Értéktelen nő vagyok, csak mert lefeküdtem vele az első randin?

Elég tapasztalatlan voltam az online ismerkedés terén, őszintén szólva nem tudtam, hogy normális-e, amit csinálunk, de úgy voltam vele, hogy egy éveken át tartó, nehézkes, szenvedős kapcsolat és annak lezárása után nyitott leszek az új élményekre, bármit is hozzon a jövő – illetve a híres piros logós alkalmazás.

Miután megismerkedtünk ezzel a tinderes sráccal, nagyon hamar kialakult köztünk az összhang – megfogott az intellektusa, a humora és a külseje is, így elég hamar eljutottunk a pikánsabb képek cserélgetéséig, aminek a vége az lett, hogy már első este virtuálisan „lefeküdtünk egymással" – nyilván mindenki sejti, mire gondolok.

Az első randi jól sikerült, beugrottunk a munkahelyére, bemutatott a kollégáinak (ezt alapvetően furcsának tartottam, de végül is hízelgő volt), utána pedig hazamotoroztunk. Én invitáltam, hogy jöjjön át nyugodtan, beszélgessünk. Szerettem volna jobban megismerni őt, és - mivel elég hideg volt -, nem akartam egy padon diskurálni. (Hozzá nem mehettünk, mert ő akkor még az anyukájával lakott.)

Tényleg nagyon jól éreztem magam vele, az első csók után pedig ő közölte, hogy elmegy zuhanyozni, mert nem fogja kibírni, hogy ne legyünk egymáséi. Király – gondoltam –, végre tesztelhetem magam. Az exemmel hónapokig összejártunk szexelni a szakítás után, és bár próbáltam magamban elnyomni az érzéseimet, nem igazán jártam sikerrel.

Sok fájdalmas pillanatot éltem át ennek köszönhetően, ezért a fejembe vettem, hogy ha törik, ha szakad, én megtanulok csak úgy lazán szexelni érzelmek nélkül – ugyanis nekem addig a pontig még soha nem volt egyéjszakás kalandom. Ez az újonnan megismert srác volt az első tesztalanyom.

Egy ideig nagyon jól alakultak a dolgok, főleg az ágyban – számára meglepő volt, hogy valaki egyszerre értelmes és vadóc is –, csak aztán két hónapra rá kitalálta, hogy ő még mindig szerelmes az exébe, úgyhogy szétmentünk.

Csak később tudtam meg, hogy a világi nagy szerelme hónapokig szívatta őt a cölibátussal (felnőtt huszonéves emberek voltak mindketten) a traumáira hivatkozva. Illetve egyébként is úgy nevelték őt, hogy küzdjön meg a lányokért. Ezek után nem csodáltam, hogy így gondolkodik, viszont sokáig ostoroztam magam az engedékenységem miatt.

Később rájöttem, hogy ennek valószínűleg így kellett lennie, mert ha ennyire különbözik az értékrendünk, nyilván nem tudtunk volna párként együttműködni. Előrebocsátom, hozzá kötődött az első ilyen jellegű tapasztalatom, a korábbi partnereimmel minimum hetekig ismerkedtünk, mire eljutottunk az első teljes értékű közösülésig.

Évekkel ezelőtt szembejött velem az interneten egy cikk, ami azt taglalta, hogy a millennial-ök és a Z generáció tagjai között egyre elterjedtebb, hogy először hódolnak az intimitásnak, csak utána ismerik meg egymást és döntik el, hogy működik-e köztük a komoly kapcsolat vagy sem.

Sokak szerint ez teljes mértékben szembemegy a biológiai beállítottságunkkal, hiszen „a férfi dolga a hódítás, a vadászat, a nőé pedig a kezdeti ellenállás." Én viszont úgy vélem, hogy túl nagy jelentőséget tulajdonítunk a szexnek, melyet egyesek hajlamosak afféle hatalmas mérföldkőként, jutalomként felfogni. Nyilván én is úgy gondolom, hogy alapszinten meg kell küzdeni a másik vonzalmáért, illik ünneplőbe öltöztetni testünket-lelkünket, ha már hódítani akarunk, de könyörgöm, felnőtt emberek előtt ne kelljen már hetekig tennem az agyamat, hogy értékes nőnek tekintsenek!

Én az a típus vagyok, akit nem lehet „megszerezni". Nincs olyan, hogy valaki nyeregben van nálam, nem vagyok elfogult, bármikor leépítek bárkit, ha úgy tartom jónak. Konzisztens bánásmód, bizalom, kommunikáció szükséges ahhoz, hogy valakivel tartósan együttműködjek, és amint ebbe a gépezetbe hiba csúszik, illetve azt látom, hogy a másikban nincs motiváció a változtatásra, akkor arrivederci, nincs szükségem még egy éveken át tartó traumás időszakra. Míg másnak a szex az igazi érték, nekem a mentális egészségem.

Nyitókép: Shutterstock