Nem adom fel a reményt, hogy karácsonyig rám találjon a szerelem

Örülnék neki, ha végre nem azon kellene gondolkodnom, hová menjek szilveszterezni, egyáltalán menjek-e bárhová is egyedül.

Olyan jó lenne egy karácsonyfa a közösen kialakított fészkünkben, amit együtt díszítünk fel. Egy félhomályban őrzött meghitt karácsonyi pillanat, ami ezúttal nem illan el, hanem ott marad. Lelkünk pedig egymáshoz ér és elhiszi, hogy az élet odakint egy játszótér és mi a helyén kezelünk minden egyes játékot, ami a kezünkbe kerül, és csak jó célra használjuk.

Szemeim előtt megjelenik a vágyott világ, melyben a párommal közösen készülődünk az ünnepekre. Nincs rohanás, nem veszünk el a részletekben, odafigyelünk egymásra. A közösen feldíszített karácsonyfa melegséget kölcsönöz a szobának, és olyan atmoszférát teremt, amit máskor nem tapasztalunk. Az ünnepi díszbe öltöztetett lakásban a kedvesemmel együtt sürgünk-forgunk a konyhában, és mindketten meglepjük egymást egy jelképes ajándékkal. Nem kell, hogy ez a meglepetés óriási legyen, de egy személyreszóló ajándék mindig megmelengeti a szívemet. A karácsonyfa fénye körbeöleli a teret, különleges pihe-puha köntösbe öltöztet, és így a varázslat több napon át kitarthat.

Hiszen karácsonykor bármi lehetséges. Miért pont a pártalálás ne lenne az? Igaz, hogy már nincs sok idő szentestéig, de ettől függetlenül a reményt sose szabad feladni, és mindig előre kell menni. Még, ha ez a küldetés most lehetetlennek is tűnik, ettől függetlenül akár a legváratlanabb pillanatban is betoppanhat életünkbe a vágyott férfi.

Ha az év többi napján nem is, de ilyenkor szívünkbe lopakodik egy vágy, egy érzés, hogy jó lenne elringatózni a karácsony lágy ölén és szívünkbe költöztetni a szerelmet. Az ünnepek közeledtével egyre erősödik bennem a gondolat, hogy szeretném magamhoz ölelni a szerelmemet. Én is szeretnék a havas tájban a kedvesemmel kézenfogva sétálni, miközben a lábunk alatt ropogni kezd a frissen lehullott hó. A kövér hópelyhek az arcunk melegétől felolvadnak, ahogy a szívünk köré növesztett páncél is szépen lassan leveszi magáról a burkot.

Az esti hó fényét a telihold visszaveri, melynek következtében a sötétség háttérbe szorul. A féljomályban megcsillannak a hegyvonulatok, a vastag jégpáncél, melyet a hegység maga köré növesztett. A sétánk pedig egyre bensőségesebbé és meghittebbé válik. A hideg ellenére mégsem vacogunk, hiszen erősen fogjuk egymás kezét, felmelegítve ezzel testünket és lelkünket is.

A hópelyhek egyre sűrűbben hullanak, mi pedig lassú léptekkel haladunk hazafelé. A házak előtt elsétálva elkapunk egy-egy karácsonyi pillanatot, a karácsonyi asztal köré gyűlő emberek vidám arcát, vagy éppen ellenkezőleg, könnycseppektől áztatott arcokat. Az egyik ház előtt elhaladva, zongoraszóra leszek figyelmes, az elmúlt karácsonyok zenéje csendül fel.

Nyitókép: Shutterstock