Férfivélemény: Egy nőnek megtalálni a tökéletes karácsonyi ajándékot igazi kihívás

magazin kibeszélő ajándékozás Life karácsony karácsony Tortúra férfivélemény ajándék
Még az elején szeretném leszögezni, hogy szeretek ajándékozni, teljesen egyetértek a jobb adni, mint kapni mondással. Kitalálni és megszerezni egy olyan ajándékot, aminek igazán örülnek a szeretteink az egyik legjobb érzés. Viszont...

Az ajándékválasztás sokszor olyan tortúra, amit a hátam közepére sem kívánok. Sok férfi utál vásárolni, én még csak ezt se mondhatom, mert többnyire kapható vagyok rá, a karácsonyi felhajtás viszont az őrületbe tud kergetni. A türelmetlen embertömegekkel tömött plázák, a több órás sorban állások, a végtelenített karácsonyi lejátszási listák – természetesen már novembertől –, az előttem a boltban tátott szájjal bambuló emberek mind az én személyes kis poklom részét képezik. Bár azt gondolná az ember, hogy az évek során sikerült már megbékélnem ezekkel a dolgokkal, esetleg tanulnom a rendszeresen elkövetett hibáimból és időben elintézni a karácsonyi bevásárlásokat, de ez sajnos nem így van, inkább évről évre szembesülök azzal, hogy ismét elszaladtak a hetek, én pedig már megint nem készültem fel kellően a szeretet ünnepére.

Szintén jogos felvetés lenne az is, hogy 2021-ben ugyan miért nem online intézem a bevásárlásaimat, ha már ennyire mizantróppá válok a plázák tömegétől. Ezzel csak egy problémám van, amivel szerintem nem vagyok egyedül: sokszor nincs előzetes elképzelésem az ajándékokról. Ilyenkor nem árt, ha körbenézhetek egy olyan helyen, ahol mindent is talál az ember, aztán majd csak jön a mennyei ihlet. Általában a családtagoknál ez egy működőképes taktika, az én tapasztalatom viszont az, hogy ha a páromról van szó, akkor már nem vagyok ennyire könnyű helyzetben.

Legyen ékszer? Az elcsépelt, nem is hordja, az ízlését is nehéz eltalálni, sokszor irreálisan drága is, úgyhogy ötlet kilőve... Legyen könyv? Hogy néz az ki, hogy csak egy könyvet veszek ajándékba, karácsonyra az kevés... Ruha? Oké, talán, de teljesen hülye vagyok a női ruhákhoz, örülök, hogy a saját nadrág méretemet sikerült megtanulnom, saccolgatni meg nem merek, mert ha túl kicsi, akkor amellett, hogy béna voltam, még rám süti, hogy arra célzok le kellene fogynia, ha túl nagy, akkor jön a „Te ennyire kövérnek nézel engem??", szóval sehogy se jövök ki jól a dologból.

Forrás: Shutterstock

Akkor maradnak az élmények? Vacsorával nem sok értelme van villogni, hiszen az egész karácsony az óriási zabálásokról szól, nálunk legalábbis elég prominens része az ünnepeknek. Esetleg színház/fesztivál/koncert/utazás vagy valamilyen egyéb esemény? Ha engem kérdeztek, akkor szerintem a tökéletes arany középút itt rejlik, bár tény, hogy egy páros jegyvásárlás hajlamos igencsak megfeküdni a pénztárcánk gyomrát, szóval ez sem opció minden esetben. Úgyhogy B-terv, gyerekkorunkban már bevált, jöhetnek az általunk készített ajándékok! Bár azért célszerű, ha a 4 évesen készített tésztakép szintjét meg tudjuk ugrani ehhez...

Mindezeket persze érdemes egy csepp iróniával venni, mert bár az ajándékválasztás tényleg tortúra tud lenni, a karácsony lényege hajlamos elveszni a kaotikus készülődések közepette, végső soron mégis csak az számít, hogy együtt töltsük az ünnepeket a szeretteinkkel. Az pedig, hogy milyen ajándékot sikerül kiötlenünk szívünk választottjának, idővel el fog törpülni amellett, hogy hány karácsonyt töltöttünk együtt tényleg szeretetben, nyugalomban és a többiben.

Nyitókép: Shutterstock

Te mivel szoktad meglepni a párodat karácsonykor?

Az 5 legrosszabb karácsonyi ajándék, amit valaha kaptam...https://she.life.hu/tippek-trukkok-tanacsok/20191216-az-5-legrosszabb-karacsonyi-ajandek-amit-valaha-kaptam-laky-szintia.html
Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.