menstruáció PMS cikluszavar premens2022 menstruációs ciklus
Épp a nőgyógyászati rendelő ajtajában ülök, és próbálom magamnak megmagyarázni, hogy nem feltétlenül igaz, amit a Google-on olvastam az indokolatlan vérzésről. Eleve egy hülye vagyok, hogy rákerestem a neten, hiszen az olvasgatás felesleges stresszfaktor, ha már úgyis van időpontom az orvoshoz. De már mindegy, megtörtént, szóval már csak egy dolgot tehetek: nem esek pánikba.

A rendelőbe belépve a doktor úr évtizedes rutinnal, gépiesen teszi fel a legfontosabb kérdéseket, amelyekre válaszul elmondom, hogy nem szedek gyógyszert, nincs semmilyen betegségem, nincs tudomásom várandósságról, és kizárólag annyi a tünetem, hogy a menstruációm után 2 héttel újból megjött, de nem kicsit, hanem nagyon.

A doki alaposan megvizsgált, csinált ultrahangvizsgálatot, mintát is vett, és kértem rákszűrést is. Némiképp megnyugtatott, hogy semmi komoly problémának nem látja jelét, de azért teljesen még nem tudtam hátradőlni.

Forrás: Shutterstock

Pár héttel később megkaptam a leletem, ami negatív lett. Juhú! – gondoltam, de továbbra sem értettem, hogy akkor mi lehet a probléma oka. Ezt a következő kontrollvizsgálaton el is mondtam a nőgyógyásznak, aki a fejét vakargatva nézegette a papírjaimat, aztán meg úgy pásztázott a tekintetével, mintha földönkívüli lennék. Arról kérdezősködött, hogy nincsenek-e komolyabb megpróbáltatások az életemben, mire elmeséltem, hogy de, akadnak.

Épp munkát váltok és költözöm is egyszerre, plusz az anyagi helyzetem sem túl rózsás, nem beszélve a magánéletemről.

Ezek után megkérdezte, hogy eszem-e rendesen, és milyen módszerekkel tartom rendben az idegeimet – szívem szerint kimentem volna az ajtó elé, hogy megnézzem, biztosan nem egy pszichológusnál vagyok-e, de persze ezt csak fejben tettem meg.

Ehelyett inkább elmeséltem, milyen vitaminokat szedek a csökkenő étvágyam ellensúlyozása miatt, illetve, hogy próbálkozom meditációval és mostanában rengeteget sportolok. Heti 2-3 alkalommal járok edzőterembe, plusz emellé heti 20-30 kilométert futok. Ahogy haladt a beszélgetés, kiderült, hogy valószínűleg nincs semmilyen betegségem, egyszerűen csak a lelki megpróbáltatások, a rendszertelen étkezés és a hirtelen jövő sportolási láz felborította a menstruációs ciklusomat.

Forrás: Shutterstock

Azzal én is tisztában voltam, hogy a mentális állapot hatással lehet a biológiai folyamatainkra, de azt nem gondoltam, hogy túlzásba vittem volna a sportot. A doki elmondta, hogy a fokozatosság nemcsak az izmaim és az ízületeim miatt fontos, hanem nőgyógyászati szempontból is, pláne, ha nem étkezem megfelelően emellett.

Említettem neki, hogy tinédzserkoromban is gyakran össze-vissza szaladgált a menstruációm időpontja, de, mint megtudtam, a pubertás- és a változókori menstruációs cikluszavarokat nem szabad összekeverni a jelenlegi helyzetemmel, mert ez a két eset normális és gyakori. Ám ami most velem történik, az semmiképpen sem az, és azt javasolta, legyek sokkal körültekintőbb, figyeljek az étkezésre és válasszak kíméletesebb sportokat, mint például a torna vagy az úszás, és ne erőltessem meg magam túlságosan.

Gyógyszert nem írt fel, mert azt mondta, hogy a javasolt életmódbeli változások segíthetnek helyrebillenteni a cikluszavart okozó hormonális egyensúlyt anélkül, hogy mindenféle kemikáliával tömném magam. A doki szavaival élve: a minket érő stressz mennyiségére nincs ráhatásunk, arra viszont igen, hogyan kezeljük azt. Mértékkel kell bánni a sporttal és minden mással is, mert a túlzásba vitt, megerőltető tevékenységek nagyobb bajt szülnek, mint az alapprobléma, hiszen a testnek az is egyfajta stresszhelyzet, hogy a szokásosnál nagyobb teljesítményt várunk el tőle.

Én azért utána is olvastam, és találtam egy gyógynövényt, a barátcserjét, amelynek hatóanyagai pozitívan hatnak a cikluszavarral járó tünetekre, már az ókorban is használták nőgyógyászati panaszok kezelésére. Úgy gondoltam, amellett, hogy változtatok és lassítok a sportban, és tudatosan étkezem, ezzel a hormon nélküli, szelíd módszerrel is megtámogatom a szervezetemet, ezért egy barátcserjekivonat-tartalmú gyógyszert is elkezdtem szedni, ha már a többi nyűgömön ennyire egyszerűen úgysem tudok változtatni.

Hirdetés

Viszlát cikluszavar és PMS! Helló Premens!

A cikluszavar rendezésében és a menstruáció előtti kellemetlen panaszok enyhítésében is segít a hormonmentes, koncentrált barátcserje-kivonatot tartalmazó Premens tabletta, melynek gyógynövény összetevői pozitívan hatnak a női hormonális szabályozórendszer működésére. Hatását és biztonságosságát több vizsgálat is alátámasztja. Jelenleg az egyetlen recept nélkül kapható barátcserjekivonat-tartalmú gyógyszer, melyet a kívánt hatás érdekében ajánlott legalább 3 hónapon át szedni folyamatosan, a menstruáció alatt is.

A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!

Vény nélkül kapható, barátcserjekivonat-tartalmú gyógyszer
www.premens.hu

Nyitókép: Shutterstock

A cikk megjelenését a Phytotec Hungária támogatta.

Veled is előfordult már, hogy mentális okok miatt felborult a menstruációs ciklusod?

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.