deviancia önkifejezés tetoválás kibeszélő magazin piercing
Sorra futok bele mostanában számomra „értelmezhetetlen" kérdésekbe és okfejtésekbe egy bizonyos téma kapcsán. Ez a téma pedig nem más, mint a tetoválás-piercing-rövid haj hármasa.

Alapvetően sem értem azt a fajta viselkedést, hogy miért foglalkoznak az emberek állandóan másokkal. A kérdés költői, nyilván számos oka lehet annak, ha valaki rendszeresen másokra fókuszál önmaga helyett. Azt pláne nem értem, amikor az ilyen ember rendszeresen szóvá is teszi, amit a saját világnézete alapján igaznak gondol. Mindig megdöbbenek, hogy még mindig mennyi negatív sztereotípia tartja magát ebben a témában.

Míg sok más országban teljesen elfogadott a tetoválás, a piercing, itthon valahogy még mindig a megbélyegzésnél tartunk. Külföldön sok helyen orvosok, tanárok dolgoznak így nyugodtan, és amíg jól végzik a munkájukat, emberségesek és normálisak, senkit nem érdekel, mit hordanak a testükön, vagy épp a testükben. Itthon bezzeg – tisztelet a kivételnek – még most is előfordul, hogy valakit azért nem vesznek fel a megpályázott helyre, mert „össze van firkálva".

Azt látom, hogy még mindig rengeteg a tévhit. Szinte állandóan megkapjuk az általánosítást: biztosan azért tetováltatunk, azért hordunk piercinget, és nőként azért vágatjuk rövidre a hajunkat, mert deviánsak vagyunk. De legalábbis valamilyen defektünk tuti van, amit így kompenzálunk.

Nem mondom, hogy nincs ilyen. De aki egy kicsit is ismeri a tetoválások valódi jelentését, annak eszébe nem jut ilyesmivel bombázni az embertársait. Talán kevesen tudják, de az ezzel kapcsolatos legrégebbi források Egyiptomból maradtak ránk. Az i.e. IV. évezredből származó, thébai női múmián találtak egyértelmű, szúrt pontsoros festéknyomokat, de megtalálhatók a tetoválások nyomai a görög mitológiában is: a menádok anyjának, Pénelopénak a neve például azt jelenti, hogy „csíkok az arcon". A spártaiak a nemzetségük jelét tetováltatták magukra, és találtak Úrból származó hegtetoválás maradványokat, valamint a Willendorfi Vénusz ősanya szobrán felismerhető véseteket is.

Sokáig csak festékbe mártott tűvel dolgoztak a művészek, míg végül 1891-ben Samuel O'Rilley szabadalmaztatta az első tetoválógépet. Tény, hogy ez nemcsak a művész munkáját segítette, de csökkentette az alkotás időtartamát is.

A tetoválások ősi eredetét és pontos jelentését talán az új-zélandi, polinéz szokások tanulmányozásával lehetne leírni. Az általuk használt Moko a mai napig létezik, sokan varratják ezeket a mintákat magukra.

Forrás: Shutterstock

Természetesen, mióta divatba jött a tetoválás és a testékszer, rengeteg ember használja azokat. Az is igaz, hogy jó néhányan vannak, akik valóban a kitűnni vágyás, lelki probléma vagy deviancia miatt élnek ezekkel az eszközökkel. És bizony sokan tényleg találomra tetováltatnak magukra valami semmitmondó, divatos mintát. Ám, a valódi tetoválások és testékszerek jelentése soha nem erről szól.

A tetoválás folyamata, a testbe helyezett ékszerek jelentése eredetileg mély beavatás volt. Kötötték életkorhoz, valamilyen „hőstetthez", ki kellett érdemelni azt. Személyi igazolványként is működött, pontosan megmutatva azt, hogy az adott ember honnan származik, most hol áll, mit vitt véghez az életben.

Megmutatta, teljes jogú tagja-e már a társadalomnak, és ott milyen szerepet tölt be. Látszott az, hogy férfivá, nővé, harcossá, anyává avatták-e már az illetőt, és az is, mit tett le eddigi élete során az asztalra.

Ezekben a hagyományokban úgy tartják, hogy akinek nincs tetoválása, testékszere, azt nem látják az Istenek. Fontos tényezője a test díszítésének, hogy számos szimbólum védelmet, bátorságot ad, és olyan mágikus erővel, tulajdonságokkal ruházza fel a viselőjét, melyeket szeretne elsajátítani, vagy már éli is azokat.

Maga a tetoválás egy rítus volt, amire pontosan meghatározott módon kellett testben és lélekben felkészülni.

Már a folyamat is bátorság- és fájdalompróba volt, hiszen órákon át feküdni, miközben sebeket ejtenek az ember testén, nem könnyű. Ugyanakkor fontos tudni, hogy ez mindig egy pozitív beavatás volt, amire a beavatásra váró felkészült. Pontosan és meghatározott módon készítették fel a társadalom tagjait arra, hogy mit hagynak maguk után és mit kapnak, ha egy-egy beavatási lépcsőfokot meglépnek. Ennek fényében nagy becsnek számított, ha valaki megkaphatta a saját díszeit. A mű elkészülte után a többiek ünnepség keretében köszöntötték az új érkezőt, és elfogadták teljes jogkörével és kötelezettségeivel együtt. A díszek, minták, színek, sőt még az is, melyik testrészen helyezkednek el, szigorúan meghatározott rendszert jelentettek, illetve jelképeztek.

Ha erre gondolunk, elképzelhetjük, hogy vannak manapság is olyanok, akik pontosan tudják, megtervezik, mit szeretnének magukon látni. Ezek a tetoválások és ékszerek, messze nem a devianciáról szólnak, sokkal inkább a fentebb leírtakról: beavatásról, rítusról, egyfajta önkéntes alárendelődésről, pontosan meghatározott szimbólumrendszerről. Aki ilyen szellemben tetováltat vagy szúrat piercinget, az nem divatból, és semmiképpen sem devianciából teszi azt.

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.