Összejöttem a főnökömmel, amikor még nem is volt a felettesem

Így történt ez velem is. Egy váratlan pillanatban talált rám az elsöprő szerelem. Nem vágytam rá. Épp egy három éves kapcsolatot próbáltam magamban lezárni és kiheverni. Elzárkóztam mindenféle érzelemtől, kizártam a fejemből a párkapcsolat gondolatát is. Csak magammal szerettem volna foglalkozni. Szerettem volna erős lenni és megpróbáltam magamat egy fallal körülvenni, hogy többet ne tudjon senki se bántani. Nem szerettem volna kiadni a lelkemet és a szívemet, nem volt szükségem több csalódásra. Természetesen ilyenkor jött a csavar és közbeszólt az élet. Pedig pont elhatároztam, hogy a munkám lesz az első.

Egy többhetes eseményen találkoztunk. Össze voltunk zárva, napközben együtt dolgoztunk, az estéket pedig közös társaságban töltöttük. Nagyon új voltam még a szakmában, sok kérdésem volt és ő mindig nagyon kedvesen segített. Nem néztem rá úgy, mint egy potenciális jelöltre, még a gondolat sem merült fel bennem. Nagyon jól el tudtunk egymással beszélgetni. Esténként pedig arra lettünk figyelmesek, hogy már mindenki elment aludni, de mi még mindig beszélgetünk. Sosem fogytunk ki a témákból, csak muszájból mentünk hajnalonként pihenni.

Miután vége lett az eseménynek és kiköltöztünk a szállodából, a kapcsolatunk semmit sem változott. Én ugyanúgy, csak egy nagyon jó barátként tekintettem rá. A velünk egy társaságban levők erről már kicsit másképp vélekedtek, ők már az eseményen próbáltak összeboronálni minket. Nem sok sikerrel, mert ellenálltunk.

Éjszakánként viszont folytatódtak a többórás csacsogások. Mindenről beszélgettünk már, és lassan rájöttünk, mennyire hasonlítunk - vagyis a gondolkodásmódunk és a nézeteink. Ugyanolyan neveltetést kaptunk, nagyon hasonló a családi háttér, amelyből érkezünk. Elkezdtünk találkozgatni, de még mindig szigorúan csak barátként. Én úgy éreztem, hogy nem állok készen egy kapcsolatra, pedig tökéletes volt minden. Ha valaha is fantáziáltam arról, milyen férfit képzelek el magam mellé, az pont olyan volt, mint ő. De rendesen ellenkeztem saját magammal is, hogy erre nekem nincs szükségem. Még akkor is, amikor éreztem, hogy ő sosem tudna megbántani. Ő mindig azt nézi először, hogy nekem jó legyen, és csak utána azt, neki mi lenne a jó. Megmondom őszintén vívódtam. Nagyon sokáig, mert amennyire élveztem vele lenni és beszélgetni, magamban azt éreztem, hogy lelkileg nem állok erre még készen. Viszont az agyamban ott motoszkált az is, hogy nem szabad elengednem egy ilyen tökéletes embert, mert örökre bánnám.

Adtam magunknak egy esélyt, mert megérdemelt ennyit a kapcsolatunk. Így utólag elárulhatom, hogy nagyon jól döntöttem. Viszont most jön a csavar. Épp belecsöppentünk a közös életünkbe, amikor a főnököm megkereste őt - mit sem tudott a kettőnk kapcsolatáról - és felajánlott neki egy vezetői állást. Itt is a kapcsolatunkat tartotta a legfontosabbnak. Nem szerette volna megkerülni a rendszert, ezért beszélt a főnökkel. Magunk előtt se vállaltuk még fel rendesen a kapcsolatot, nemhogy a főnököm előtt. Elmondta neki, hogy együtt vagyunk, de ez egyáltalán nem fogja befolyásolni a közös munkánk hatékonyságát. A főnökünk pedig elég jól fogadta a hírt. Szerintem sikerült is bizonyítanunk, hogy nem megy a munka rovására a kapcsolatunk. Viszont az élet úgy hozta, hogy újra külön munkahelyen dolgozunk.

Röviden így jöttem össze a főnökömmel, amikor még nem is volt a felettesem.

Nyitókép: Shutterstock