Csak azért jó veled a szex, mert közben másról fantáziálok (18+)

szex szexualitás kibeszélő felnőtt magazin párkapcsolat szexuális fantázia
Mennyi idő után kezdhet kiégni valaki a szexben? A mi kapcsolatunk kiegyensúlyozott volt, a szexuális életünkből mégis eltűnt a tűz és a szenvedély. Mintha a párom nem értené, mit szeretnék, pedig korábban testileg és lelkileg is nagyon jól megértettük egymást.

Olvastam, hogy különböző szerepjátékokkal és szexuális segédeszközökkel fel lehet éleszteni a tüzet az ágyban. Azonban én nem mertem neki bevallani, hogy már nem kívánom úgy, mint régen, így fura lett volna, ha egyik este váratlanul valami szexi jelmezben várom őt haza. Egy évfordulós randi után aztán rátaláltam a megoldásra, ami mindkettőnknek fájdalom- és stresszmentes volt. Neki főleg azért, mert nem is tudott róla.

Épp gyengéden szeretkeztünk, amikor egy pillanatra behunytam a szemem. Bevillant egy kép, s egy másik férfit láttam, amint épp ugyanazt csinálja velem, mint ő. Megijedtem, ezért rögtön kipattant a szemem, és oda is lett a varázs.

- Baj van, Léna? - kérdezte Ákos, mikor mellém heveredett, mert már biztos volt, hogy nem lesz folytatás, sem beteljesülés.

- Nem, csak... ne haragudj, most nem megy. - Feleltem és eltűntem a fürdőszobában. Mire visszaértem a szobába, ő már horkolt.

A következő légyottunkon ez ismét megtörtént, viszont akkor már nem ijedtem meg. Sőt, igyekeztem elmerülni valahol a valóság és a bevillanó fantáziám között. Sem elsőre, sem másodikra nem volt hirtelen ismerős az idegen, ellenben örültem, hogy felbukkant. Úgy éreztem, olyan nekem, mint egy vízben fuldoklónak a mentőmellény... Mondanom sem kell, milyen hatással volt rám! Az „idegennel való szex" úgy juttatott el a csúcsra, mint a kedvesem már régóta nem. Így mindketten jól jártunk. Én fél méterrel az ágy felett lebegtem, és boldog mosollyal simítottam meg a szerelmem arcát, aki nagyon elégedett volt magával.

Hónapokig ment ez így. Valójában hárman szexeltünk mindig. Én fejben megcsaltam őt, de közben mégsem. Egyáltalán megcsalásnak minősül, ha valaki mást képzelek a partnerem helyére? Tudom, fel kellett volna hoznom a problémáimat. De azt az elvet vallottam, hogy amiről nem tud, az nem fáj neki.

Forrás: Shutterstock

Nagyjából másfél év után még feltűnőbbé vált, hogy valami nem stimmel az együttléteink során. Már a pettingnél elő kellett hívnom a fantáziabeli szexpartneremet, mert egész egyszerűen nem tudott a kedvesem felizgatni. Azonban egyszer megfeledkeztem magamról, és egy olyan pillanatban, amikor ő éppen hozzám se ért, kéjesen elmosolyodtam, szemem csukva volt és halk nyögés tört fel belőlem.

- Mit művelsz, Léna? - Kérdezte megrökönyödve. Ez azonnal kizökkentett.

- Mi... miért? Most mi van? Mi történt?

- Én is pont ezt akartam kérdezni! Hozzád sem értem éppen, te meg kis híján elmentél... mit művelsz?

- Semmit! - Magam elé kaptam a takarót és kipattantam az ágyból.

- Hazudsz. Mondd el! - Elkapta a karomat és maga felé rántott. Nem volt menekülés.

- Jó! Hát, ha tudni akarod, hosszú hónapok óta csak azért vagy rám bármilyen hatással fizikailag, mert mást képzelek oda helyetted! Nem tudom, miért van ez, de így alakult! - kiabáltam, arcomat könnyek mosták.

- Már nem kívánsz engem? Hónapok óta? Mégis mióta szexelsz te mással fejben?!

- Legyen annyi elég, hogy hónapok óta... - feleltem. Nem mertem pontosítani.

- Feltűnt, hogy hirtelen milyen vadmacska lettél... azt hittem...

- Nem, nem miattad... Sajnálom. De ez nem azt jelenti, hogy nem szeretlek, csak...

- Csak szexuálisan hidegen hagylak. Értem én. Azért remélem négy hónap múlva az esküvőn az oltárnál nem képzelsz majd magad mellé mást. Osztott ki lemondóan, majd kiment a szobából.

Heléna történetét Pokk Brigitta jegyezte le.

Nyitókép: Shutterstock

Te fantáziáltál valaha másról, miközben a pároddal szeretkeztél?

Hogyan ne pezsdítsd fel a házaséletedet, avagy így jártam az ehető bugyival (18+)https://she.life.hu/herself/20220107-hogyan-ne-pezsditsd-fel-a-hazaseletedet-avagy-igy-jartam-az-eheto-bugyival-18.html
Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.