szerelem kibeszélő magazin párkapcsolat mamahotel
Annyira tipikus, hogy találkozol egy pasival, alakítgatod, kihozod belőle a legjobbat, aztán amikor végre olyan lett, amilyennek mindig is elképzelted, szépen odébbáll és egy másik nő aratja le a babérokat.

Tamás 30 éves volt, amikor megismertem. Nem volt még túl nagy tapasztalata a nők terén, otthon élt a szüleivel és az édesanyja öltöztette. El tudjátok képzelni... Volt benne mégis valami megnyerő, aminek nem tudtam ellenállni és hamarosan egymásba szerettünk. Bár soha nem a külsőségek alapján választottam párt, azért egy pár dolog zavart benne, amit szóvá is tettem. Például, hogy ne sportcipőben jöjjön már a színházba, illetve nem árt, ha van 1-2 ing egy férfi ruhatárában. Szerencsére nem volt ebből gond, Tamás örömmel vette, hogy elmegyek vele vásárolni és minden esetben kikérte a véleményemet. Az én pólós-bő nadrágos pasimból idővel egy igazi, fess férfi lett, aki után rendszeresen megfordultak a nők.

Kapcsolódó cikk: 5+1 dolog, amit minden pasi elhagyhatna a ruhatárából

Azt is sikerült pár hónap után elérnem, hogy Tamás elköltözzön otthonról. Bevallom, eleinte kissé megijesztett a gondolat, hogy még mindig a szüleivel lakik és nem is volt eddig igénye a felnőtt létre. Ám megértettem, hogy így tudott a fizetéséből spórolni és legalább anyukája sem volt esténként egyedül. Persze, mint mindenben, itt is volt átmenet. Először még hazavitte a mosást, pedig volt mosógép az albérletben. Az sem volt ritka, hogy munka után még beugrott az anyukájához, hogy másnap házi koszt legyen az ebéd. Szerencsére idővel meggyőztem arról, hogy a mi mosógépünk legalább annyira jól mos, mint az anyukájáé és főzni is tudunk. Egyre többször főzőcskéztünk kettesben, ami egyrészt nagyon romantikus volt, másrészt Tamás már nem ragaszkodott az otthoni ízekhez. Sőt, annyira jól sikerültek ezek az alkalmak, hogy még egy főzőtanfolyamra is beiratkozott, így anyuci kisfiából a konyha ördöge lett.

Forrás: Shutterstock

Az élet más területein is irányítgattam. Már pár éve egy kis cégnél dolgozott, ahol nem becsülték meg igazán, sem anyagilag, sem emberileg. Mindig is tudtam, hogy több van benne. Addig rágtam a fülét, amíg elhatározta, hogy felmond és keres egy jobb lehetőséget. Segítettem megírni az önéletrajzát és együtt lapozgattuk este az álláshirdetéseket. Mivel volt tapasztalatom HR területén, így együtt készültünk fel a személyes interjúra, sőt, még az angol tudását is segítettem felfrissíteni. Tamás két hónap múlva megkapta álmai lehetőséget, amiért végre busásan megfizették. Elégedett volt, én pedig határtalanul boldog, mert olyan férfivé vált, akit mindig is elképzeltem magamnak.

A boldogságom azonban nem tartott sokáig. Tamás egyre többet dolgozott és egyre inkább sűrűsödtek a csapatépítő programok és a céges vacsorák. Éreztem, hogy kezd tőlem távolodni, de eleinte nem gondoltam semmi rosszra. Egyik este aztán azzal állított haza, hogy elköltözik, mert beleszeretett az egyik kolléganőjébe. Egy világ dőlt össze bennem. Hogy tehette ezt velem, aki mindent megtett érte? Nekem köszönheti az új munkahelyét, én csináltam belőle jó pasit, erre az első adandó alkalommal elhagy? Teljesen kikészültem, hisz én még szerettem, ráadásul ezt nagyon igazságtalannak és hálátlannak éreztem a részéről.

Az élet végül pár hónap múlva kárpótolt. Találkoztam Petivel, aki szintén nemrég szakított a volt barátnőjével, akinek sokat köszönhetett. Akkor értettem meg, hogy ez az élet rendje, hogy találkozunk valakivel, segítjük az útján, majd különválunk és megyünk tovább. S bár más aratja le a fáradozásunk gyümölcsét, mi ugyanúgy learatjuk másét.

Éva történetét Vörös Bella jegyezte le.

Nyitókép: Shutterstock

Veled történt már ilyen, hogy kihoztad a párodból a maximumot, majd elhagyott?

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.