Szuper, ha egy férfinak van feminin oldala, de jóból is megárt a sok

- Az a baj a mai fiatalokkal, hogy túl sokat akarnak – emelte fel a mutatóujját Mama és tréfásan megfenyegetett vele. - Veronka, neked sem jó semmi! Nekem meg azt kell mondanom erre, hogy igaza van.

Nem hajlandó segíteni a házimunkában, a konyhát messziről kerüli, simán elüldögél a mosatlan edények és piszkos ruhák között és még lelkizni sem nagyon lehet vele, mert úgy kell kihúzni belőle két mondatot, ha a kapcsolatunkról vagy a jövőnkről esett szó. Utált vásárolni, öltözködni, viszont semmi perc alatt megszerelt bármit, s bár nem mondanám rossznak a kapcsolatunkat, én mégis többre vágytam. Több figyelemre, gyengédségre, hosszú beszélgetésekre, összebújásra... szóval egy férfire, akinek erősebb a feminin oldala.

Csak kérd és megadatik!

Így szakítottam Endrével és azt kívántam, hogy a következő kapcsolatomban egy olyan férfi legyen a párom, aki közelebb van a női lélekhez. Csak kérd és megadatik... jött Vince.
Vince szöges ellentéte volt Endrének. Egy kiállításon ismerkedtünk meg, s mint kiderült, művész! A szívem szinte ujjongott, amikor megtudtam, hogy ez az Adonisz, a kimunkált testével, éjfekete szemével és hajával, pallérozott modorával maga is festő. Egyik randi követte a másikat, én pedig azt gondoltam, végre itt van az igazi, nagybetűs FÉRFI! Éjszakákat beszélgettünk át, összebújva aludtunk, gyertyafénynél vacsoráztunk, a lelkünk minden rezdülését megosztottuk egymással. Vince készségesen segített főzni, mosogatni, imádott vásárolgatni, de még a vasárnapi arcpakolást is együtt kentük fel. Fél év múltán összeköltöztünk - ekkor kezdett a színes-szagos idill képe megfakulni.

Nem ilyen lovat akartam

Valóban lakva ismerni meg a másikat, nálunk sem volt ez másképp. Gyorsan kiderült, hogy Vince nem csupán szereti a rendet, de konkrétan betegesen rendmániás. Képtelen volt elviselni, ha egy kávéscsésze a pulton maradt, egy hajszál éktelenkedett a fürdőszoba padlóján, vagy ha a konzervek nem címkével kifelé, katonás rendben sorakoztak a szekrényben. Persze a közös otthonunkban mindig akadt valami, mai nem volt tökéletes, így állandóan tett-vett, aminek persze a munka látta kárát. Tudom, én kívántam olyan társat, aki segít a házimunkában és nem ül meg a mosatlanok tetején... megkaptam.

Bár a háromszobás lakásban berendeztünk egy műtermet is, szinte sosem tartózkodott ott.

így munka helyett elment inkább egy lakberendezési boltba és vett néhány új díszpárnát, takarót és mécseseket, majd wellness napot tartott. Igen, tudom, én akartam érzékeny férfit... ezt is kipipálhattam!
Apropó wellness... Igaz, hogy azt kértem, hogy a párom legyen sokkal femininebb, ám még véletlenül sem arra gondoltam, hogy több kozmetikuma legyen, mint nekem, és az esti arcápolási rutinja negyven percet vegyen igénybe. Vincénél azonban ez volt a helyzet. Este bevette magát a fürdőbe és nagyjából egy óra múlva láttam újra. Ilyenkor nem simán lezuhanyozott - és esetleg szőrtelenített -, mint a legtöbb férfi, hanem kész esti szeánszot hajtott végre. Bőrradírozással, testápolózással, az arcára pedig minimum 6-7 terméket kent fel. Igen, igényes férfire is vágytam...

Nekem semmi sem jó?

Mindez azonban egy idő után kezdett fárasztani. Túl sok lett a mély beszélgetés, az elhullott, kósza hajszálaim miatti hiszti, hogy nem mehettem be a fürdőbe, amíg ő piperézett – márpedig naponta kétszer egy órát tollászkodott legalább –, hogy állandóan megsértődött valamin és azt hajtogatta, hogy nem értem meg a lelkét. De amikor fel kellett fúrni egy polcot a falra, akkor azt sem tudta, hogyan álljon neki...

- Igen, tudom, nekem semmi sem jó. Endre sem volt jó, mert túl nyersnek találtam. Vince sem, mert ő meg az őrületbe kerget lassan a fene nagy érzékenységével – sóhajtottam Mamának. - Pedig ezt kívántam... most mégsem jó.

- Látod, látod... hányszor mondtam, hogy jól vigyázz, mit kívánsz - nevetett Mama mindentudóan. - mert a végén még valóra válik!

K. Veronika története.

Nyitókép: Shutterstock