Levél a mamának, amit már hiába adok postára

"Szia Mama! Minden rendben van. Az idő elég hideg, de legalább néha süt a Nap. A kislányom szépen növekszik, meg is dicsért minket a védőnő. Éjszaka még kétszer-háromszor felkel enni. Nagyon várom már, hogy találkozzunk!!! Majd ha otthon leszünk, mesélek. Sok puszi: Viki".

De sajnos már hiába küldenék neked bármit, nem olvashatnád. A bútorok már mind eltűntek a kicsiny szobákból, a házra is kikerült az "Eladó" tábla.

Igazából már tavaly a születésnapomkor sejthettem volna, hogy nagy a baj. Nem akartál eljönni a családi ebédre, arra hivatkozva, hogy nem érzed jól magad. Te nem szoktál ilyet csinálni. A mindeneid voltunk mi, az unokák. Én meg főleg, hiszen én voltam az első. Mindig mondtad is, hogy nekem a legjobb, mert szerinted így, négyünk közül nekem jutott a legtöbb szeretet.

Azt hiszem, hogy visszanézve a történtedet, te is azt javasolnád sorstársaidnak, hogy menjenek orvoshoz az első tünetek észlelésekor.Ne várjanak másfél évig, mint ahogyan te tetted, hiszen akkor már jóval kisebb rá az esély, hogy lesz gyógymód.

Azért tudod, picit haragudtam ám rád ezért. Ha kellő figyelmet szenteltél volna az intő jeleknek, akkor most ismerhetne a második dédunokád is. De így csak a meséinkből fogja tudni, hogy ki voltál.

A nagymama, akinek az ajtaja mindig nyitva állt a család és a barátok előtt. Akár csak egy jó kis beszélgetésre vágytunk, akár segítségre volt szükségünk, te mindig ott voltál. Akivel élvezet volt együtt kirándulni Magyarországon. Mivel azt vallottad, hogy mindenki először a saját országát ismerje meg, és csak utána menjen külföldre!

Aki egy szó nélkül simán vett nekem három fagyit is egy nap, mikor együtt kirándultunk. Majd odaadóan ápolt, amikor napszúrást kaptam és lázasan feküdtem a strandolás utáni este. Akivel le lehetett ülni, megdumálni a világ nagy dolgait egy pohár barna sör mellett. Aki még az utolsó találkozásunkkor is egy mosoly kíséretében azt mondtad elköszönéskor, hogy "Szia, Csillag!", pedig akkor már iszonyú fájdalmaid voltak.

Tudod, totál igazad volt, amikor azt mondtad egyszer a papának:

Csak remélni tudom, hogy érezted, mennyire szeretünk mindannyian!

Sok puszit küldök, bárhol is légy:

Viki

Nyitókép: Shutterstock