Bárcsak vissza tudnám forgatni az idő kerekét..

Amikor még a húgommal kicsik voltunk, elég zajos volt a ház karácsonykor, a sok felnőtt, akik akkor a szüleinket és nagyszüleinket jelentették, mindig nálunk voltak. Egy idő után azonban nagyszüleinket már mi látogattuk, hiszen ahogy idősödtek, egyre kevésbé bírtak mozogni, így alig vártuk a december 25-ét, és húgommal együtt felpakoltuk az ajándékokat, úgy, ahogy azok voltak, és magunkkal vittük a nagyszüleinkhez, hogy mindent megmutathassunk nekik, amit a Jézuskától kaptunk.

Amikor az ember gyermek, és körbeveszi a családja, a szülők, valamint a nagyszülők, meg sem fordul a fejében, hogy később sok minden megváltozhat. Emlékszem, kislányként mennyire vártam a karácsonyt és a Jézuskát. Nálunk ő hozta az ajándékokat. A szüleink mindig annyira gondosan elrejtették azokat előlünk, hogy mi soha nem találtuk meg azokat. Aztán egy idő után én már nem is kerestem, mert nem szerettem volna rátalálni a féltve őrzött ajándékokra. De a húgom elég sokáig nagyon kitartó volt, próbálkozásai azonban hiábavalónak bizonyultak, mert nem sikerült rátalálnia az ajándékokra.

Olyan gyorsan felnőttünk, hogy ezek a közösen töltött pillanatok mintha egy röpke suhintással egy másodperc töredéke alatt véget értek volna. Én úgy szerettem volna, ha legalább még egy másodperccel tovább tartanak. Az idő kerekét azonban már nem lehet visszaforgatni, pedig néha milyen jó lenne a megörökített pillanatokat újra és újra átélni, hogy aztán még sokáig velünk lehessenek és táplálkozassunk azokból. Az emlékek tengeréből azonban így is sok örömteli pillanatot elő tudunk varázsolni, hála édesapámnak, aki minden karácsonykor megörökítette a közösen töltött időt.

Régen vidáman néztük vissza ezeket a felvételeket, de felnőttként már inkább végigkönnyezi az ember a képkockákat. Ahogy mi is felcseperedtünk a húgommal, úgy szüleink is idősödnek, így abszolút felértékelődnek az együtt töltött pillanatok, készülődés a karácsonyra. Mikor kicsik voltunk, nálunk valóban az volt a szokás, hogy mindenki ünneplőbe öltözött, és ez mind a mai napig így van.

Húgommal mind a mai napig a karácsony a kedvenc ünnepünk, és talán mindketten jobban is szeretjük, mint a szülinapokat, sőt előtte már lázasan készülődünk a szentestére, megpróbálunk teljes mértékben ráhangolódni az ünnepekre. Együtt sütünk, főzünk, ez amolyan családi hagyomány. Mindenkinek megvan a maga dolga, így mindenki kiveszi a részét a munkából. Olyan ez, mintha az emberek vágynák a csodát, hiszen sokan a házaikat is ünneplőbe öltöztetik.

Nyitókép: Shutterstock