magazin kibeszélő olvas gondolatok
Neked vannak ilyen vagy ehhez hasonló elvárásaid? 

Egyik nap a buszon utazva fültanúja voltam egy beszélgetésnek. Egy harmincas éveiben járó nő és egy férfi beszélgettek egymással. A férfi megkérdezte a lányt, miért várja el tőle, hogy olvasson a gondolataiban?

Rögtön gondolkodóba estem. Vajon miért várjuk el a párunktól, hogy olvasson a gondolatainkban? Miért akarjuk, hogy egy férfi kitalálja a gondolatainkat? Ez egyfajta elvárás? A hangos civakodás közepette kicsit megsajnáltam szegény fiút, hiszen a hölgyemény valóban keményen a fejéhez vágta, hogy ő minden gondolatát kitalálja, és ő miért nincs így ráhangolódva? Mindezt a buszban összegyűlt kisebb tömeg füle hallatára.

Én is beleestem már abba a hibába, hogy a páromtól elvártam, találja ki a fejemben cikázó gondolatokat. Természetesen én is rögtön dühbe gurultam, ha esetleg nem sikerült megfejteni ezt a "rém egyszerű feladványt". Míg azonban mi nők intuitívabbak vagyunk, szemben a férfiakkal, akik nem tudják egy pillantásunkból kitalálni, mégis miért vonultunk el dühösen a szobánkba, miközben igazából nincs is semmi bajunk.

Forrás: Shutterstock

Idővel azért az ember tanul a hibáiból, és abból, hogy nem kell még a legapróbb tűt is a szénakazalban keresnie, és nem kell csak amiatt kikelnem önmagamból, mert a párom nem tudja magától is befejezni a mondataimat. A férfiak másként működnek, mint mi, éppen ezért nem lehetnek velük szemben irreális elvárásaink. Azért egészítjük ki jól egymást, mert ők másban erősek. Gondolj bele abba, hogy mégis milyen lenne az, ha a párod kérdőre vonna csak amiatt, hogy nem vagy jártas azokban a dolgokban, amiket ő csak úgy kiráz a kisujjából. Nem mindegyik férfi tud annyira egyként működni a párjával, hogy mágnesként tapadnának rá a párja gondolatai, de ez még semmit sem jelent.

Mindennek alapja már a közhelyesen elcsépelt kommunikáció, tehát ennyire könnyen meg lehet oldani a dolgokat, de csak akkor, ha mindkét fél vevő rá és mindketten nyitottak. Természetesen a szeretetnyelvek is fontosak, hiszen nem biztos, hogy a párunkkal azonos nyelven beszélünk. Vannak olyan esetek, amikor a párunk ráérez dolgokra, de sokszor nem, ami nem szándékos és emiatt nem törhetünk borsot az orra alá.

Azt azért ki kell emelni, hogy az empátia nagyon fontos képesség, hiszen nem kell mindenben egyetértenünk a párunkkal, de nem is szabad csak úgy ráhagyni a dolgokat. Egy párkapcsolatban teljesen természetes, ha vannak viták, nézeteltérések, hiszen ettől még működhet jól az a kapcsolat, de fontos, hogy megértsük párunk viselkedését.

Nyitókép: Shutterstock

Te is elvárod a párodtól, hogy kitalálja minden gondolatodat?

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.