szerelem párkapcsolat kapcsolatfüggőség
Imádok szingli lenni. Néha. Szerintem az egyedüllét izgalma semmihez sem fogható. Szabad vagy, mint a madár, senkihez nem kell alkalmazkodnod, újra a saját lábadra állhatsz.

Miután kiheverted a szakítás és az elengedés fájdalmas időszakát, szinte megrészegít a függetlenség illata - mindaddig, amíg rád nem tör a magány. Viszonylag friss egyedülállóként elmondhatom: hiába a fene nagy szabadság, néha bizony piszkosul rossz egyedül.

Mantrázhatom magamban az ellenkezőjét, de attól még így van. Viszont rájöttem valamire: ha beleszakadok, akkor sem tudok ezen változtatni, ameddig nem állok rá készen! Amíg nem jön el az idő egy új szerelemre...

Sokan vagyunk, akik erőltetjük a dolgot. Letöltjük a Tindert, heti több randit beiktatunk, nyitott szemmel járunk az utcán és a cybertérben. Minden sejtünk kész egy új kapcsolatra, szinte éhezünk a szerelemre, de semmi, egyszerűen semmi... Ilyenkor kúszik a fejünkbe az a bullshit mondat, amit bár utálunk, talán mégis igaz: "Engedd el, és jönni fog!"

Köszi. Ez elméletben ugyan nagyon jól hangzik, de mégis hogyan engedjem el, mikor erre vágyom a legjobban? Na, ez az... Itt a kulcsszó: "legjobban". Ennyire utálok egyedül lenni? Igen, sajnos nyilvánvaló, hogy szükségem van egy társra ahhoz, hogy teljes embernek érezhessem magam.

Talán ebben mutatkozik meg a hiba, és ettől akadozik az ismerkedés. Hiszen ki akarna olyasvalakit párnak, aki kétségbeesetten próbálja magához láncolni a másikat, mert egyedül képtelen a boldogulásra?

Forrás: Shutterstock

Szingliségem alatt, amit eddig megtanultam:

  • Minél inkább erőltetem az ismerkedést, annál kevésbé megy.
  • Ha túlságosan vágyom a szerelemre, nemhogy nem jön, de inkább nagy ívben elkerül.
  • Izzadságszagú próbálkozásaimmal inkább taszítom, mint vonzom a férfiakat.
  • Eddig sem én irányítottam, most sem én fogok.

Ugyanis, ha visszagondolok, rájövök, hogy bármelyik szerelmi sztorimról legyen is szó, mindegyik sorsszerű találkozás volt. Akkor jött, amikor a legkevésbé számítottam rá. Lecsapott, akár egy villám, és végérvényesen megváltoztatta az életemet: olyanná formált, amilyen most vagyok.

Az egyik szerelem egy evezős táborban talált rám, a másik gyerekkori barátságból alakult át tini lamúrrá. Volt, amelyre egy kórházban leltem rá, míg egy másik fellángolásom az akkor még PepsiSzigetnek hívott Hajógyárin ütött szíven. Mindegyikben egy a közös: váratlanok és kiszámíthatatlanok voltak, pont, mint egy előre nem jelzett, hatalmas vihar.

Viszont, ha ennyire független tőlem a nagy szerelem érkezése, akkor minek görcsölök rá ennyire? Úgysem tudom befolyásolni a találkozást, hiszen - a tapasztalatok szerint - csak akkor történik meg, ha a megfelelő helyen vagyok a megfelelő időben. Kár előre rágódnom olyasmi miatt, amit úgysem tudok irányítani.

Mióta ezt felismertem, sokkal könnyebb az életem. Elengedtem a kényszeres várakozást. Tudom, hogy a szerelem jönni fog - majd egyszer, amikor készen állok rá. Amikor nem érzem magam félembernek egyedül sem.


Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.