Nyílt levél a férfinak, akit nem értékeltem eléggé

Nem értékeltelek eléggé. Az igyekezetet, amivel szeretted volna kifejezni az irántam táplált érzéseidet - ezeket ellöktem magamtól. Nem akartam elhinni, hogy valakit ennyire érdeklek, sem azt, hogy valaki ennyi erőfeszítést tegyen egy párkapcsolatba. Az udvarlásodat emiatt nem is vettem komolyan. Nem mertem bízni, hinni abban, hogy valakinek tényleg én kellek.

Az első találkozásunkkor nagyon beloptad magadat a szívembe. Emlékszem, hogy egy parkban vártam rád Budapest belvárosában. Amikor feltűntél a távolban, rögtön tudtam, te vagy az. Nem számítottam arra, hogy ennyire tetszel majd. Az első randink nagyon jól sikerült, régen volt ennyire tartalmas beszélgetésem.

Azonban a második randink előtti kommunikációnkat hiányosnak éreztem: alig jelentkeztél és szinte csak tőmondatokban kommunikáltál velem. Emiatt a következő találkozásunkra már kissé keserédes szájízzel mentem. Számomra fontos, hogy a másik fél két találkozó között is érdeklődjön irántam és mivel ez nem történt meg, ez megpecsételte az érzéseimet irántad. Inkább úgy döntöttem, nem szeretném ezt az ismerkedést folytatni. Nem akartam egy olyan kapcsolatot, amiben nem érzem jól magam, ahol nem vagyunk teljesen egy hullámhosszon.

Tudom, hogy senkit sem lehet megváltoztatni, így téged sem. Nem akartad, hogy ennyiben maradjon a dolog, de én hajthatatlan voltam. Fél év elteltével azonban ismét jelentkeztél. Nem számítottam rád, és bármilyen fura is, elgondolkodtam azon, hogy valóban találkozhatnánk még egyszer, hiszen egyáltalán nem arról volt szó, hogy ne tetszettél volna, csak a kettőnk közt lévő kommunikáció nem volt az igazi.

Találkoztunk, ugyanott, ahol korábban is, Budapest szívében. Beszélgettünk, de nem éreztem azt az átütő érzést, amit vártam. Talán a megmaradt tüskék miatt. Aztán elváltak útjaink és mindenki hazament a családjához az ünnepekre. Minden nap írtál, minden nap beszéltünk, és a beszélgetéseink egyre mélyebbek lettek. Pont olyan volt, amire mindig is vágytam. Úgy éreztem változtál, változtattál. Néha azonban bizonytalan voltam, hogy biztos azért küldesz-e nekem üzenetet nap, mint nap, mert ezt szeretnéd, vagy pedig azért, mert azt gondolod, hogy elvárom tőled.

Őszinte leszek. Megijedtem és sokszor nem tudtam mit kezdeni a kedves üzeneteiddel. Nem éreztem azt irántad, amit vártam, egészen addig a pillanatig, amíg újra nem találkoztunk. Akkor végre elindult bennem valami és azt éreztem, hogy szeretném, ha ez kettőnk közt komolyra fordulna. Már késő volt. A túlzott gyanakvásom és az, hogy nem értékeltem az addigi igyekezetedet, teljesen elijesztett. Én szúrtam el és ezt nagyon sajnálom.

Nyitókép: Shutterstock

Ez is érdeklehet: Nyílt levél a férfinak, aki minden magyarázat nélkül elhagyott