A jó ÉDES ANYÁDAT! - Pedig én annyira igyekeztem

Annyi filmet látni, regényt olvasni az anyaszerepekről, számos formában megálmodták már a nagy írók, rendezők, mégis, mint feneketlen kút tátong alattunk-felettünk a téma. Emlékeztek még A szív hídjaira, amikor a feleséget és édesanyát alakító Meryl Streep naplójából utólag derült fény egy csomó mindenre? Például arra is, miért maradt a férjével, családjával, feláldozva ezzel élete szerelmét?

Pedig ott voltak, tették a dolgukat és az akkori tudásuk és lehetőségeikhez mérten egészen jól tették azokat. Hű, de bölcsen fogalmaztam, ó, pedig nekem sem volt mindig ez a véleményem, de minél öregebb vagyok, - és persze amióta anya is – annál inkább másként nézek anyukámra. Távolabbról szemlélem őt, egy másik szemmel. Próbálom megérteni, és elfogadni, hogy ahogy nevelt, azt a legjobb célzattal tette. És lehet, hogy már ő is másként csinálna mindent. Ha újrakezdhetné..

.
De véletlenek márpedig nincsenek, ezt vallom én, mint ahogy azt is, hogy a szüleinket mi magunk választjuk, mielőtt leszületnénk erre a földre. Most ez kicsit spirituálisan hangozhat, és milyen különös, hogy pont ma beszélgettünk erről két barátnőmmel a reggeli kávézás során. Valóban így lenne? Anyámat én jelöltem ki, míg a lányom meg engem választott, karmikus fejlődése érdekében?
Sok minden elképzelhető...

Rengeteg helyen jártam már az évek alatt, hogy kicsit jobban megértsem a lányommal való kapcsolatomat, hogy szűkítsem azt a szakadékot, amit mindig is éreztem kettőnk között. Generációs különbség, netán előző életbeli sztori, vagy a gyermekkorából hozott traumás emlékek azok, amik miatt a dobozba ragadtam? Abba a nem túl jó anya skatulyába?

Pedig Anya csak egy van! És én mindig igyekeztem jó lenni, jófej anyuka, trendi anyuka, de talán túl hamar vettem a nyakamba ezt a csodás terhet, amit úgy hívunk: Anyaság. A legtöbb esetben van az édesanya, aki világra hozza gyermekét és becsülettel felneveli. Mert ez az élet rendje.
Aztán van egy másik fajta édesanya, aki világra hozza gyermekét, mert várta, mindennél jobban az életben és szeretettel körbevéve neveli fel saját tudásához mérten a legjobban.

Biztos, hogy az a jó anya, aki mindent megad az ő kicsikéjének? Aki soha nem engedi el egy percre sem maga mellől azt a gyereket? Aki feláldozza fiáért-lányáért a fiatalságát, szerelmi életét és minden álmát, hogy aztán rendre elmondhassa az összes szülinapon, hogy ő micsoda áldozatot hozott meg érte?

Mi van akkor, ha nem tudod, vagy nem akarod a legdrágább dolgokat odatolni a gyereked feneke alá, és hagyod, hogy megdolgozzon azért, amit el szeretne érni? Ez nem azt jelenti, hogy magára hagyod, kihajítod az utcára, vagy egyáltalán nem segítenél neki, csak hagyod, hogy saját képességei szerint rátaláljon az útjára.

Annyit gondolkodtam azon, hogy én hol rontottam el? Úgy érzem, bármit is csinálok most, akkor sem tudom helyrehozni, amit anno' kisgyermekes anyukaként tettem, vagy nem tettem. Egy viszont biztos, mindig a szívemre hallgattam és igyekeztem a gyermekeim érdekeit nézni még akkor is, amikor számukra ez valójában a legrosszabb döntésnek tűnt.

Napjainkra, jó, ha maradt még egy-egy falatnyi Tiszta Szeretet a háznál, s ezt próbáljuk lélekszakadva beosztani. No persze, mindig vannak kivételek. Hála Istennek, akadnak hagyományőrző, értékest a jelenbe csempésző, tudatosan gondolkodó friss anyukák is, de koránt sincsenek elegen. Ez sem az ő hibájuk. Túl nagy a megfelelési kényszer, túl nagy a kívülről rájuk nehezedő nyomás és a milliónyi információáradat.

Az anyaság mára az egyik lehető legnagyobb üzlet. Annyi bőrt lehet lehúzni erről a Csodaállapotról, amennyit nem szégyellnek a vállalkozások, e meseszép szolgálatban fantáziát látó üzleti portálok kaszálni. Nem irigylem a mai fiatal anyukákat, hiszen nincs egyszerű dolguk. De azért van remény! A jó anyák, szeretik a gyermekeiket. Akkor is, ha ők épp nincsenek a közelükben, és amikor nagyon-nagyon távol kerülnek tőlük, akkor is.

A jó anya, mindig ott van, ha kell. Tudja, mikor célszerű távolabb maradnia, mikor kell háttérbe húzódnia, és melyek azok a pillanatok, amikor ha tetszik, ha nem, jelen kell lennie!
Mert vannak azok az életesemények, amelyeket soha többé nem tudunk megismételni, nem hozhatóak vissza. Ha lemaradtunk róluk, örökre lemaradtunk! Úgy visszamennék egy-két órára, hétre, vagy inkább évre, hogy másként cselekedjek, de nem tehetem.

A jó anyák minden körülményben és mindig szeretik a gyereküket és ha nem is mindig tudják ezt az érzésüket kimutatni, attól még biztosan így van. Az igazán jó anyákat arról ismered meg, hogy sokszor a dolgok mögött meghúzódó okokat, összefüggéseket jobban látják, mint bárki más. De talán a jövőt látják meg a legjobban. Beleérző-képességük, mindennél és mindenkinél nagyobb a világon.

Az anyák, ha kell, fogukkal elhúznak egy kamiont. És a gyermekükért MINDEN követ megmozgatnak. De nem mindenáron, és nem minden nap, csakis amikor valóban rájuk van szükség!!! A jó anyák ezt is tudják. És pillanatnyi rossznak vélt döntéseik mögött, hatalmas tervhálót szövögetnek, miközben olykor közben megszakad a szívük.

A jó anyákról sokszor csak életük elmúlásával derül ki, hogy jó anyák voltak. Valami ködös mítosz lengi be őket életük során. Láthatatlanok. Mintha ott sem lennének. Jó lenne azt hinni, hogy én közéjük tartozom, de, vajon mit gondol rólam a lányom, úgy igazán?

Mit mond a barátainak, a férjének, amikor nem vagyok ott? Lehet, hogy nem is szeretném tudni. A lényeg, hogy én nagyon szeretem és sosem bántanám őt, és igyekeztem mindig jó anyja lenni. Remélem egyszer majd megérti...

Nyitókép: Shutterstock