műtét kibeszélő méh mióma méheltávolítás
Ha te is azok közé tartozol, akik a végelenségig húzzák-halasztják azt, hogy orvoshoz forduljanak, a történetem neked szól. Nekem a méhembe kerül a hányavetiségem, te ne kövesd el ugyanezt a hibát.

Már 33 éves voltam, amikor egy baráti beszélgetésen ráébredtem, a húszas éveim eleje óta nem voltam nőgyógyásznál. Sosem volt semmi bajom, a menstruációm óramű pontosságú volt, és egyébként a mai napig az, de a többiek döbbenetét látva bejelentkeztem egy mások által ajánlott magánrendelőbe. Mondhatom, hogy ott kezdődött el az, ami hamarosan egy műtéttel ér véget, de ez nem lenne teljesen igaz: az orvosom mindent rendben talált, de már akkor megemlítette, hogy miómám van, egyelőre nincs vele semmi teendő, de évek múltán előfordulhat, hogy lesz.

Nem is tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, és hazudnék, ha azt mondanám, évente visszajártam ellenőrzésre, de amikor időnként be-beestem a dokihoz, ugyanez történt. A mióma köszöni szépen megvan, bár egyre nagyobb, nincs mit tenni vele. Mivel én sem vagyok műtétpárti, örültem neki, mint majom a farkának. Eddig.

Néhány hónapja éreztem, hogy valami nem oké velem, hasi görcsök, gyomorfájás, kétpercenkénti pisilés, rossz közérzet keserítették és keserítik azóta is az életemet, és amikor végképp szarul lettem, és egy éjszaka 10-szer mentem ki pisilni, először urológushoz fordultam. Nem hibáztam nagyot, mert a fájdalmas panaszaimat most banális hólyaggyulladás okozza, a doki azonban lesokkolt. Rávilágított, hogy a méhmiómám hatalmas, konkrétan minden bajom lehet tőle: ahogy van is. Ekkor már az én fejemben is kigyulladt a pánikgomb, és bár a nőgyógyászom nem rendelt, azonnal kértem időpontot ultrahangra.

Forrás: Shutterstock

Már attól rettegtem, hogy bevalljam, évek óta nem voltam ellenőrzésen, és bára szakember megértő és szupercuki volt, miközben ultrahangozott, folyamatosan mantrázta, hogy a közeljövőben tervezzem be a műtétet, mert ugyan most csak kicsit vagyok rosszul, ez bármikor megváltozhat és nem jó irányba. Azt is elmondta, hogy nagy valószínűséggel, és az életkorom miatt, a problémámat méheltávolítással fogják orvosolni, és ez biztosan nem az a mondat, amit bármelyik nő hallani akar. Tanácstalanul jöttem ki az ultrahangról. Orvost kell keresnem, de merre induljak el?

Végigvettem minden lehetőséget, bevetettem minden ismerőst, végignéztem a magánkinikák árlistáját, de orvos ismerősök is ajánlottak állítólag jobbnál jobb dokikat, és most körülbelül itt tartok. Reménykedhetek, hogy még a jövő hónapban megszabadítanak a problémámtól, és verhetem a fejemet a falba, hogy a nyugis műtéttervezés helyett olyan helyzetbe hoztam magam, hogy rohangálnom és könyörögnöm kell.

Varga Móni

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.