanultam, hogy sose hagyjam ki a hüvelyflóra regenerálását, ha antibiotikumot szedek.

Mindig nagy figyelmet fordítottam a személyes higiéniámra, ez alól persze az intim területem sem képzett sosem kivételt. Tettem ezt egészen addig, amíg a túlzásba vitt tisztálkodásnak hüvelyfertőzés lett az eredménye. Persze azt már csak a nőgyógyásznál tudtam meg, hogy a halra emlékeztető szagú folyást és a csípő, viszkető érzést annak köszönhetem, hogy mindenféle tisztálkodószerrel alaposan megmostam magam „odalent". Nem gondoltam volna, hogy ekkora problémát okozok azzal, hogy az intim területemet is kitisztítom, de már világos, hogy ilyen odafigyelésre a hüvelyemnek semmi szüksége, ugyanis ez a szervünk öntisztuló. Jogosan nézett rám az orvos szúrós szemekkel, miközben mindezekről felvilágosított, majd az utamra bocsátott két recepttel.

Mindkettő kiváltását azonban túlságosan költségesnek éreztem, ezért csak a legfontosabb gyógyszert, vagyis az antibiotikumot vettem meg. Egy pillanatra sem jutott eszembe, hogy ebből baj lehet, de természetesen lett. Pedig minden más utasítást igen lelkiismeretesen betartottam, vagyis nem alkalmaztam tovább a mindennapos hüvelytisztítást, és egyszer sem felejtettem el bevenni az antibiotikumot. Arra számítottam, hogy a tünetek egy-két nap elteltével enyhülni fognak. Nem így lett, sőt!

Forrás: Shutterstock

A viszketés fokozódott, már-már elviselhetetlenné vált, ami azonban ennél is ijesztőbb volt, hogy a korábbi híg folyás darabos, túrós állagúra váltott. Nagyon megrémültem, ezért ismét bejelentkeztem a nőgyógyászomhoz. Kétségbeesetten soroltam neki a tüneteimet, majd töredelmesen azt is be kellett vallanom, hogy mivel túl drágának találtam, nem vettem meg mindkét általa javasolt gyógyszert, csak az antibiotikumot. Sokszorosan megfizettem azonban ezt a döntést mindenféle értelemben. Így nemcsak a vizsgálati díjat kellett ismét kifizetnem, de újabb gyógyszereket is kaptam, plusz egy jól megérdemelt, alapos fejmosást.

Az orvos felvilágosított, hogy antibiotikumos kezelés során a hüvelyflóra védelme kiemelten fontos. Ez az erős gyógyszer ugyanis a hüvelyben található olyan hasznos baktériumokat is elpusztítja, mint a Lactobacillusok. Ezek a többi között azok a baktériumok, amelyek a flóra kényes egyensúlyának a fenntartásáért és azért felelősek, hogy megelőzzék a különböző bakteriális fertőzések kialakulását. Mivel én a flóra regenerálásának lépését teljesen kihagytam, mert önhatalmúlag feleslegesnek ítéltem, felborítottam a hüvelyflórám egyensúlyát. Fájdalmas úton, de egy életre megtanultam néhány fontos leckét: egyrészt azt, hogy a hüvelyem nem igényli a külön tisztítást, ugyanis ezt elvégzi ő maga, másrészt azt, hogy a hüvelyflóra érzékeny egyensúlyát támogatnom kell antibiotikumok szedése esetén, különben még nagyobb bajt okozok magamnak, és végül azt is, hogy sose írjam felül az orvos utasítását.

Nyitókép: Shutterstock

A cikk megjelenését a Phytotec Hungária támogatta.

Hirdetés

A Vitagyn C hüvelykrém patikában kapható gyógyászati segédeszköz.

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!



Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.