Mióta nem vagyok veled, végre a saját életemet élem

Felszabadultam. Talán ezzel az egyetlen szóval ki is tudnám fejezni, mi az, amit nap, mint nap érzek, mióta elhagytalak. Nem volt egyszerű. Egyrészt be kellett ismernem magamnak, hogy hiába is mondod, nem szeretsz, csak én szerettelek. Akit szeretünk ugyanis, azt nem akarjuk birtokolni, akit szeretünk, azt szabadon engedjük. Mondjuk az is igaz, hogy erre melletted jöttem rá.

Szinte hálával tartozom neked. Persze jobb lett volna, ha a szüleim példáján keresztül eszmélek rá, miről is szól egy jó párkapcsolat, hogyan kell saját életet élni egy kapcsolaton belül, vagy mi az, amit sosem lenne szabad megengednie egy nőnek a „párjától". Többet dolgozhattam volna magamon, mielőtt beleugrottam egy kapcsolatba. A mostani fejemmel már látom, hogy az önismeretem, az önbecsülésem a béka fenek alatt volt. Mit is képzeltem? Nem is ismertem a saját igényeimet, vágyaimat, nem tudtam elhelyezni magamat száz százalékosan a világban.

Mióta nem vagyok veled, végre a saját életemet élhetem!

Amikor már annyira nyomasztott a veled való együttlét, sikerült kilépnem a kapcsolatunkból. Erre büszke vagyok. A döntés hosszasan érlelődött bennem, de igazán csak akkor tudtam, hogy valóban jót tettem magammal, amikor beköltöztem a saját albérletembe. Életemben először voltam igazán egyedül, rákényszerítve, hogy szembenézzek magammal. Én pedig megtettem.

Végiggondoltam mindent: mi nyújtott eddig felszabadult örömöt, mikor úsztam boldogságban, miben tudtam magam komfortosan érezni. Ezután jöttek a vágyak és elvárások: mit kezdjek magammal, miben tudok kiteljesedni, mi az, ami ellazít. Gyakorlatilag úgy tekintettem magamra, mint a gyermek az elrontott színes ceruzarajzára, amikor tudja, hogy nem tud benne radírozni, a rajta lévő vonalakból és színekből kell kihoznia valami olyat, amire utána büszke lehet. Nem mondom, voltak pillanatok, amikor az egészet besatíroztam volna feketével, de szerencsére csak odáig jutottam, hogy a kezembe fogtam a fekete ceruzát, de mindig sikerült kiejtenem az ujjaim közül.

Most úgy érzem, készen állok egy új kapcsolatra. Tudom, mi az, amit elvárok egy férfitól, de nem kergettem magam ideálok csapdájába. Nem képzeltem el, hogy milyen a hozzám illő tökéletes férfi, de sikerült meghatároznom azokat az alaptulajdonságait, melyek fontosak számomra. Azt is tudom már, hogy mi az, amit én tudok nyújtani, aki többet várna el, az hiába felelne meg számomra, hiszen egy párkapcsolat a kölcsönösségről szól.

Korábban azt hittem, elég a vonzalom, a szerelem, de rájöttem, hogy ezek csak a mesékben oldják meg a személyiségbeli különbségeket. Itt vagyok, készen állok, és teljesebbnek érzem magam, mint bármikor az életemben.

A cikket írta: Kolosi Eszter

Nyitókép: Shutterstock