Féktelen bulik, amikor semmi sem számított - Kész csoda, hogy megúsztuk...

Elhagytuk forgalmas utcákat, és kezdtünk kiérni a zöldövezetbe, már világos volt. Végre megálltunk egy hatalmas kertes háznál, a két újdonsült „barátunk"kiszállt, én és a barátnőm pedig követtük őket. Majd megtorpantunk a kocsi mellett, amikor ők elindultak be a házba. „Na, nem jöttök?" – kérdezték. „Dehogy jövünk, mondtuk, hogy haza akarunk menni" – válaszoltuk. „Akkor menjetek a p*csába!" – mondták ők, és nagy duzzogva bementek a házba. Körülnéztünk... Egyáltalán ez még Budapest? Hol a fenében vagyunk? Akkor valahogy haza kéne találni innen világvégéről, ahol kitettek...

Örülhetünk, hogy ez volt a legnagyobb bajunk, mert sokkal rosszabbul is végződhetett volna ez az este. Így szerencsére egy kis kitérővel ugyan, de hazaértünk...

Mai fejjel már elképzelni sem tudom, hogy lehettünk ennyire felelőtlenek a barátnőmmel. Nem egyszer, sokszor megtörtént, hogy ismeretlenekhez szálltunk be buli után, pedig mi tényleg csak haza akartunk menni, de mégis egy afterpartyba csöppentünk. Sőt, már odafele is szokásunk volt stoppolni, nem éppen józanul (de drogot sosem fogyasztottunk!).
Még külföldön is bátran megtettük ezt, akár olyan országban is, ahol figyelmeztettek, el se hagyjuk a szállodát inkább, mert veszélyes lehet.

Mit nekünk a veszély? Állandóan őrültségeket csináltunk...

De azt sem figyeltük soha, esetleg beletettek-e valamit az italunkba. Vagy egyáltalán milyen fazonok hívtak meg. Semmi sem számított, a pillanatnak éltünk...

Ma már az is hihetetlen, hogy képes voltam minden héten inni. Ráadásul előfordult, hogy másnap munka volt. Most úgy is borzasztó nehezen viselem a másnapokat egy-egy buli után, hogy tulajdonképpen csak annyi dolgom van, hogy feküdjek, és túléljem a napot. Na és persze még harmadnap sem az igazi, tehát kétszer meggondolnom elmenjek-e szombat este.
Ha mégis ráveszem magam, akkor csakis bort iszom már, semmi töményet. Természetesen taxival megyek el a szórakozóhelyre vagy BKV-val, ha nincs túl késő (eszembe nem jutna stoppolni a legvadabb rémálmaimban sem). Ott magamnak veszem a piát, és figyelemmel kísérem az útját az üvegtől a poharamig, amit utána nem hagyok őrizetlenül véletlenül sem. Az sem kérdés, hogy haza is taxival megyek, és lehetőleg még mielőtt felkel a nap, mert jó lenne, viszonylag elegendő mennyiségű alvással átvészelni a másnapot.

Tehát kissé megváltoztak a bulizási szokásaim a húszas éveimhez képest. Nagyon jó volt az az időszak is, de már örülök, hogy vége, mert eléggé elszaladt velünk a ló. Utólag visszagondolva, kész csoda, hogy nem esett soha semmi bajunk, és hogy most itt vagyunk. Ez sajnos nem rajtunk múlott, csakis valamiféle Isteni gondviselésnek vagy az Őrangyalainknak köszönhető. Ennyire nem szabadott volna felelőtlennek lenni. Nem baj, ha az ember bulizik fiatalon, de azért amennyire lehet, ésszel tegye, mert rossz vége is lehet. Persze ezt nyilván már csak utólag látjuk be.

Abba pedig bele sem merek gondolni, mi lesz, ha majd az én gyerekeim akarnak nekivágni az éjszakának. Az biztos, hogy előtte alapos kiképzést kapnak, hogyan NEM szabad ezt csinálni...

Nyitókép: Shutterstock