divat kibeszélő ruha önbizalom elfogadás magazin stylist trend lélek test önszeretet blogbejegyzés
Soha nem voltam elég magabiztos, sőt még ma is a bizonytalan napok felé billen a mérleg nyelve, pedig rengeteget dolgozom azon, hogy elfogadjam magam.

Vannak napok, amikor tényleg a béka feneke alatt van az önbizalmam, ilyenkor rendszerint annyira frusztrált vagyok, hogy nem csak magammal, de másokkal sem tudok mit kezdeni.

Amikor elönt, a negatív stressz csak arra tudok gondolni, hogy mi az, ami nem tetszik magamon, és hogy miért vagyok én az a szerencsétlen, aki vastag combokkal született. Nehéz, fájdalmas és idegőrlő percek ezek, aki nem élt még át ilyet fogalma sincs, hogy milyen mély sebeket tud okozni az önutálat.

Éppen ezért eljött az a pont, amikor megálljt kellett parancsolnom, ennek a sajgó fájdalmakat okozó gondolat rengetegnek. Tudtam, hogy egyedül ehhez kevés vagyok, és szakember segítségét kell kérnem hozzá.

Mivel kislány korom óta szenvedélyem a divat és az öltözködés tudtam, hogy egy olyan stílustanácsadóval való munkára van szükségem, aki nem csak a színtípusomnak megfelelő ruhákat veszi le a polcról, de a lelkembe is belelát. Bíztam benne, hogy olyan ruhákkal öltözteti majd fel a testem, amiben ha tükörbe nézek, akkor, egy szép és csinos nő néz majd vissza rám.
Németh Gina ettől sokkal többet adott nekem. A vele való munka megmutatta, hogy hogyan kell mindennap az ő mottója szerint élnem. Úgy, hogy ha egy kukás zsák van rajtam, akkor is dögös vagyok, hiszen az önbizalom nem a rajtam lévő ruhákon múlik, hanem azon, hogy én mit érzek saját magam iránt.

Ha csak meglátunk valakit gyakran azt hisszük, hogy na, ő biztosan nem küszködik olyan önértékelési gondokkal, mint én. Neki mindene tökéletes, szuper az élete, és soha nem elégedetlenkedik azzal, amit a tükörben lát. De ez egyáltalán nem igaz, emberek vagyunk, mindenkinek vannak rossz napjai, mindenkit érnek kudarcok, és még azok a nők és férfiak is szenvedhetnek önbizalomhiányban, akikről soha nem feltételeztük volna.

Gina végigvezetett engem azokon a folyamatokon, amiken anno ő is sikeresen végigment. Mindenkinek dolgoznia kell magán ahhoz, elfogadja magát, és megértse, hogy neki csak az a feladata, hogy önmaga legjobb verziója legyen.

Németh Gina stílustanácsadó Forrás: Németh Gina

A stílustanácsadó nem csak a felesleges ruháktól roskadozó gardróbomat, de az agyamat is helyretette. Velem számtalanszor előfordult, hogy nem hallgattam a belső hangra, elnyomtam magamban azokat a belső vágyakat, amire aktuálisan szüksége lett volna a lelkemnek.

Rá kellett jönnöm, hogy a napjaimat megkeserítő önbizalomhiány nem függ össze a külsőmmel, a belső állapotom az, ami a leginkább mérvadó. Persze nem tagadom, hogy a külső igenis nagy befolyással van rám és mindenki másra is, hiszen számtalanszor előfordul, hogy amikor rossz napom van, akkor igyekszem a legjobban kinézni. Egyszerűen csak azért, mert ha a külsőm már ünneplőbe van öltöztetve, a lelkem is sokkal könnyebben jobb kedvre derül, arról nem is beszélve, hogy ha van rajtam egy vörös rúzs biztos, hogy aznap nem fogom elsírni magam... ugye ismerős?

Gina rávilágított arra, hogy azok a ruhák, amik a szépségemet emelik ki javítják a kedvemet és magabiztossá tesznek. Mindig is tudtam, hogy egy jól kiválasztott szett csodákra képes, de valami miatt, csak a közös munka során értettem meg, hogy az öltözködésnek hatalmas szerepe van az önértékelésemben, és önmagam elfogadásában is, hiszen ha megtalálom a saját stílusomat, amiben jól érzem magam a bőrömben az már fél siker ahhoz, elégedett legyek és kihozzam magamból a maximumot. Ez persze még csak az előszobája a pontos önismeretnek, de ezután talán minden akadályt sokkal könnyebben tudok majd bevenni.

A saját stílus nem csak a ruhákról szól, hanem a lényünk egészéről. Ha mi nem találjuk önmagunkat, hogyan találhatnának ránk mások, legyen szó életünk szerelméről, vagy akár álmaink állásáról. Gina olyan szolgáltatást szeretett volna nyújtani, aminek segítségével nem csak a ruhatáram, hanem én is megváltozok. Ez természetesen egy hosszú folyamat, de neki köszönhetően már határozott léptekkel haladok a legjobb önmagam felé.

Segítséget kérni egyáltalán nem ciki, vannak dolgok, amik túlnőnek rajtunk, de miután egy szakember segítségével megmetszettük az ágait sokkal boldogabb és felszabadultabb élet vár ránk.

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.