Aki félrelép, azt egyszerűen elítélik, pedig sokat lehet tanulni egy megcsalás történetéből

Ez még azelőtt történt, hogy gyermekük született volna. Az esetről én csak évekkel később szereztem tudomást, és igen vegyes érzelmeket váltott ki belőlem. Egyrészt kicsit csalódtam benne, másrészt nem értettem, harmadrészt pedig örültem, hogy mégiscsak a férje mellett maradt, és családot alapítottak. Természetesen kérdéseim is voltak. Félreértés ne essék, nem elszámoltatni akartam, az egész dolog lelki háttere érdekelt. Meg akartam érteni, hogy rendezni tudjam magamban azokat az érzéseimet felé, amit a megcsalás ténye váltott ki belőlem.Semmiképp sem akartam elítélni, de mindannyian tudjuk, hogy a társadalom nem éppen pozitív érzéseket társít a megcsaláshoz.

Nem tudta konkrétan megfogalmazni, miért tette, akkor azt mondta, talán egy kis izgalomra vágyott. A munkahelyén vette észre, hogy tetszik egy srácnak, szépen lassan közelebb is kerültek egymáshoz. A közösségi médiának hála meg is találták egymást, így vették fel a kapcsolatot az interneten. Mindössze kétszer voltak együtt, aztán a barátnőm véget vetett a kapcsolatnak, mert a pasi nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Maradt a férjével, és évekkel később a gyerekük is megszületett.

Később aztán rájöttem, hogy miért mesélte el nekem ezt a sztorit pont akkor. Felvezette azt, hogy el akar válni, és később az is kiderült, hogy azóta újabb szeretője van. A második férfi már sokkal jobban bejött neki, mint az első kaland, és most már a válással járó következményeket egy gyerekkel a nyakába is vállalta, annak reményében, hogy a szeretője is ilyen bátor lesz. Hát, nem lett. És ekkor kezdődött el az önismereti utazás, aminek már sokkal, de sokkal korábban el kellett volna kezdődnie.

Én egyetlen kapcsolatomban sem léptem félre, valahogy sosem kerültem olyan szituációba. Hogy ezt tudat alatt intéztem-e így, vagy egyszerűen csak nem pottyant elém a lehetőség, nem tudom. A barátnőm esetéből azonban nagyon sokat tanultam.

Aki megcsalja a párját, azt általában elítélik. Viszont a barátnőm közel sem egy gonosz, lelkiismeret nélküli ember. Igenis törődött a családjával, fontos volt számára a férje, hiszen nem hagyta el, gyereket is szült neki, de arról fogalma sem volt, hogy mit akar az élettől, és mit vár egy romantikus kapcsolattól. Utólag már tudjuk, hogy annak idején külső elvárások miatt ment férjhez, érezte valahol legbelül, hogy nem lesz ez jó, de nem vett erről tudomást. A kapcsolatuk a félrelépés idején éppen hullámvölgyben volt, úgy érezte, megrekedtek, nem haladnak semerre, és a titkos találkák izgalmat hoztak a boldogtalan hétköznapokba. Azért választotta a félrelépést, a könnyebbik utat, mert nem merte felvállalni sem saját maga, sem a férje előtt, hogy nem érzi már jól magát a kapcsolatban. Ráadásul félt utánajárni annak, mire is vágyik igazán, és annak milyen hatása lenne a családjára és az anyagi helyeztükre.

Sokan, akik megcsalás után lépnek ki a házasságukból, következőnek egy hozzájuk sokkal jobban illő társat választanak. Ő nem tudott előrelépni, pedig több út is lett volna. Elhagyhatta volna a férjét, nem is pont a szeretőért, hanem saját magáért, az sem lett volna baj, ha egy ideig egyedül marad. Nem bízott a férjében sem annyira, hogy elmondja neki: valami nem stimmel, dolgozzanak közösen a kapcsolatukon. Maradt a megszokottban, a jól ismert boldogtalanságban.

Végeredményben azt gondolom, nem is az a lényeg, hogy melyik utat választjuk ilyenkor, hanem az, hogy szembe tudunk-e nézni a döntésünk következményével. Ha az ember eljutott oda, hogy félrelépett, akkor már csak egy dolog maradt: azon dolgozni, hogy saját magunkkal őszinték legyünk, és olyan döntést hozni, aminek a következményeivel boldogan tudunk élni.

Orosz Angéla

Nyitókép: Shutterstock