Amikor a kócos, gyűrött fejemet látva azt mondta, gyönyörű vagyok, tudtam, hogy megérkeztem

Soha nem értettem, hogyan lehet rövid hajat elfeküdni, de nekem sikerült. Ahány forgóm csak létezett, ott a haj öntörvényűen úgy állt, ahogy akart. Ebből kifolyólag ezerfelé meredeztek a tincseim. A szemem bedagadva, de úgy, hogy alig láttam.

Ehhez társult még a pocsék közérzet is, szóval nem láttam magam királynőnek. Másnak se nagyon, de annak pláne nem.

No sebaj, kimásztam a konyhába, hogy feltegyem a kávét és valahogy működésre bírjam magam. Megittam. Nem segített. Így hát ittam gyógynövény teát, letuszkoltam a reggelimet. De hiába. A fejem csirizesnek éreztem, émelyegtem, az izmaim sajogtak. Lehuppantam a kanapéra és ügyesen elkezdtem kinézni a fejemből.

Ekkor érkezett a hang a hálószobából.

- Szerelmem, feltennéd a kávémat?

- Hrrrmmmmm – reagáltam.

- Jól vagy, minden oké? – jött az újabb kérdés.

- Mmmmmgmmmmhhmm – feleltem.

Nagy nehezen visszakúsztam a konyhába és feltettem az emberem kávéját. Várakozás közben ráomlottam a konyhapultra és próbáltam nyitva tartani a szemeimet. Tom jutott eszembe a Tom és Jerry rajzfilmből. Megvan a jelenet, amikor egy kancsó kávé után is lecsattan a szemhéja? Hogy ezt megakadályozza, ragtapasszal a homlokához tapasztotta őket. Ezen már erősen kellett röhögnöm, elképzeltem, mit szólna a család, ha betapaszolnám a fejemet. A nevetés vinnyogásra sikeredett és továbbra is feküdtem a konyhapulton. Aztán persze hallottam, hogy a férfiember a fura hangok hallatára szintén kimászott az ágyból. Kicsattogott hozzám a konyhába. Ahogy felnéztem és meglátta a képem, felragyogott az arca.

- Annyira gyönyörű vagy! – mondta.

Én meg néztem, és találgattam. Most megvakult, nem lát? Vagy lát, de valami módosító bigyó elöntötte az agyát? Vagy végleg elromlott a szépérzéke? Biztosan nagyon értelmes arckifejezéssel bámultam rá, mert elnevette magát és megkérdezte:

- Na, mi forog odabent? Mi a gond?

- Mondd csak, te látsz engem?

- Persze, most mondtam, milyen gyönyörű vagy.

- Na hát éppen ez az. Mert amit én láttam a tükörben és a gyönyörű még csak köszönőviszonyban sincs egymással. Nézz rám! Ronda vagyok.

- Ugyan! Nekem te vagy a legszebb a világon. Nem alvás után is. Hiszen tudom, miért nem alszol. És azt is tudom, mindent megteszel, hogy javítsd a kiváltó okot. És ez is a te arcod. Nekem így is gyönyörű vagy. Mondtam már ma reggel, hogy jó a segged? – És tele szájjal vigyorgott.

Akkor már nekem is vihognom kellett.

- Aha, lebuktál. Rá sem néztél a fejemre, ezért lehet az érzékcsalódás. A kis bugyikára fókuszáltál, valld be!

- Arra is, szerelmem, arra is. Imádom ezt a kendőzetlen arcod. Senki más nem tud ilyen képet vágni, mint te. Annyira szeretlek. Na, idebújsz kicsit?

- Mit lehet erre mondani? Naná, hogy odabújok.

Így hát a férjem magához húzott, én pedig bújtam a megszokott módon, a megszokott helyemre. A férjem egyik keze szorosan a hátamon, a másik tenyere a fenekemen. Az én két kezem a hátán, fejem a mellkasán, pont odaillek, mi kell még? De aztán megint beindult az agymozgásom.

- Te figyu. Büdös vagyok. Engedj, megyek fürdeni.

De nem és nem tudtam kifogni az emberen. Nagyon erősen próbáltam felfogni, mi a franc vonzót láthat így bennem, de nem sikerült.

- Tény, hogy nem rózsaillatú vagy, de így is szeretlek. Olyan cuki vagy ilyenkor. Kócos, gyűrött, de az én feleségem, akit imádok. Imádlak, úgy, ahogy vagy.

Ezzel már nem lehetett vitatkozni. Lassan elkezdtem megtáltosodni és ezzel egy időben azt hiszem, szépülni is. Mi ez, ha nem varázslat?

Azt, amikor rommá kikészül a másik, mondjuk egy többéjszakás nem alvás után. Akkor érkezünk meg igazán a kapcsolatunkba, amikor már ezeket az arcainkat is természetesen éljük meg. Nyilván utána retusálunk, de nem kell azon aggódni mondjuk reggel, hogy úristen, hogy slisszoljak ki a fürdőbe, mielőtt felébred a másik?

Akkor érkezünk meg, amikor már nincs ilyen gondolatunk: "Úristen, azonnal elmenekül, ha így meglát!"

Szóval kihúztam magam és fülig érő vigyorral gyönyörködtem a férjemben. Aki még így is gyönyörűnek lát. Aki elfogad teljesen önmagamnak is. Azt hiszem, a mai világban, amikor arra treníroznak bennünket, hogy legyünk tökéletesek, ez az egyik legnagyobb ajándék, amit a másiktól kaphatunk. Az, hogy mindig, minden körülmények között teljesen önmagunk lehetünk. S mit ad Isten? Mikor újra tükörbe néztem, már nem láttam annyira leamortizáltnak magamat. Már-már azt is elhittem, hogy gyönyörű vagyok. A férjem bekukkantott az ajtón és úgy nézett rám, hogy az ajtó kifordult a sarkaiból. Na, onnantól elhittem, én vagyok a világ legnagyobb nehézbombázója.

Hát így érkezünk meg igazán a kapcsolatunkba.

Nyitókép: Shutterstock