Mit ér egy férj, ha lusta és önző?!

Pedig én csak tizenkilenc voltam, ő meg harminc. Én gyerek, ő meg már felnőtt. De kívülről az egész másképp látszott. Elejétől tudtam, hogy tilosban járok. Mármint a szüleim szerint. "Nem túl szorgalmas a fiú, meg annyira nem is okos, nehéz életed lesz mellette" - mondta anyám. Nem értettem. Mitől lenne nehéz életem, ha én ezt az embert imádom? Tudtam, hogy lesznek gondjaink, kinek nincsenek? De ha szerelem van, akkor minden van, nem? Szóval, a szüleim nem támogatták a kapcsolatot, de ez engem csak még jobban a karjaiba űzött.

Gyorsan született gyerekünk is. Hogy is mondják az ilyet? Szerelemgyerek. Az esküvő titokban volt. Nem azért, mert szégyelltem - legszívesebben ország-világ elé állva ordítottam volna, hogy boldog vagyok, őt választom, és gyereket várok! Két tanúval házasodtunk, utána négyesben beültünk a Váci utcai Zsolnay kávézóba egy sütire, és még a családnevem is lecseréltem. Dacból, hogy anyukámék nem támogatták az egészet.

Mikor szülés után hazajöttem a kórházból, már másnap mentem dolgozni. Alig bírtam állni, sajgott a császáros sebem, de nem tehettem meg, hogy pihenek. Ő is elment dolgozni minden nap, de pénzt nem keresett. Én meg a kicsi mellé felfogadtam egy bölcsis dadust. Éjjel persze ordított a baba, én meg lelkiismeret-furdalással ugrottam hozzá, szóval, még aludni se sokat tudtam.

Az lett a vége, hogy pár hónap múlva a kimerültségtől elájultam a konyhában, arccal előre. Teljesen összetörtem az orrom. De legalább a szüleim megenyhültek. Innentől sokat segítettek a gyerek körül, és a férjemet is felvették a cégükhöz dolgozni. Már nem kellett annyi vendéget vállalnom, mert neki is lett fizetése.

Megbeszéltük, hogy nem kritizálják őt, a véleményüket megtartják maguknak. Én pedig soha nem panaszkodtam. Pár év múlva született még egy gyerekünk. Ekkorra untam meg az albérletesdit, és gondoltam, itt az idő nekünk is a hitelfelvételre. Vettünk lakást, kocsit hitelre, és az üzletet is fejleszteni akartam, hitelből. Hirtelen mindenünk lett, de elképesztő mennyiségű fizetési kötelezettséggel. És akkor elmentem oktatónak is, mert kellett a pénz. Reggeltől estig, hétvégén is dolgoztam, közben főztem minden nap, vezettem a háztartást.

Nem tudtam megállni egy pillanatra sem. Amikor a sok hitelt kifizettük, akkorra megint kellett pénz, mert a gyerekek továbbtanultak, mert tönkrement a kocsi, mert lelaktuk a lakást. Újabb tartozások jöttek. Ezerrel toltam a rengeteg feladatot, gondolkodni sem volt időm. Egyszer mégis, mert az egyik korai vendégem lemondta az időpontját, így reggel hatkor egyedül voltam az üzletben, és számot vetettem az életemről. Elégedetten akartam szemlélni a munkám, a családom, de csak ürességet éreztem... Nem voltam boldog. Meglepett, mert azt hittem, az vagyok. Hiszen minden olyan, amilyennek én akartam...

Akkortól kezdve nem tudtam szabadulni ettől. Vizsgálni kezdtem, hogy mi lehet az oka, miért nem érzem jól magam. Próbáltam magam kívülről látni. Hol a hiba? Bennem? A férjemben? A környezetemben? Aztán két év után egyik nap rájöttem. A férjem az évek alatt semmit se változott.Kényelmes, nekem kell az életünket megoldani, ő eljár ugyan dolgozni, de semmi mást nem tesz hozzá, valójában mindenért én dolgoztam meg...

Törőcsik Edit novellája

Nyitókép: Shutterstock