48 lettem, és kösz, jól vagyok

Olyanba is belefutottam többször, hogy ismeretlenek akadtak ki, amikor kiderült, hány éves vagyok. Senki nem akarja elhinni. Bevallom, ilyenkor, mintha hájjal kenegetnének. Nem azért, mintha el lennék szállva magamtól, hanem azért, mert pontosan tudom, ebben mennyi meló van, és megéri.

Talán ezért alakult az a felfogás is, hogy egy nőtől nem illik megkérdezni a korát. No, de miért nem? Lehet, hogy éppen ezért. Nem akarják megsérteni. Bevallom, nekem soha nem volt bajom az éveim számával. Nem az számít, hanem az, én hogyan érzem magam a bőrömben. Én pedig szeretem jól érezni magam benne és vigyázok magamra. Elvégre magammal élek.

Látom, hogy sokan görcsösen akarnak fiatalok maradni, pedig ahogy telnek az évek, a tapasztalataink is nőnek. Én nem szeretnék újra huszonéves lenni. Nem azért, mert nem volt jó. Hanem mert azóta annyi minden történt. Rengeteg dologgal gazdagodtam, testben és lélekben. Egyre inkább arra jutottam, hogy nem számít, hány éves vagyok, ha a lelkemben rend van, az kiül az arcomra, az alakomra.

Persze, nyilván, ahogy írtam, tenni is kell érte. Sokszor megkapom, hogy nekem könnyű. De mitől lenne az? Igaz, annyiban szerencsés vagyok, hogy gyerekkorom óta sportolok, ez az életem része. Odafigyelek az étkezésemre és a lelki életemre. Ez látszik. De hiszem, hogy nemcsak ez a lényeg, hanem a folyamat, amin keresztülmegyünk huszonéves korunktól a negyvenen túlig.

Minden kornak megvan a maga szépsége. Nem hiszek abban a fajta szépségiparban, ami mesterségesen fiatallá és tökéletessé akar tenni. Huszonévesen az ember még természetesen feszes. Az arca üde, hamvas, és öntudatosan létezik a világban. Próbálgatja magát, az erejét, vonzerejét.
Tanulja a helyét a világban, a párkapcsolatokban. Aztán valami történik. Eltelik tíz év, és tapasztalni kezdi a változásokat.

Megjelennek az első kis szarkalábak, itt-ott a bőr enged a gravitációnak. Az agresszív szépségipar reklámjainak köszönhetően egycsapásra elveszíti az önbizalmát. Nem mindenki, de a legtöbben igen. Mert minden azt üvölti az arcunkba, hogy addig vagyunk klasszak, amíg tökéletesek vagyunk. Ekkor két lehetőség marad: vagy erőn felül és görcsösen elkezd mesterségesen tenni azért, hogy semmi se változzon, vagy felfedezi az érés folyamatának csodáját. Felfedezi a saját lelke értékeit. Megtanulja értékelni a tapasztalatait, már tudja, mit akar és mit nem. Megteszi, amit lehet és elfogadja a természetes változásokat.

Mert ahogyan a gyümölcsök is éretten a legfinomabbak, hiszem, hogy ez nálunk is így működik. A tapasztalatok csiszolnak éretté. Persze, mint mondtam, nem árt mozogni és jól étkezni, de az, ami a lelkünkben van, kiül az arcunkra, a testünkre. Éppen ezért, ha jóban vagyok önmagammal és a korommal, mi gond lehet?

Már nem akarok mindenáron megfelelni senkinek, csak magamnak. S élvezem a korom minden percét.

Évek óta tartok női köröket, Holdkunyhókat, önismereti csoportokat. Mindig végig megyünk az életkori változásokon. Hatalmas élmény végigkísérni, ahogyan önmagukkal elégedetlen nők megértik a ciklusok és az érési folyamatok lényegét. Azt, hogy milyen szép folyamat, kislányból nővé, asszonnyá érni.

Minden kornak megvan a maga szépsége. De mire idejutunk, szereztünk örömöket, sebeket, tapasztalatot és jó esetben bölcsességet. Ha így élünk, nem lesz gondunk az éveink számával.
Mert a lényeg az, hogy minden látszik. Az is, ha görcsösen akarok fiatal maradni, és az is, ha teljes elfogadásban élek a korommal és önmagammal is.

Szóval, negyvenesnek, ötvenesnek lenni szuper jó!

Nyitókép: Shutterstock