Nagy pénzrablás: Tegye fel a kezét, aki szerelmes lett a Professzorba!

Mondanom sem kell, hogy a történet és a karakterek örökre beszippantottak a Spanyol Királyi Pénzverdébe és főleg a Professzor, akibe totál belezúgtam a 2. évad végére, pedig ezerszer szexibb pasik is voltak a sorozatban. Persze, nem szó szerint lettem szerelmes, hiszen mióta elmúltam 16, azóta nem illik ilyet csinálni - főleg nem közel dupla annyi idősen -, de azért na! Azt bevallhatom, hogy kissé megdobogtatta a szívemet.

Mióta megnéztem a sorozatot, tudom, hogy sapiofilnek hívják azokat, akik az intelligens, okos emberekhez vonzódnak. (Meg fogsz lepődni, de ezt is a Professzor mondta.) Én is ebbe a csoportba tartozom, de ezt nem most tudtam meg, hanem még évekkel ezelőtt. Persze, ezzel nem azt mondom, hogy minden pasim egy adjunktus volt, de ha választanom kell, hogy kik hagytak bennem mélyebb nyomot, akkor egyértelműen az okosokra szavazok (akik egyébként általában viccesek is).

Annak ellenére, hogy ők a kedvenceim, velük voltam eddigi életemben a legboldogtalanabb, és még nem jöttem rá, hogy miért. Talán azért, mert a magas IQ-juk miatt automatikusan azt feltételeztem, hogy minden másban is fantasztikusak.

Ehhez képest mindegyik esetben kiderült, hogy valami - vagy akár több komponens is - hiányzik a fenti felsorolásból, amivel nincs is semmi baj, hiszen emberekről van szó, a baj inkább az, hogy én félistenekként tekintettem rájuk.

Na, de visszakanyarodva a szeretett Professzorhoz: vele kapcsolatban is gyakran megjelent ez az aránytalanság. Hiszen egy zseni volt, egy fekete öves sakkjátékos, akinek minden problémára volt egy megoldása. Viszont láthatóan nem volt napon évek óta, valószínűleg magának vágja a haját egy tükör nélküli szobában, és olyan pizsamában alszik, mint a nagyapám. De, ha egyben vizsgáljuk az összképet, akkor a bénaságaival együtt is szerethető. Miért? Azért, mert már az elején megismerjük a gyengeségeit, vagyis nem táplálunk irreális elvárásokat vele kapcsolatban.

Szerintem ez a kulcsa annak, hogy két ember boldogságra találjon: annak a képessége, hogy ne akarjuk többnek/másnak látni a párunkat, mint aki valójában. Ez fogalmazódott meg bennem, ahogy ott ültem a tévé előtt, mert újból a fejembe ötlött, hogy ezt sokszor elszúrtam életemben.

Fontos, hogy ne támasszunk a másikkal szemben olyan elvárásokat, amelyeknek nem tud megfelelni, és legfőképpen ne aggassuk fel olyan tulajdonságokkal, amelyek a legkevésbé sem jellemzők rá. Ha nem tudunk valakit "csak" önmagáért szeretni, akkor érdemes azon elgondolkodni, hogy van-e értelme párkapcsolatban lenni vele.

Nyitókép: Netflix