családi program kibeszélő anya-fia magazin sütés mézeskalács ház mézeskalács
A mézeskalács számomra a boldog gyermekkort jelenti. A készülődés, a formázás, a díszítés, az egész otthonunkat belengő isteni illat mindig elvarázsol. Ennek fényében mi nemcsak ünnepekkor állunk neki a mézesfini készítésnek, hanem bármikor, amikor ránk tör a mézi ehetnék. Így történt azon a bizonyos napon is...

A fiam még apró volt, három éves, aranyló buksijával jött-ment a lábaim körül a konyhában.

- Anyucikám, majmócám, sütünk mézkalácsot? - fordult hozzám angyali szemekkel és ellenállhatatlan mosollyal.

Nyakig voltam mindenben, azt sem tudtam, mihez fogjak, úgy éreztem, nemcsak a tatár hajt, de a török is, már majdnem rávágtam, most biztos nem, de ahogy néztem tündöklő kis arcát, az jött ki a számon:

- De jó, hogy kitaláltad, naná, hogy sütünk!

Csattogó talpakkal már rohant is a szobájába a kis hokedliért, amiről éppen felérte a konyhapultot, segített kipakolni a hozzávalókat és nekiláttunk. Apró kis kezeivel gondosan kimérte a hozzávalókat - Nézd anyucikám, itt a vonal, eddig kell önteni, jó lesz? -, beledöntögette a legnagyobb tálunkba és bőszen gyúrni kezdte. Egy darabig csak figyeltem, közben kiraktam a formákat, a díszítő bigyókat, megcsináltam a színezőket. Kicsit átdolgoztam a már meggyúrt tésztát, majd kiraktam a pultra.
A fiam diadalittas mosollyal óriásit vágott a közepére, hogy lapuljon és mire észbe kaptam, már a kezében volt a sodrófa és hengergette, ahol érte. Ekkor már tele szájjal nevettem, ebből sem lesz normális tészta, gondoltam.

- Mit szólnál hozzá, ha egy kicsit igazítanék rajta? Nagyon jól csinálod, de picike a kezed és nem éred végig, így a vége kövér marad.

- Jól van anyucikám, addig én hozom a dinókat.

- Hogy mit?

- A dinókat. Jönnek megnézni, milyen ügyesen csináljuk a mézkalácsot.

Így is történt, én nyújtottam a tésztát, a pulton pedig sorakozni kezdett az állatállomány. Volt ott Triceratopsz, T-Rex, Raptor, Brontosaurus, Pteranodon és ki tudja még, mi minden, egy idő után elveszítettem a fonalat. A lényeg, hogy ezek a hüllők ott ültek szép sorban a konyhapult szélén és árgus szemekkel figyelték a ténykedésem. Elég sok helyet foglaltak, nem győztem huzigálni a tésztát. Végül elérkeztünk a szaggatáshoz, a fiam nekilátott, hogy mindenféle gömböket, harangokat és egyéb figurákat szaggasson a masszából. Ragadt az egész, nyúlt, tapadt, így javasoltam, tegyünk hozzá egy kis lisztet.

Forrás: Shutterstock

A fiam „majd én, anya!" felkiáltással felkapta a zacskót, fejre állította. Ott álltunk a havazásban. Az atyaúristen is lisztes lett. A tűzhely, a mosogató, a padló, az asztal, a hűtő, mi ketten, a fal, a dinók. A drága gyerek állt dermedten a hokedlin, kezében az üres lisztes zacskóval, nyakig lisztesen és kikerekedett szemmel nézett rám. Rám, aki szintén fejbúbig fehér lettem és egy pillanatra majdnem sírva fakadtam: mennyi idő lesz ezt kitakarítani? Aki próbált már lisztet maradéktalanul eltüntetni, pontosan tudja, miről beszélek. Vettem egy nagy levegőt és megszólaltam:

- Ne is törődj vele kisfiam, majd mindjárt feltakarítunk.

Az ominózus cselekvés 40 percet vett igénybe, a dinók kárörvendőn bámultak. Nem lett patyolat tisztaság, de legalább folytathattuk a kreatívkodást. Egy rakás formánk lett, szépen felsorakoztak a tepsiben, kidíszítve, csinosan. Volt köztük tökéletes, nagyon vicces és csálé, de a miénk volt. Tészta viszont maradt, dögivel. Természetesen a fiamnak volt mentőötlete.

- Csináljunk mézeskalács házat, anya!!!!!

Nekem akkor már mindegy volt, tudtam, az a nap minden más szempontból kuka, akár estig sütögethetünk, így beadtam a derekam. Összeeszkábáltunk egy házikót, ami az Úristen angyalának nem akart összetapadni, a díszek eltörtek, leestek, borzalmasan nézett ki. A fiam óvatosan odanyúlt az egyik laphoz, rátapasztotta a tenyerét, befelé nyomta, hogy ragaszkodni kezdjen a másik oldalhoz, s ekkor az egész építmény romba dőlt. Tény, ebben nem vagyunk ügyesek. Pár percig nézegettük a romokat, aztán módszeresen nekiálltunk megenni. Mire az utolsó morzsákat is eltüntettük, kisült a többi gyártmány is, így hát boldogság volt és jókedv.

Takarítással együtt ez az egész sütögetés majdnem egy teljes napot igénybe vett, de nem bántam. Mi lehet fontosabb annál, mint hogy a gyerekemmel együtt töltsünk egy ilyen napot, ilyen klassz programmal? Nem mondom, jól jött volna egy külön bejáratú Jean, de jobb híján én nyaltam fel az egész konyhát. Egy biztos: este nem kellett altatni.

Nyitókép: Shutterstock

Ha egy gyermeket jól szeretsz, kamaszként sem rohan messzire tőledhttps://she.life.hu/herself/20211104-ha-egy-gyermeket-jol-szeretsz-kamaszkent-sem-rohan-messzire-toled.html
Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.