A legédesebb lány akartam lenni, akit valaha kóstolt, de csúnyán megjártam

szex hüvelygomba kibeszélő szerelem bakteriális vaginózis párkapcsolat hüvelyfertőzés vitagyn2022
Maximalista vagyok, ezt a tulajdonságomat pedig az élet számos területén igyekszem kamatoztatni – nyilván nem meglepő, hogy az ágyban is szexistennői babérokra pályázom. Egy bakteriális hüvelyfertőzés kellett ahhoz, hogy rájöjjek, nem kell túlzásba esnem, hogy eltaláljon Ámor nyila.

A tökéletességre törekszem az ismerkedés terén, illetve válogatós vagyok – no, nem azért, mert nagyképűen úgy gondolom, hogy nekem csak egy divatmagazin címlapjára illő félisten felel meg. Csupán ritkán érzem azt, hogy valakivel igazán passzolunk. Jó, ha ezerből egy férfi közelében lobban fel bennem az a bizonyos szikra.

Évekig voltunk együtt az exemmel, és a szakítás után még hónapokig összejártunk szexelni, majd végül nehezen, de mindketten elindultunk két különböző irányba. Én sajnos jobban megsínylettem a végleges búcsút, mint ő, így hosszú ideig nem is igazán volt kedvem ismerkedni.

Végül elszántam magam és regisztráltam a Tinderre, mondván, alig járok valahová, úgy pedig elég nehéz belefutni álmaim lovagjába. Hónapokig tartó párkapcsolati „szahara" következett, már-már kezdtem feladni, amikor az alkalmazás feldobta nekem Kristófot.

Azonnal éreztem a villámcsapást, hogy ő lehet az, akit keresek. Még nagyobbat dobbant a szívem, amikor jobbra húztam a profilját és rögtön matcheltünk. Ő kezdeményezett, vicces volt, kreatív, egyedi, és a beszélgetés során hamar kiderült, hogy a szex terén is egy hullámhosszon vagyunk.

Őszintén szólva nem akartam hiú reményeket szövögetni, de önmagam előtt is képtelen voltam titkolni, hogy madarat lehetett volna velem fogatni. „Végre valaki, aki megmozgat, motivál, és akivel úgy érzem, működhet minden!" – gondoltam.

Forrás: Shutterstock

Mivel mindketten elfoglaltak voltunk, kicsit váratott magára a randi, viszont én szokás szerint maratoni megújulási hadműveletbe kezdtem: felfrissítettem a ruhatáramat, a smink- és parfümkollekciómat, illetve a biztonság kedvéért meglátogattam a nőgyógyászt is. Szerencsére lenn minden rendben volt, a hüvelyflórám élt és virult, a „kisasszony" odalent tökéletesen alkalmas volt a szexuális együttlétre.

Igen ám, de hazaérve rögtön motoszkálni kezdett az agyamban, hogy Kristóf számára én nemcsak „rendben" akarok lenni, hanem a non plus ultra, akinek az ízét, illatát nem felejti el, amíg él.

Bár sokaktól hallottam, hogy nem jó ötlet össze-vissza irrigálni és kencézni magam altájékon, több tucat online értékelés és vélemény átfutását követően mégis beruháztam egy hüvelyöblítőre, egy nagyon szexi illatú intim mosakodóra, illetve a hozzá tartozó nedves törlőkendőre. (Sőt, még azon is gondolkodtam, hogy az első együttlétünkkor csempészek magamra egy kis eperízű síkosítót, hogy képtelen legyen betelni velem – tudom, néha kicsit hajlamos vagyok túltolni a dolgokat.)

El is kezdtem a nagy felvezetőkúrát, de 2-3 nap múlva éreztem, hogy valami nincs rendben. Furcsa szagú, fehéres-szürkés folyást vettem észre a bugyimban, pedig ilyesmit azelőtt soha nem tapasztaltam. Amikor a kendőkkel törölgettem magam, az is feltűnt, hogy picit érzékenyebb lett a hüvelybemenetem, bár olyan fájdalmat nem észleltem, mint egyszer régen, amikor hüvelygombám volt.

Gyorsan kutakodni kezdtem a neten, hogy megtudjam, elkaptam-e valami súlyos nemi betegséget, vagy szimplán felborult a flórám.

Épp a képkeresőben próbáltam rátalálni az én váladékomra leginkább hasonlító fotóra a „bombabiztos" öndiagnózis felállítása végett, amikor megrezzent a telefonom: Kristóftól jött pár új üzenet. Pánikolni kezdtem, nehogy most akarjon pikáns képeket cserélni, de hála az égnek, csak azért írt, mert a munkája külföldre szólította egy hétre, így tolnunk kellett a találkozót.

Rég könnyebbültem meg annyira, mint abban a percben. Villámgyorsan foglaltam egy S.O.S. időpontot a nőgyógyászomhoz – szerencse, hogy magánrendelésen ezt is el lehet játszani –, és pár napon belül kiderült, hogy nem vagyok STD-s, csak a sok irrigálás, illetve a mesterséges illatanyagokkal teli intim termékek vágtak oda a jótékony hüvelybacijaimnak.

Elintéztem magamnak egy „szuper" bakteriális vaginózist, csak mert én akartam lenni Kristóf eperízű, nektárillatú istennője.

Forrás: Shutterstock

Szerencse, hogy elutazott, mert így még a randi előtt ki tudtam kezelni magam.

Ami azonban az első találka után következett, az tényleg maga volt a mennyország: nem hittem volna, de rekordidő alatt fülig beleszerettem. Amikor végre egymáséi lettünk, elérte, hogy többé ne kételkedjek az altesti adottságaimban.

Nem győzött dicsérni, azt mondta, ha tehetné, minden étkezés után engem majszolna el desszertként.

Azóta is boldogok vagyunk együtt, és ma már csak nevetek a kezdeti megfelelési kényszeremen, hiszen megtanultam, hogy az intim frissességhez nem kell más, csak kiegyensúlyozott, egészséges életmód és természetes, flórabarát higiéniai rutin.

Nyitókép: Shutterstock

A cikk megjelenését a Phytotec Hungária támogatta.

Hirdetés

Vitagyn C® savas pH-értékű hüvelykrém a bakteriális hüvelyfertőzések kezelésének és megelőzésének kiegészítésére.

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!
Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.