család kibeszélő önértékelés
Vannak, akik gyakran felteszik maguknak a kérdést; Miért mindig én keresem a másikat? A kérdés érdekessége, hogy nincsen különösebb összefüggésben a mai információs korral. Ugyanis mindig is voltak, akik inkább keresték a másikat, és olyanok, akiket kerestek.

Vannak a partiszervező és a meghívott típusú emberek. De mitől is függ az, hogy ki melyik típus lesz? Van, aki jobban szereti, ha nála van a kontroll, és ő dönti el, kivel, mikor akar találkozni, és van, aki azt élvezi, ha különféle meghívásokat kap, és ezek közül válogathat.

Szegény én, akit sose keresnek!

Ábrándoztál már arról, hogy de jó lenne egyszer a meghívott helyébe kerülni? Na és miért vágysz erre? Szerintem azért, mert azt hiszed, hogy aki többször keresi a másikat, annak fontosabb a kapcsolat. Pedig szerintem ez egyáltalán nem biztos, simán lehet, hogy egyszerűen csak mások az igényeitek.

Tedd fel magadnak őszintén a kérdést: Tényleg élveznéd, ha mindig csak mások meghívására várnál? Tudom, elsőre olyan könnyűnek tűnik, de valójában ez egy félig-meddig kiszolgáltatott helyzet, hiszen akit invitálnak, annak nincs túl sok beleszólása a dolgok alakulásába.

Na de ne csak a bulikra gondoljunk. Mi van akkor, ha mindig te írsz rá a barátaidra, családtagjaidra, vagy te hívod fel őket? Ők persze mindig örülnek a megkereséseidnek, de maguktól nem gyakran kezdeményeznek. Komoly családi konfliktusok tudnak kialakulni emiatt, pedig sok esetben csak arról van szó, hogy eltérő a felek közötti kommunikációs igény. Míg a barátnőd vagy a tesód csak kéthetente egyszer szeret beszélgetni, addig te heti szinten igényeled. Ám ettől még nem szeretnek kevésbé.

Mielőtt megsértődsz rájuk, gondold végig: Megadod nekik az esélyt, hogy ők keressenek, vagy mindig megelőzöd őket? Ha valaki azt mondja „éppen hívni akartalak", nem feltétlenül kamuzik, lehet tényleg keresni akart, csak te nem voltál elég türelmes.

Forrás: Shutterstock

3 tipp, amiből kettőt nem ajánlok!

Ha azt érzed, mindig csak te keresed a másikat, többféle taktikát is választhatsz. Az első, hogy félted a saját pozíciód, ezért kompenzálásképpen túlságosan ragaszkodni kezdesz - folyton csak adsz, telefonálsz és programot szervezel. Közben persze gyűjtöd magadban a sérelmeket, és mikor már nem bírod tovább, akkor a másik szemére hányod - aki persze semmit nem fog érteni az egészből.

A második, hogy dacolsz, és eldöntöd: próbára teszed a kapcsolatotokat. Úgy határozol, hogy kideríted, mennyire vagy fontos a másiknak, ezért egy ideig szándékosan nem keresed. Ám ennek is ugyanaz lesz a vége, mint az előző helyzetnek: előbb-utóbb robbanni fogsz.

A harmadik pedig, hogy nagy levegőt veszel, és bátran, őszintén elmondod, amit valójában érzel. Természetesen ez tűnik a „legfélelmetesebbnek", de nem feltétlenül kell annak lennie. Nagy valószínűséggel olyan választ fogsz kapni, amit nem gondolnál. Sok esetben a másik fél nem is gondol arra, hogy ilyen érzéseket vált ki a passzivitásával, mert számára ez a normális - de akinek tényleg fontos vagy, az megígéri, hogy jobban fog igyekezni.

Persze másképpen is elsülhet a beszélgetés, de az első két verziónak szinte biztosan veszekedés és/vagy harag a vége. A harmadik esetben pedig valószínűleg csak egy rövid ideig tartó kellemetlenséggel kell megküzdened, míg megosztod az érzéseidet.

A legfontosabb kérdés, ami bátorságot adhat a problémád megoldásához: Vajon érdemes-e fenntartanod egy olyan kapcsolatot, amiben nem lehet elmondani a valódi érzéseidet? Ha pedig elmondhatod őket, akkor mi tart vissza, hogy megtedd?

Vass Vanda

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.