magazin kibeszélő szeretetnyelv érintés öt ajándék
Gary Chapman amerikai család- és párterapeuta több évtizedes praxissal a háta mögött nagy felfedezésre jutott. Úgy gondolja, hogy a szeretetet ugyanúgy tanuljuk, mint az anyanyelvünket. Megállapította, hogy szeretetünket ötféleképpen tudjuk kifejezni.

Véleménye szerint a szeretetnyelvet otthonról hozzuk, ezért alakulhat ki az, hogy a szeretetünk kifejezése nem mindig ér célba. Ez azért lehet, mert nem ismered a másik szeretetnyelvét. De most itt van az alkalom, hogy megismerd a környezeted szeretetnyelvét.

Elismerő szavak


Ebbe a csoportba tartoznak azok, akik verbálisan szeretik kifejezni a szeretetüket. Megdícsérheted a külsőjét, a személyiségét és a cselekedeteit. Köszönd meg neki, hogy elmosogatott, kitakarított, dicsérd meg, hogy jól áll rajta a ruha, tetszik neked a mosolya, vagy emeld ki, ha valamit jól oldott meg. Ők szavakkal mondják ki, mit gondolnak rólad. Ha valakinek fontos a sok dicséret, akkor te vagy a megfelelő ember számára. Talán ez az egyik legegyértelműbb kifejezési forma.

Minőségi idő


A minőségi időre vágyók olyan aktív időtöltéseket szeretnek csinálni, amikor osztatlan figyelmet kapnak párjuktól. Ez azt jelenti, hogy az olvasás vagy tv nézés nem tartozik ide. Ez lehet akár egy beszélgetés, egy séta, egy közös vacsora, egy közösen eltöltött hosszú hétvége vagy utazás is. A minőségi idő azt fejezi ki, hogy szerettek egymás társaságában lenni. Ha csak kettesben vagytok akkor is jól érzitek magatokat.

Ajándékozás


Sokan akkor érzik, hogy szeretve vannak, ha ajándékot kapnak. Ilyenkor azt érzik, hogy párjuk gondolt rájuk akkor is, amikor nem voltak együtt. Nem kell itt nagy ajándékra gondolni, a gesztus a fontos. Egy csoki, egy csokor virág. Bármi, csak érezze, hogy fontos számodra. Ha nem tudod, milyen ajándékkal tudnál örömet szerezni a párodnak, akkor figyelj a reakcióira. Figyelj, hogyan reagál amikor más kap ajándékot, fülelj akkor, amikor azt mondja, hogy talált valami nagyon jó dolgot. Vagy meg is kérdezheted, milyen ajándékra vágyik. Annak, aki ezt a szeretetnyelvet beszéli, már az is elég, ha valaki időt szán arra, hogy megtalálja számára a megfelelő ajándékot, vagy meglepje őt.

Forrás: Shutterstock

Szívességek


Aki a szívességek szeretetnyelvét beszéli, annak bármely cselekedet, ami megkönnyíti az életét, rengeteget jelent, számukra fontosabbak a tettek, mint a szavak. Ha elmosogatsz, ha kiporszívózod a lakást, levágod a füvet vagy elmész vásárolni, azok jelentik a szeretet kifejezését. Ha szeretnél a kedvükben járni, akkor dolgozz mindig a kezeik alá.

Testi érintés


Azt már régóta tudjuk, hogy a testi érintésben hatalmas érzelmi erő rejlik. A kutatások alapján arra a következtetésre jutottak, hogy akiket gyermekkorukban sokat dajkáltak és simogattak, azok jobban boldogulnak az érzelmi életükben, mint azok, akik kevés érintésben részesültek a szüleiktől. Minden kultúrára más a jellemző, a nemek között eltérő érintések elfogadottak, és vannak, amik már illetlenségnek számítanak. Egy-egy kedves mozdulat a testi érintést kedvelőknek többet mond száz szónál.

Neked melyik a szeretetnyelved?

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.