A párom folyton beleszól az öltözködésembe, de én nem szeretnék rajta változtatni!

Kevével öt évvel ezelőtt ismerkedtünk meg. Egyik nap szembe jött velem az utcán, és leszólított. Számomra ez elég megdöbbentő volt, mert a férfiak általában nem mernek kezdeményezni. Keve egy jó vágású, elegánsan öltözködő fiatalember volt.

Az elején imádta finom, nőies stílusomat. Sosem öltözködtem kihívóan, mindig is azt hangsúlyoztam, amiről úgy gondoltam, más is szépnek tart, és próbáltam eltakarni azt, amit nem szerettem volna, ha mások is látnak. Keve így ismert meg és sosem rejtette véka alá, hogy bejön neki a stílusom. Nőies megjelenésemet nem a miniszoknyákat jelentette, és nem is a mélyen dekoltált ruhadarabokat. Mindig is szerettem öltözködni és azt gondolom, akkor is lehetünk csinosak, ha nem mutatunk meg mindent magunkból.

Kis idő múltán azt figyeltem meg, hogy Keve egyre többször szól bele az öltözködésembe és egyre több alkalommal kritizál. Először nem tetszett neki, hogy egy testhezsimuló ceruzaszoknyát vettem fel, aztán pedig az sem, hogy magassarkút hordtam, mert szerinte ez alapvetően változtatja meg a férfi hozzáállását egy nőhöz. Szerinte a férfiakra különlegesen erős hatással van az, hogy egy nőn milyen magas sarkú cipő van. Ő maga is bevallotta, hogy a tűsarkút viselő nőket szexibbnek tartja, ezért szerinte a férfiak félreértelmezhetik az általuk küldött jeleket.

Engem teljesen ledöbbentett ez a kiselőadás. Úgy hangzott, mintha féltékeny lenne arra a nőre, akit anno pontosan így ismert meg. Talán az a baj, hogy nem lett belőlem mackónadrágos nő, aki - miután párra lelt - lecserélte a magassarkú cipőit és a csinos ruháit lapossarkú és szürke hétköznapi farmerre?

Teljesen telaglózott ez a hozzáállás. Hiszen így látott meg először azon a bizonyos nyári, esős napon, amikor a buszmegállóban egymás mellé keveredtünk és elkezdődött valami egészen különleges dolog, amit előtte sosem éreztem senki iránt. És most rá sem ismerek erre a férfira. Miközben ő megmaradt a lehengerlő eleganciájánál, ami minden nőt rabul ejt, én vonuljak vissza és öltözködjek visszafogottan.

Szerinte nem elfogadott dolog, hogy egy nő szexuálisan figyelemfelkeltő és kihívó ruhákat hord, mert ezzel tudatosan vagy tudattalanul is, de magamra vonom a férfi kollégáim figyelmét. Abszolút nem értem miért mondja ezeket nekem. Eszemben sincs lecserélni a ruhatáramat, mert minden ruhadarabom ízléses és pont ez az elegáns vonal az, ami a legjobban tükrözi a személyiségemet. Soha nem érezném magam jól egy lapos talpú cipőben, farmerben, szürke egérpólóval társítva.

Hiába mondogatom Kevének, hogy eszem ágában sincs más férfiakat magamba bolondítani, és nem miattuk öltözködöm így, hanem főként miatta, hogy érezze, az öt év alatt sem lettem egy ellaposodott nő mellette. De ő ezt nem díjazza. Szerinte nem vagyok tudatában annak, milyen hatással vagyok a férfiakra. Tényleg nem gondoltam volna, hogy idáig eljutunk, de sajnos azt érzem, nem tudok így valaki mellett fesztelenül viselkedni. Mintha ez az egész kezdené felemészteni a kapcsolatunkat. Egyszerűen nem tud túllendülni ezen az öltözködés témán.