Döntésképtelen kislánnyá alacsonyodtam melletted...

Félelme elzárta őt attól, hogy szabadon élhesse az életét. Önkéntelenül is falakat emelt, korlátokat vont maga köré. "Nem tudom..." - kezdte a mondatot, ahogy szinte mindig. Szemét lesütötte, miközben egyre hevesebben vert a szíve, kezei jéghideggé váltak, mellkasában pedig szorító fájdalmat érzett.

Sokszor előfordult az elmúlt néhány hétben - riadtan vette tudomásul, hogy félelmei már testi tüneteket produkálnak. Így aztán igyekezett elkerülni azokat a helyzeteket, melyekben dönteni kellett vagy hangosan véleményét formálni. Rosszul alakultak az ügyei: sem a munkájában, sem pedig a magánéletében nem érték örömök. Nem akarta észrevenni, hogy tulajdonképpen egyikből következett a másik.

"Nem tudom, mit tegyek!" - ismételte századszor, holott pontosan tudta, hogy lépnie kellene, és kiállnia magáért a párjával szemben. El kellene neki mondani, hogy nem szólhatja le örökösen a munkáját, nem rombolhatja tovább az önbecsülését, és nem gúnyolhatja azért, mert nehezebben hoz döntéseket - mert ő volt az, aki miatt ilyenné vált.

Így pedig a lány elszokott a döntések meghozatalától - először otthon, aztán már a munkahelyén sem tudott választani A és B változat közül. Ha nagy nehezen mégis megtette, attól félt, vajon jó döntést hozott-e. Őrlődött, rettegett, a fájdalom pedig, amit egyre gyakrabban érzett a mellkasában, csak újabb aggodalom forrása lett. Szellemként élte mindennapjait, és úgy suhant át egyik órából a másikba, mintha ott sem lett volna, mintha nem is a saját életének főszereplője lenne.

Aztán egy szürke, téli napon megpillantott az üzletben egy kiegyensúlyozott, magabiztos férfit, aki kerekesszékben ült, de úgy tűnt, ez semmiben sem akadályozza. Volt önbecsülése, kedves, előzékeny volt. Udvariasan előreengedte a sorban az anyukát és a kislányát. Láthatóan rendben volt az élete, megtalálta helyét a világban, ez minden mozdulatából sugárzott.

A nő szíve újra összeszorult, de másképp, mint korábban. Legszívesebben odarohant volna a férfihoz, hogy megölelje, mert magabiztosságával olyan erőt és hitet adott neki, amit hiába keresett eddig magában és a környezetében. Abban a pár pillanatban sokat tanult tőle: az életről, értékekről, döntésekről.

Attól a perctől fogva többé nem érzett feszülést a mellkasában, de annál több reményt a szívében. Még sokszor volt bizonytalan, de minden egyes alkalommal eszébe jutott a férfi az üzletből, elmosolyodott, és máris erősnek érezte magát. A sorsnak pedig hálás volt, hogy akkor ott lehetett, és részesévé válhatott egy apró csodának, mely megváltoztatta az életét.

Nyitókép: Shutterstock