magazin házimunka kibeszélő anya
Egész gyerekkoromban azt láttam, hogy anyukám a konyhában volt. Ha éppen nem, akkor a nappaliban port törölt, a fürdőben pucolta a kádat vagy ágyneműt húzott a hálóban. Mindig dolgozott otthon is. Ezzel szemben apukámról az a kép van meg azokból az időkből, hogy a tévé előtt ül...

Anyukám egész életében kiszolgált minket, és még most is kiszolgálja apukámat, én és a tesóm már rég nem lakunk otthon. Nem rémlik, hogy játszott volna velünk, vagy hogy átmegy egy barátnőjéhez egy kávéra. Ami rémlik, az a folyamatos robotolás. De cserébe mindig gyönyörű tiszta volt a lakásunk, mindig volt főtt kaja az asztalon, barmit kértünk tőle, azonnal megcsinálta.

Igazi gondoskodó anyuka volt, de egyben egy rabszolga is.

Legalábbis már így látom a mai fejemmel. Sőt, már gyerekkoromban is azt érzetem, hogy én ezt nem akarom, mi ebben a jó? Ő nagyon ritkán tud szórakozni, mindig van mit csinálnia, és állandóan fáradt, így amikor végre végez a házimunkával, muszáj lepihennie. Persze jóval könnyebb lett volna a helyzet, ha mondjuk édesapám segít neki, ám ez nem történt meg, de talán nem is kérte tőle soha...

Én már gyerekként sem voltam túl szorgalmas a házimunkákat illetően, a szobám kitakarítása még nagy nehezen ment, de bevallom nem voltam lelkes segítője anyukámnak kamaszként sem, hiszem megszoktam, hogy ő mindent megcsinál helyettünk is. Ha próbált rávenni, hogy kicsit lessem el a főzőtudását, mindig találtam valami kibúvót. Az égvilágon semmilyen késztetést nem éreztem arra, hogy megtanuljak főzni, és én is a konyhában töltsem a szabadidőm nagy részét. Sokáig egy rántotta elkészítése is kifogott rajtam, igazi "szőke nő" voltam a konyhában, anyukám meg a fejét fogta, mi lesz így...? Aztán még is lett valami, nem halok éhen, tudok főzni ezt-azt, és a lakásomat is rendben tartom.

Nekem viszont nem fix program péntek este a fürdőpucolás, szombat délelőtt a takarítás, és a főzés délutánonként. Éppen ahogy kijön a lépés, úgy végzem el a kötelező házimunkát, és valamit mindig tudok enni is, de nem fogok egy jó programot dobni azért, mert most éppen port kell törölnöm, mert az egész biztosan megvár. És szintén nem fogok szombaton azért felkelni korán reggel, hogy elkezdjem a porszívózást vagy hogy délre kész legyen a húsleves. Ha úgy tetszik, este 7-kor állok neki takarítani, mert akkor van rá időm és „kedvem", mert lehet, hogy éppen ellustálkodtam a napot. Nincs lelkiismeret-furdalásom, ha vasárnap 11-kor még pizsamában fekszem a tévé előtt, mert úgy érzem, ennyit megérdemlek az egész heti hajtás után.

Forrás: Shutterstock

Ezeket a dolgaimat édesanyám egyáltalán nem érti, még úgy sem, hogy nekem még nincs gyerekem. Nyilván ezeket pont azért tehetem meg, és tudom, így könnyű hogy csak magamról kell gondoskodnom. De úgy érzem, ha lesznek is, nem akarok egész álló nap robotolni,és egy fáradt anyuka lenni, akinek se ideje, se energiája nincs a gyerekeire. Inkább igyekszem majd több időt velük tölteni amennyire lehet, mert nem dől össze a világ, ha néha pizzát rendelünk vacsorára vagy melegszendvicset eszünk.

Persze, nyilván jóval több dolgom lesz, de úgy érzem, én képtelen lennék olyan lenni, mint az anyám,és a házimunkát minden elé helyezni. Az pedig végképp megengedhetetlen lenne számomra, hogy a párom a tévét bámulja naphosszat, miközben én gürizek.

De anyukám ezt a mintát otthonról hozta, mert a nagymamámtól ugyanezt látta. Ők addig nem nyugszanak, míg nincs rend, nincs kész a kaja. És egyszerűen nem értik, én hogy tudok elmenni otthonról szórakozni, ha nem végeztem el a teendőimet. Pedig már nekik sem kell gyerekekről gondoskodniuk, végre lazíthatnának, de képtelenek ezt elengedni. Valószínű, hogy ők nem is tudnának így szórakozni vagy pihenni, mert csak azon járna az eszük, hogy otthon kupi van.

Sokszor elgondolkodtam, hogy ez alkat kérdése, tisztaságmánia vagy inkább egyfajta menekülés a valódi problémák elől? Mert amíg van munka, addig nem kell szembenézni azokkal, az életünkkel, hiszen erre „időnk sincs". Pedig lenne, mert a porszívózás mindig megvár... Én mindenesetre egész biztosan nem akarok így élni, akkor sem, ha családom lesz. A kérdés, mennyire sikerül majd. Lehet, hogy mégis beállok a sorba és követem a családi mintát? Bízom benne, hogy nem...

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.