Elég volt a fegyelmezésből! Nem mondok nemet a gyerekemnek

Sütemény illatára ébredni?

Leheveredni a fűbe egy fárasztó kirándulás után, majd együtt elfogyasztani az összenyomódott szalámis szendvicseket?

Kárörvendeni, amikor végre mi győzünk a társasjáték party-ban?

Összebújva elaludni egy lusta vasárnap délután?

A szülőség egyik legjobb része, hogy megmutathatjuk az élet szépségeit valaki olyannak, aki még új itt a Földön. Érdemes tehát visszagondolni arra, hogy mely élményeinkre emlékszünk vissza szívesen a gyermekkorunkból, hátha porontyunk is vevő lehet valamelyikre. Ha pedig mégsem, akár meg is kérdezhetjük, ő mire vágyna. Persze, csak ha elég bátrak vagyunk hozzá!

Nemrég láttam egy családi vígjátékot, Igen-nap volt a címe. Egynek jó, de ne várjatok tőle túl sokat. Röviden annyi a sztori, hogy a háromgyerekes szülők Allison és Carlos (Jennifer Gardner és Edgar Ramírez) belefáradnak az állandó fegyelmezésbe, ezért elhatározzák, hogy „jófej" szülők lesznek és adnak a gyerekeiknek egy napot, amikor mindenre igent mondanak nekik. Azért felállítanak néhány szabályt, nehogy teljesen elszabaduljon a pokol: 20 mérföldes körzetben kell maradni, nem lehet olyat kérni, ami komolyan kihat a jövőre és egy logikus összeghatáron belül kell maradni. Sejthetitek, hogy azért így is káosz lesz a vége. Autómosás lehúzott ablakkal, kémiai kísérletek a féltve óvott házban, tini-lázadás egy fesztiválon. Nem folytatom, mert nem akarok lelőni minden poént, úgysincs a filmben olyan sok...

Azért szöget ütött a fejembe a gondolat, mi lenne, ha gyereknap alkalmából megpróbálnánk ezt mi is?

(A fent említett szabályok betartásával.)

Komolyan eljátszottam a gondolattal, kész is a várható forgatókönyv.

5:30 - Anya, nézhetek mesét? – Persze Kincsem.
6:00 - Nézhetek még egyet? - Igen.
6:30 - Nézhetek még egyet? – Igen.

Nem is rossz, legalább alhatnánk egy jót, mert órákig ülne így a TV előtt.

9:00 - Ehetek reggelire csokit? – Hát persze!
9:30 - Kihagyom a fogmosást, jó? Nem akarok felöltözni! Maradhatok egész nap pizsiben? – Jó, igen.
10:00 - Menjünk a Vasúttörténeti Parkba! Nem, inkább nézzük meg a mamutot a Természettudományi Múzeumban! Ne, inkább mindkettőt, jó? – Semmi akadálya, Nyuszikám.

Ez így azért nem teljesen állja meg a helyét, hiszen, ha nem erőltetném egy kicsit, magától valószínűleg nem hagyná el a lakást, mert mindig, minden épp ott szuper, ahol van. Az elindulás pedig a világ legértelmetlenebb dolga. Némi ráhatást követően, azért csak útnak indulhatnánk egy pizsamás, cukor-sokkos zombival, aki azt sem tudja, hol van, mert hajnalban kelt és nem evett semmi értelmeset.

A vonatos tortúra után, azért már biztosan megéhezne,

A délutáni alvást persze kihagynánk, mert még meg kell nézni a mamutokat és a dínócsontokat is.

Ekkorra gyermekem már inkább emlékeztetne egy őrült csimpánzra, aki végképp elveszítette a fonalat, mint egy elégedett, boldog gyerekre. Borulnának azok a csontvázak, rettegnének a múzeumos nénik, csak a kitömött állatok néznének ránk békésen. A hazafelé út hozna egy kis enyhülést, mert a kis bajkeverő már a biztonsági öv kattanása előtt kidőlne. Édesapja vállán lógva jutna fel a lépcsőházon át, a lakásba, ahol már tényleg szívesen mondanék igent a többi kérésére:

17:00 - Játszhatunk együtt itthon?
19:00 - Fürödhetek habosat?
20:00 - Fogod a kezem, amíg elalszom?

Azt hiszem, a mi „igen" napunknak még nem jött el az ideje. Majd talán, ha kicsit nagyobb lesz, visszatérünk rá.

Nyitókép: Shutterstock